Miután a belgrádi Partizan a Ludogorec elleni vereséggel kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából, a fekete-fehérek egyik vezérszurkolója, név szerint Miloš Radisavljević Kimi, átmászott a kerítésen és elvette Marko Šćepovićtól a csapatkapitányi karszalagot, bebizonyosodott, hogy Szerbiában egyes drukkereknek továbbra is teljhatalma van: azt tesznek, akkor és amit akarnak. Az eset utáni sajtótájékoztató, amin Radisavljević és Šćepović is jelen volt, is ezt bizonyította, ugyanis a Partizan játékosa igyekezett mindenkit meggyőzni, hogy nem szaba...
Labdarúgás
Óriási érdeklődés előzte meg a vasárnapi Ferencváros–Újpest örökrangadót, s mindezt ékesen bizonyítja az is, hogy több mint huszonkétezren látogattak ki a Puskás Ferenc Stadionba, hogy a helyszínen tekintsék meg a két csapat összecsapását. A találkozót kisebb meglepetésre a lilák kezdték jobban, s Tshibuabuának köszönhetően már a negyedik percben vezetéshez jutottak.
Rendkívül ígéretes az előttünk álló hétvége focikínálata. Szinte minden nálunk követhető bajnokságban találhatunk valamilyen rangadót, így igazán feszült hangulatú, tartalmas mérkőzésekre számíthatunk.
Habár a 2013/2014-es BL-csoportkör első fordulójának szerdai játéknapján nem született 30 gól, mint kedden, nem panaszkodhatunk: ezúttal sem volt olyan meccs, amelyen ne esett volna legalább egy találat, összességében pedig 23 gólt termeltek a csapatok, így elmondható, hogy akadt látnivaló bőven. Érdekességként megjegyeznénk, hogy a 16 csoportmeccs közül egyetlenegy, a Juventus koppenhágai vendégjátéka zárult döntetlennel, és kifejezetten jól szerepeltek a vendégcsapatok, elvégre 7 találkozón született idegenbeli siker.
Sportközpont, 100 néző, vezette: Zinaja (Szabadka). Góllövők: Tumbas a 30.
Miután a szerb labdarúgó-válogatott a matematikai esélyét is elveszítette annak, hogy az A jelzésű selejtezős csoportjában megszerezze a második helyet, s ezzel kiharcolja a pótselejtezőt érő pozíciót, a szerbiai tájékoztatási eszközök szinte naponta közölnek cikket arról, hogy mi legyen Siniša Mihajlović sorsa. Vannak, akik azonnal elküldenék, hiszen a válogatott 9 mérkőzésen mindössze 11 pontot gyűjtött be, de olyanok is akadnak, akik támogatják a szövetségi kapitány fiatalítással járó törekvéseit és munkáját.