2024. szeptember 9., hétfő

Đoković nyerte a madridi tornát

Novak Đoković nyerte a 5,7 millió euró összdíjazású salakpályás madridi Masters-1000 tenisztornát, melynek döntőjében sikeresen felülkerekedett ellenfelén, Andy Murray skót teniszezőn. A találkozó végeredménye: 6:2, 3:6, 6:3.

Đoković különösen az első szettben mutatott bravúros játékot, fél óra alatt sikerült megvalósítania a 6:2-es eredményt. A második szett már nagyobb kihívásnak bizonyult, melyben Murray biztosabban indított és előnyre tett szert a szerb teniszezővel szemben, hamar 4:1-es fölénnyel rendelkezett. Valamelyest javítani tudott ugyan Đoković, ez már nem volt elég a fordításhoz, Murray 6:3-mal vitte a második szettet. Az utolsó szett a nehéz pontszerzés játékideje volt, Đoković 2:0-ra vezetett, de ellenfele kiegyenlített. A hazai játékos átvette az irányítást ezt követően és 5:2-re növelte az előnyét, majd idegesebben játszott és Murray nyerte a következő game-et (5:3). A találkozó leghosszabb game-je végül Đoković győzelmét hozta.

A szerb játékos két játszmában múlta felül a hatodik helyen kiemelt japán Nisikori Kejt a szombati elődöntőben, így jutott be a bajnokság vasárnapi döntőjébe. A második helyen kiemelt brit Andy Murray szombaton két játszmában nyert a hazai kedvenc Rafael Nadal ellen, ő ennek a győzelemnek köszönhetően lett a verseny döntőse.

Đoković és Murray már 32 alkalommal megmérkőzött egymással, 23:9-re vezet a szerb játékos a mai győzelem után. Đoković karrierje 64. bajnoki címét szerezte meg ma este.