2024. július 31., szerda
BAJNOKOK LIGÁJA

Gól nélkül a rangadón

Pireuszban nyernie kell a Juvénak – Hajszálnyi remény a Sporting előtt

Épp a BL-játéknap rangadója, a Juventus–Barcelona volt az egyetlen találkozó, amelyen nem született gól. A meccset kényelmes pozícióban váró katalánoknak az utolsó két csoportmeccsen mindössze 1 pontra volt szükségük a biztos továbbjutáshoz, s ezért érthetően nem görcsöltek rá a találkozóra – erre a legjobb bizonyíték, hogy Lionel Messi a padon kezdett, és csak az 56. percben cserélte őt be Ernesto Valverde edző.

Nehéz döntés volt, de az utóbbi időben rengeteget játszott. Nem tagadom, megfordult már néhányszor a fejemben, hogy pihentetni kellene, vagy csak a második félidőben pályára küldeni. Arra számítottunk, hogy idővel egyre több lesz a szabad területünk – indokolta döntését az edző, míg magára a találkozóra térve elmondta, nem szerették volna, ha az utolsó mérkőzésen kellett volna bebiztosítaniuk a továbblépést. – Győzni akartunk, de a Juventus nagy nyomás alá helyezett bennünket. Csak az utolsó pillanatokban kerültünk komolyabb veszélybe” – utalt Valverde Paulo Dybala lövésére, amelyet azonban Ter Stegen kapus hárítani tudott.

Griezmann parádés gólja (Fotó: Beta/AP)

Griezmann parádés gólja (Fotó: Beta/AP)

Tetszett a csapatom hozzáállása – kezdte értékelését Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője. – Csapatként kellett védekeznünk, és bár csak három emberünk volt a hátsó sorban, minden jól működött. Elsősorban nem is az eredménnyel, hanem a fiúk elszántságával, küzdésével vagyok elégedett – dicsérte sajátjait a tréner, míg Dybala szerint készek kiharcolni a továbbjutást az utolsó fordulóban. – Nehéz hónap vár ránk, és Görögországban nem lesz könnyű dolgunk. Sajnálom, hogy nem ment be az utolsó lövésem, de most már a jövőre kell koncentrálnunk, és nem szabad a Barcelonára bízni a sorsunkat.”

A döntetlen eredménnyel a Juventus sem lehet teljesen elégedetlen, ám még nem biztosította be a továbbjutását, hiszen az utolsó fordulóban a Zebrák Pireuszba utaznak, míg a Sporting a Nou Campban lép fel – a portugálok csak egy ponttal maradnak el a Juve mögött, s egy barcelonai csoda esetén a Juventusnak is be kell zsebelnie a három pontot a tüzes görögök otthonában.

Korai temetni az Atléticót

Nem adta fel a csoportból való továbbjutás álmát Diego Simeone, az Atlético Madrid edzője, miután csapata 2:0-ra verte a Roma együttesét a C csoport mérkőzésén. A keményvonalas argentin szakember szerint a szurkolók és a játékosok egyaránt bizonyították, mekkora szívük van, és csak idő kérdése volt, hogy mikor nyernek mérkőzést, hiszen Rómában (0:0) is a mostanihoz hasonló színvonalat hozták.

Meg akarjuk verni a Chelsea-t Londonban, de a sors kezében vagyunk már. Megmutattuk, hogy korai még temetni bennünket – utalt Simeone a tényre, hogy hiába vernék meg a hatodik fordulóban a Chelsea-t, továbbjutásukhoz elengedhetetlen lenne, hogy a Roma ne verje meg a sereghajtó Qarabağot. – Antoine Griezmann rendkívüli gólt szerzett, remélem, egy új korszak kezdete ez számára, és nagyon örülök, hogy van egy Gameirónk, akire mindig számíthatok” – dicsérte játékosait az argentin, majd elárulta, úgy érzi, kezdik belakni új stadionjukat, a Metropolitanót.