2024. augusztus 2., péntek
LABDARÚGÓ-EB – D CSOPORT

Modrić kapásgóljával horvát diadal a törökök ellen

Rendkívül harcos, hangulatos mérkőzéssel kezdődtek meg a D csoport küzdelmei a franciaországi Európa-bajnokságon, Horvátország Luka Modrić kitűnően eltalált kapáslövésével 1:0-ra legyőzte Törökországot, amivel nagy lépést tett a továbbjutás felé a torna egyik legnehezebb kvartettjében.

A két csapat az 1996-os Eb csoportkörében is ugyanilyen eredménnyel záruló meccset játszott.

Habár labdabirtoklásban közel azonosak voltak a felek, igazából Horvátország irányított, amit jól mutat a 18:9-es helyzetarány is. Nagyon igyekeztek ugyan a törökök is, de sokkal ritkábban tudtak eljutni az ellenfél kapuja elé, a horvátok ellenben gólszerzési lehetőségek sorát dolgozták ki, de vagy kicsit pontatlanok voltak, vagy Volkan Babacan fogta a kísérleteiket, vagy pedig a kapufát találták el – többször is felsőlécről vágódott le a próbálkozásuk.

Az első félóra végére érve Ozan Tufan fejelhetett hat méterről, de Danijel Subašić bravúrral védett – a legnagyobb török helyzet maradt ki, később nagyrészt az ő kapujuk forgott veszélyben. A 41. percben aztán már nem volt mentség, egy bal oldali beadást a védők éppen Luka Modrić elé vágtak ki, aki nem teketóriázott, 19 méterről kilőtte a jobb alsót. A második félidőben talán még nagyobb fokozatra kapcsoltak a csapatok, de ismét inkább a horvát támadások hordoztak veszélyt magukban, Darijo Srna, Ivan Rakitić, Marcelo Brozović, Ivan Perišić és Mario Mandžukić is betalálhatott volna, de csak kapufákig jutottak, az eredmény már nem változott a végéig. A törököknek ebben a 45 percben egyetlen igazán veszélyes lehetőségük sem akadt, Fatih Terim gárdája nem tudott mit kezdeni az ellenféllel, és komoly hátrányba került a továbbjutásért vívott harcban.

A meccs után a Barcelona középpályása, Ivan Rakitić a horvát köztelevíziónak megérdemelt sikerről beszélt, de óva intett a nagy ünnepléstől: „Örülök, hogy elmondhatjuk, hogy a jobb csapat nyert. Rúghattunk volna még néhány gólt, a kapufát is eltaláltuk. Nagyon jól játszottunk, győzelemmel kezdtünk, de nem szabad nagyon örülnünk, nem szabad leengednünk a siker után, amire mentalitásunkból kifolyólag képesek vagyunk, hanem a továbbiakban is nagyon koncentráltan kell készülnünk a további meccsekre.”

Ante Čačić horvát kapitány valahol még örülhet is annak, hogy csatárai nem voltak eredményesek, hiszen nagyobb eséllyel találnak majd be a következő meccseken, amire Horvátországnak nagy szüksége lesz a csehek és a spanyolok ellen, hiszen egy újabb győzelemmel bebiztosíthatják a kvartettből való továbbjutást.

Törökország–Horvátország 0:1 (0:1)


Saint-Denis, Parc des Princes, 43 842 néző, vezette: Eriksson (svéd). Góllövő: Modrić a 41. percben.

Törökország: Babacan, Balta, Erkin, Gönül, Topal, Turan (Yilmaz, 65.), Inan, Özyakup (Şen, 46.), Tufan, Tosun (Mor, 69.), Çalhanoğlu. Szövetségi kapitány: Fatih Terim.

Horvátország: Subašić, Srna, Ćorluka, Vida, Strinić, Modrić, Rakitić (Schildenfeld, 89.), Badelj, Brozović, Perišić (Kramarić, 87.), Mandžukić (Pjaca, 90+3.). Szövetségi kapitány: Ante Čačić.