2024. augusztus 4., vasárnap
LABDARÚGÁS

Csányi maradt az elnök

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) küldöttközgyűlése ismét Csányi Sándort választotta meg elnöknek. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 2010 óta irányítja az MLSZ-t, megbízatása öt évre szól.

Csányi Sándor, akit múlt héten beválasztottak az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságába, egyedüli jelölt volt a posztra, s egyhangúlag támogatta a telki edzőközpontban tartott ülésen a 76-ból megjelent 61 küldött. Az elnökségbe megválasztott nyolc tagból Berzi Sándort, Balogh Gabriellát, Bánki Eriket, Garancsi Istvánt, Nyilasi Tibort és a bolgár Anthony Radevet szintén egyhangúlag szavazták meg, míg Dankó Bélát és Török Gábort egy tartózkodás mellett támogatta a közgyűlés. Más jelölt nem volt a vezető testületbe, amelynek így három új tagja van Nyilasi, Garancsi és Török révén. Ők Tarsoly Csaba, Vizi E. Szilveszter és Kovács Árpád helyére kerültek be.

Beszámolójában Csányi sikernek nevezte a szurkolói kártya bevezetését:

Hiába tiltakoznak az ultrák, a kártya meg fog maradni. Zökkenőmentesebb a jegyvásárlás, ezt igazolta a Görögország elleni Eb-selejtező is, amelyre a belépők 60 százaléka az interneten kelt el. A szurkolók legfőbb félelme nem igazolódott be, egyetlen visszaélés sem történt.”

Az elnök azt ugyanakkor elismerte, hogy a kártya bevezetésének kommunikációjában hibáztak, mert csak a biztonsági szempontokkal érveltek, pedig azt kellett volna hangsúlyozni, hogy a kártya elsősorban a szurkolók helyzetének megkönnyítését szolgálja. Úgy vélte, a tiltakozásukkal „kapun kívül maradt drukkerek hiányoznak, de nem azok, akik balhézni akarnak”.