2024. augusztus 1., csütörtök
LABDARÚGÁS

Ivanović Szentpéterváron folytatja

A téli transzferidény végén a szokásokhoz híven felpörögtek az események, nagy mozgások történtek az utolsó napokban. Kína továbbra is hatalmas pénzeket áldoz a remélt mielőbbi felzárkózásra, míg a Premier League messze a legtöbbet költi az európai topbajnokságok közül frissítésre és erősítésre.

Branislav Ivanović kilenc évig tartó londoni játék után hagyja ott a Chelsea-t. A szerb veterán védő 261 mérkőzésen lépett pályára a Kékek mezében, és 21 gólt szerzett, amivel a kimagaslóan gólerős hátvédek sorába tartozott. A londoniakkal két bajnoki címet és három FA-kupát nyert, valamint elhódította a 2012-es BL és a 2013-as Európa-liga trófeáját. Most, szerződése lejártával szabadon igazolható játékosként távozik az orosz bajnokság második helyén álló szentpétervári Zenit csapatához. A Chelsea különböző közösségi oldalain köszönetet mondott Ivanović kilencéves szolgálatáért, és a csapat valódi legendájának nevezte őt.

A szerb játékos optimistán látja jövőjét, és szemmel láthatóan elégedett csapatváltásával: „Elmondhatom, hogy nagyon boldog vagyok az ideérkezésem miatt, és hogy tagja lehetek egy ilyen nagy klubnak, mint a Zenit. Remélem, hogy közösen sikereket tudunk majd elérni. Motivált vagyok, azt hiszem, még évekig tudok a legmagasabb szinten játszani. Az átigazolás körül minden simán ment, izgatott vagyok, hogy itt lehetek” – nyilatkozta Ivanović.

Az átigazolási időszak utolsó pillanataiban robbant a hír, miszerint a José Mourinho vezetésével éledező Manchester United megegyezésre jutott Antoine Griezmann ügyében. A franciát a nyártól alkalmazták volna, 100 millió eurót fizetve az Atlético Madridnak, de a Vörös Ördögök gyorsan cáfolták a Franciaországból kiszivárgó, ezek szerint egyelőre álhírnek minősülő információt.

Az angol bajnokság Griezmann meghiúsult szerződése nélkül is messze a legnagyobb vásárlási lázban ég egész télen, csak úgy röpködnek a tízmillió euró feletti transzferek. Nagy távozó a világ legerősebb bajnokságából a francia Dimitri Payet. A támadó középpályás a West Hamből a Marseille-hez igazolt 29 millió euróért.

A legnagyobb pénzt az elmúlt héten a szigetországban Manolo Gabbiadiniért fizettek ki. A 25 éves olasz támadó a Napolitól távozott a Premier League 12. helyén szerénykedő Southamptonhoz, akik 17 millió eurót fizettek ki érte. Hasonló nagyságú összegért, 15 millióért érkezett a Benficából a portugál szélső támadó, Hélder Costa az angol másodvonal középmezőnyében küzdő Wolverhamptonhoz. Ugyancsak 15 milliót, a klub történetében rekordot jelentő összeget fizetett a Burnley a Norwichnak a balszélső Robbie Brady játékjogáért.

Egy sor tízmillió körüli angliai transzfer született még az átigazolási periódus végéig: Luka Milivojević az Olympiakosztól a Crystal Palace-ba, Patrick van Aanholt a Sunderlandből ugyancsak a Crystal Palace-ba, Yanic Wildschut a Wiganből a Norwichba, Scott Hogan a Brentfordtól az Aston Villába, Robert Snodgrass a Hullból a West Hambe, Kamil Grosicki pedig a Rennes-ből a Hull Citybe igazolt.

A kínaiak folytatják a felzárkózást, a távol-keleti ország gyorsan fejlődő bajnoksága két újabb jó nevű támadóval erősített: Odion Ighalo, a robusztus és gólerős nigériai csatár a Watfordtól a kínai Szuperligában 12. helyezett Csangcsun Jatajhoz szerződött 23 millió euróért, az egykor a Milanban vitézkedő Alexandre Pato pedig 18 millióért hagyta ott a Villarrealt, és csatlakozott Axel Witselhez a Fabio Cannavaro által edzett Tiencsin Csüancsien csapatában.

Sok játékos váltott a Benfica körül, ezek közül a legnagyobb igazolás egyértelműen Gonçalo Guedes szélső támadó távozása 30 millióért a portugáloktól a PSG-hez. A portugál bajnoki éllovasok az olasz Sampdoriával is üzleteltek: 6 milliót fizettek ki Pedro Pereiráért az olaszoknak, és 3,5-ért adták el nekik a szerb Filip Đuričićet.

Az olasz élvonalban csak néhány csapat körül voltak fontosabb mozgások. A Juventustól szabad játékosként távozott Patrice Evra a Marseille-hez, a torinóiakhoz pedig Riccardo Orsolini érkezett 6 millióért a Serie B-s Ascolitól.

A német klubok közül a Bayer Leverkusen vásárolt nagyot, a gyógyszergyárosok 13,5 milliót fizettek a belga Genknek a mindössze 19 éves jamaicai Leon Bailey-ért. A Hamburg a brazil első ligás Gremiótól vette meg 9 millióért a védekező középpályás Walace-t, a 2. Bundesligában bukdácsoló Greuther Fürth pedig a magyar válogatott Pintér Ádámot szerezte meg.

Spanyolországban a Sevillától távozott hazájába, a japán Cserezo Oszakába Hirosi Kijotake 6 millióért, az andalúzok hasonló összegért szerezték meg az argentin Rosariótól Walter Montoyát. Franciaországban a már említett transzferek mellett a Lille költött nagyobb összeget, az Ajaxtól 7 millióért vették meg a marokkói–holland szélsőt, Anwar el Ghazit.