2024. augusztus 1., csütörtök
LABDARÚGÁS

Gyökeres változások a labdarúgásban?

Marco van Basten volt játékoslegenda, a FIFA jelenlegi technikai vezetője nyolc új szabály- és szabálymódosítási javaslattal állt elő, amelyek gyakorlati alkalmazása esetén a ma ismert labdarúgás gyökerestül megváltozna.

Az egyik legnagyobb vitát kiváltó javaslat a les eltörlésére vonatkozik. A szakember ezt azzal indokolta, hogy a játék sokkal izgalmasabb lenne, és a mai futball egyébként is egyre inkább hasonlít a kézilabdára, ahol a teljes csapat támad és védekezik.

Nagy reformot hajtana végre a büntetők elvégzése terén is a holland. A jégkoronghoz hasonlóan rávezetéssel oldaná meg őket, amely során a játékosnak 8 másodperc állna rendelkezésére kapura törni és gólt szerezni a kitámadó kapussal szemben.

A sárga lapok helyett bizonyos időre való kiállítást alkalmazna, szintén a jégkorongban használatos szabályokhoz hasonlóan: „Ez megijesztené a labdarúgókat, hiszen mind tudják, milyen nehéz emberhátrányban védekezni. Ha ez ráadásul esetenként kettő vagy három ember ideiglenes hiányát jelentené…”

A rögbiből kölcsönzött szabály másolását jelentené, hogy a bíróval kizárólag a csapat kapitánya beszélhet. Ezzel a rendet és a bírói munka könnyebbé tételét céloznák meg a FIFA illetékesei.

A szabálytalanságok terén ugyancsak a kosárlabdából átvett szabály lenne, ha az ötödik személyi fault után a játékos nem léphetne többé pályára a találkozón, bár ez nem kényszerítené a csapatot emberhátrányba a találkozó hátrelévő részében.

Az egy évben játszandó mérkőzések számát 50-55-re maximalizálná a szakember: „A labdarúgás színvonala érdekében a jelenlegi 80-ról csökkenteni kell a találkozók számát.”

Sok edző kívánságával találkozik az a javaslat, miszerint hosszabbítás esetén plusz 1-2 cserét engedélyeznének a mérkőzésen.

Sokakat zavar a modern futballban az időhúzás. Erre nyújtana megoldást a lépés, miszerint a játék 80. percétől abszolút időt mérnének, illetve a labda 10 másodpercnél tovább nem lehetne passzív területen.

A javaslatokat még nem véglegesítették, és leghamarabb 2024-ben léphetnek életbe.