2024. augusztus 4., vasárnap
MAGYAR LABDARÚGÁS

Tökéletesen bevált a Dárdai-taktika

A Fradi hosszú hajrát nyithat a bajnoki aranyért, Király Gábor hazatér Szombathelyre

Hazai pályán egy harcos, gól nélküli döntetlent játszott vasárnap a magyar labdarúgó-válogatott Görögország ellen, így továbbra is őrzi a csoportharmadik, Eb-pótselejtezőt jelentő pozícióját az F csoportban.

A közvélemény ugyan győzelmet várt a csoport utolsó helyén álló görögök ellen, de Dárdai Pál szövetségi kapitány előzetesen is azt mondta, a három pont óriási dolog lenne, egy döntetlennel pedig elmondhatnánk, hogy versenyben maradtunk. És Dárdai ehhez tartotta is magát. A legutóbbi négy tétmérkőzésen mindössze egy gólt kapott a csapat, azaz a védelem stabil. Hogy nem támadtunk elég vehemensen, az már inkább a keret szűkösségének tudható be. Viszont a kapitány egy dolgot tökéletesen észrevett, ha minden játékosnak két-három választási lehetőséget ad (ide passzold, oda passzold, rúgd el), akkor azt képes megoldani és betartani.

Dárdai a realitásra épít, mert tudja, hogy milyen nyersanyagból kell kihozni a legtöbbet. Ez a csapat ennyit tud, Gera Zoltánék nem fogják erőből bedarálni az angolokat, nem cselezik szét a spanyolokat vagy a portugálokat, és fejjátékban sem magasodnak az északiak fölé. Viszont pontosan kidolgozott taktikával a pontszerzésre bárki ellen jók.

Dárdait ugyanakkor a magyaros negatív hangvétel és kritika megtalálta, erre a kapitány ingerülten válaszolt, olyan hangnemben, amelyet a Bundesligában biztosan nem használ. Még akkor sem, ha igaza van. „Hogy visszaálltunk a saját térfelünkre? Aki nem érti ennek a lényegét, az menjen el, és képezze túl magát. Nem tudom, hogyan kellene védekezni, oktassatok ki! Nem fogok magyarázkodni a 0:0-ért, amelyet egy ilyen jó görög csapat ellen értünk el, egy olyan görög válogatott ellen, amely rendszeresen ott van a világeseményeken, és egyet ezek közül meg is nyert” – reagált Dárdai.

A válogatott kedden nem játszott barátságos mérkőzést, így a játékosok visszatérhettek klubjaikhoz, a magyar bajnokság pedig pénteken egy Puskás Akadémia–Ferencváros mérkőzéssel folytatódik. A zöld-fehérek tétmeccsen és a bajnokságban egyaránt októberben kaptak ki, a Kaposvár a ligakupában, a Diósgyőr az NB I.-ben verte akkor a Fradit. A menetelés azonban szenzációs, a legutóbbi, MTK elleni győzelemmel már csak egypontnyira van a csapat a második helytől, és ha folytatódik a jó sorozat, akkor a 11 pontos hátrány ellenére akár az aranyéremért folytatott harc is szoros lehet a Videotonnal.

A fehérváriak akár már vasárnap megizzadhatnak a nagyon gyengén rajtoló Újpest otthonában, a lilák jó emlékeket őriznek az őszi ligakupacsatáról, hiszen azzal elvették a Vidi szezonbeli veretlenségét.

A Haladás jelenleg a 12. helyen áll, de csupán három pont az előnye a már kiesőhelyen álló Honvédhoz képest. Azt az előnyt azonban megduplázhatja vasárnap, hiszen éppen a kispestieket látja vendégül. Szombathelyen az elmúlt 15 évben mindössze kétszer győzött a Honvéd: 2000 februárjában 2:1-re, 2011 júliusában pedig 4:2-re.

A hét átigazolási híre biztosan a Haladásé: a klub sportigazgatója és tulajdonosa, Illés Béla bejelentette, sikerült megegyezni a 93-szoros válogatott kapussal, Király Gáborral, aki a nyáron kétéves szerződést köt nevelőklubjával. „18 év külföldi pályafutás után szeretnék hazatérni, bár hívtak német, angol és amerikai csapatok, de mindig is azt mondtam, hogy szeretnék még a Haladásban védeni. Itt nőttem fel, itt szeretnék játszani, mindegy, melyik osztályban” – nyilatkozta Király, aki jelenleg a Fulham játékosa.

A Győr a Kecskemétet fogadja az ETO Parkban, annak ellenére, hogy a Quaestor-ügy miatt a nyomozó hatóság már lefoglalta a stadiont. Miriuta László edző azt mondta, szeretnének a végsőkig kitartani, ennek ellentmond kissé, hogy a segítői már távoztak is a klubtól. 

A 22. forduló programja

Április 3., péntek: Puskás Akadémia–Ferencváros (19 óra)

Április 4., szombat: Győr–Kecskemét (14 óra), Pécs–Debrecen (16 óra), Dunaújváros–Nyíregyháza (18.30), MTK–Pápa (18.30), Diósgyőr–Paks (18.30)

Április 5., vasárnap: Haladás–Honvéd (16.30), Újpest–Videoton (18.30)