2024. augusztus 2., péntek
LABDARÚGÓ-EB – C CSOPORT

A világbajnok kipipázta

A mérkőzés elején a megszokott óvatosság jellemezte a játékot, de már akkor észrevehető volt, hogy a németek hosszú labdákkal próbálkoznak majd.

Az események a 17. percben pörögtek fel, amikor Kroos csúnya szabálytalansággal állította meg Kovalenkót, majd a 19. percben ismét ez a játékos került főszerepbe, mert a jobb oldali beadására Mustafi futott rá, és védhetetlenül az ukránok kapujába fejelt. Hat perccel később csak Neuer csodálatos védésének köszönhetően nem válaszolt az ellenfél, Hacseridi fejesét a germán kapus az ujja hegyeivel fölé tolta. A 29. percben a másik kapus, Pjatov bravúrját láttuk, ő Khedira nagy helyzetét hárította. A 36. és a 39. percben újabb nagy ukrán helyzetek következtek: az elsőnél a labdát a gólvonalról Boateng vágta ki, a másodikon pedig les volt. A mozgalmas első félidő intő jel lehetett a németeknek, mert az ukránok egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, sőt, a német szélek sebezhetőek voltak, és teljesen benne volt az ukránok játékában a kiegyenlítés.
A fordulás után a németek óvatosabbra is fogták, és csak kidolgozott helyzetekből próbálkoztak, az ukránoknak meg ezzel összhangban kevesebb lehetőségük volt. Az erősen visszaesett tempójú második félidő így szép lassan le is telt – volna, ha az utolsó pár percre becserélt Schweinsteiger Özil magas labdáját dropból be nem vágja. Ez a találat biztos német győzelmet hozott, de nem olyat, amivel az ukránok szégyenkezhetnének.
Németország–Ukrajna 2:0 (1:0)
Lille, Pierre Mauroy Stadion, 49 000 néző, vezette: Martin Atkinson (angol). Góllövők: Mustafi a 19. és Schweinsteiger a 90+2. percben.
Németország: Neuer, Höwedes, Boateng, Mustafi, Hector, Khedira, Kroos, Müller, Draxler (Schürrle), Özil, Götze (Schweinsteiger). Szövetségi kapitány: Joachim Löw.
Ukrajna: Pjatov, Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk, Szidorcsuk, Sztepanenko, Jarmolenko, Kovalenko (Zincsenko), Konopljanka, Zozulja (Szeleznyov). Szövetségi kapitány: Mihajlo Fomenko