2024. szeptember 9., hétfő
Tenisz

Belendültek az ifjoncok

Thiem értékes skalpot gyűjtött be (Fotó-Beta/AP)

Két húszévesnél alig idősebb tehetség aratott nagy győzelmet a római 1000-es rangú tornán. Az ausztrál Nick Kyrgios győzelme a kanadai Miloš Raonić ellen talán nem is számít szenzációnak, viszont az osztrák Dominic Thiem diadala a volt világelső svájci Roger Federer ellen már minden figyelmet megérdemel. Nemcsak a nagynevű legyőzött miatt, hanem mert előző nap Federer egészen jól játszott a még fiatalabb Alexander Zverev ellen, s várható volt, hogy az olasz fővárosban legalább a negyeddöntőt kiharcolja. Tegnap Roger mindkét játszmában elsőként breakelt, ám az osztrák az elsőben egyenlített, és a rövidítésben szerezte meg a vezetést, a másodikban pedig már kétszer is el tudta nyerni a sérülésekkel bajlódó, így az idén csak negyedik tornáján szereplő neves svájci adogatását. Thiem ma a negyeddöntőben a NisikoriGasquet mérkőzés továbbjutójával találkozik.

Novak Đoković az este a brazil Thomaz Belluccival játszott a negyeddöntőért, amelyben vagy Rafael Nadal 49-edszer, vagy pedig Kyrgios először lehet az ellenfele. Ha Novak az este érvényesítette a papírformát, ma mindenképpen parádés meccsre számíthat.

Babos Tímea nagy győzelmet aratott a Venus Williams elleni első meccsén. Csaknem három órán át tartott a magyar és a júniusban már 36 éves amerikai teniszező fordulatokban gazdag mérkőzése. Az első játszmában Babos két break előnnyel 4:1-re vezetett, de játékba engedte a veteránt, a második szettben 3:0-t hagyott ki, de 5:5 után újra remekelt. A döntő játszmában Venus kezdett jobban, ő vezetett 3:1-re, amit Babos nemcsak ledolgozott, hanem az amerikai 9. kettős hibája után meccslabdához is jutott, és a nyolcadik breakkel nyerte meg a meccset. Babos az este egy másik amerikaival, a Petra Kvitová ellen nyertes Madison Keyszel játszott a negyeddöntőért. Szerdán az este folyamán nemcsak Venus és Kvitová veresége számított meglepetésnek, elbukott ugyanis a madridi bajnok román Simona Halep is, akit az ausztrál Daria Gavrilova búcsúztatott.

Szamarkandban végre játszottak, s pályára lépett Marko Tepavac is. A múlt héten Karsiban első challengerét megnyerő belgrádi játékos magabiztosan győzte le a spanyol Enrique Lópezt, és az este, a nap már második meccsén a fehérorosz Ilja Ivaskával játszott, akit Karsiban már legyőzött.

Ivana Jorović Saint-Gaudensben a 2. fordulóban a svájci Amra Sadikovićtól kapott ki. A čačaki 3:1-re vezetett, azután azonban a macedón születésű ellenfele uralta a pályát.