2024. július 31., szerda

„A Celtic több, mint egy labdarúgóklub”

Az idén a glasgow-i klub szurkolói kapták a FIFA különdíját

Október 23-án a londoni Palladium Színházban rendezték meg a FIFA díjátadó gáláját, melyen megválasztották az elmúlt idény legjobbjait. A legnagyobb figyelem természetesen a Real Madrid portugál klasszisára, Cristiano Ronaldóra irányult, aki pályafutása során immár ötödik alkalommal vehette át az év játékosának járó díjat. A londoni gálán megválasztották az év legjobb női labdarúgóját, átadták a szezon legszebb gólját szerző játékosnak a Puskás-díjat, és közönségszavazással megválasztották a legjobb szurkolótábort is. A sajtó talán az utóbbi kategóriával foglalkozott a legkevesebbet, ahol a 48-szoros skót bajnok Celtic FC drukkerei lettek a befutók, akik elsősorban azért a csodálatos élőképükért kapták a díjat, mellyel a glasgow-i klub legnagyobb sikerére, az 1967-es BEK-győzelemre emlékeztek.

A brit és az európai foci egyik kultikus klubját 1888-ban alapították, az egylet „szülőatyja” pedig egy katolikus szerzetes, bizonyos Wallfried barát volt. Az Ír-szigetről áttelepült egyházi embernek jutott az eszébe a karizmatikus gondolat, hogy egy labdarúgócsapat bevételéből támogatni lehetne a legnagyobb skót város rászorulóit, az East End jobbára ír származású szegényeit. Az új klub a tradicionális ír zöld-fehér színkombinációt öltötte magára, a Celtic elnevezés pedig a közös skót és ír gyökerekre utalt, mindkét náció ugyanis a kelta népek családjába tartozik. A zöld-fehérek 1893 és 1919 között 15 bajnoki címet és 8 kupagyőzelmet gyűjtöttek be, az igazi aranykorszak azonban az elmúlt évszázad hatvanas éveiben köszöntött be a Kelták számára. 1965-ben Jock Stein, a klub egykori játékosa vette át a katolikusok irányítását, és vele mindent megnyertek a glasgow-iak. A csúcspont az 1966/1967-es idény volt, amikor a Celtic első brit csapatként és egyben első észak-európai csapatként is megnyerte a BEK-et, megtörve ezzel a déli klubok hegemóniáját. Addig ugyanis csak spanyol, olasz és portugál együttesek emelhették magasba a BEK-serleget. Az 1967. május 25-én megrendezett Internazionale–Celtic döntőre több tízezer Celtic-drukker utazott el Portugáliába, és nem is kellett csalódniuk, mivel Billy McNiellék 0:1-ről tudtak fordítani egy olyan összecsapáson, melyen a nemzetközi színtéren viszonylag ismeretlen, csak hazai labdarúgókra épülő skót gárda 42-szer lőtt kapura, pedig a világ akkori legjobb védelme ellen kellett játszaniuk. Három év múlva Jock Stein fiai ismét döntőt játszhattak a legrangosabb európai kupában, majd több mint három évtizedes szünet után, 2003-ban következhetett a glasgow-i klub történetének harmadik európai kupafináléja, melynek helyszíne Sevilla volt. A szigetországi fanatikusok valósággal megszállták az andalúziai nagyvárost, a helyszínen ugyanis megközelítőleg 80 000 Celtic-szurkoló szerette volna megtekinteni a Porto elleni UEFA-kupa-döntőt, a II. világháború óta a legnagyobb népmozgást generálva így az öreg kontinensen. A hatalmas embertömeg azonban semmilyen problémát nem okozott Spanyolországban, a FIFA pedig már abban az évben is díjjal jutalmazta a zöld-fehér klub szurkolóit. Az évek során több kiváló labdarúgó (Iniesta, Michael Owen, Rio Ferdinand) és nemzetközileg is elismert edző (Sir Alex Ferguson, José Mourinho) is elismerően beszélt a Celtic szurkolóiról, illetve a csapat hazai mérkőzéseinek otthont adó Celtic Parkban uralkodó hangulatról. „Minden profi labdarúgónak játszania kellene legalább egy mérkőzést a Celtic Parkban. Sehol nem tapasztaltam olyan lelátói hangulatot, mint ott” – nyilatkozta glasgow-i élményeiről az AC Milan egykori legendája, Paolo Maldini. „A Celtic, akárcsak a Barca, több, mint egy klub. Megtiszteltetés volt számomra, hogy pályafutásom során többször is pályára léphettem a Celtic Parkban, mindig különleges élményt jelentett” – nyilatkozta a Barcelona korábbi klasszisa, Xavi Hernández.

A Celtic Football Club jelenleg ugyan nem tudja felvenni a versenyt Európa legjobb, leggazdagabb csapataival, mégis az egyik legnépszerűbb klubnak számít a világon: a zöld-fehéreknek 20 országban 160 szurkolói klubjuk van, különösen azokban az országokban jelentős a Celtic-szurkolók száma, ahol nagyszámú ír diaszpóra él. A Kelták szurkolói között sok hírességet is találhatunk, közülük talán a legismertebb Rod Stewart, de a smirglitorkú skót énekeslegenda mellett ott van még a Simple Minds frontembere, Jim Kerr, a 300 című filmben világhírnevet szerző Gerard Butler, a szépséges amerikai színésznő, Jennifer Lowe Hewitt, valamint az ír Ronan Keating is, aki a Boyzone fiúegyüttesben alapozta meg zenei hírnevét.

A skót foci óriása az idén ünnepli története legnagyobb sikerének fél évszázados jubileumát, a jeles évforduló alkalmából pedig a drukkerek ki is tettek magukért, a múlt idény végén, a Hearts elleni hazai bajnoki előtt olyan koreográfiát készítettek, amely senkit sem hagyott hidegen: a Celtic Park északi lelátóján a BEK-serleget rakták ki, a déli oldalon egy aranyszínű csillag közepén az ötvenes szám volt látható, a díszpáhollyal szembeni lelátón pedig írott betűkkel a Lisbon Lions feliratot – a BEK-győztes gárda becenevét – formázták meg.