Immár tíz esztendeje annak, hogy a kishegyesi lány gondolt egy nagyot, nyakába vette a nagyvilágot, és néhány hét alatt meghódította a magyar közönséget. Jött, látott és győzött – állhatna az első hősies helytállásáról szóló jelentésben, mint amilyet hajdanán Caesar küldött a Szenátusnak. Magdi óriási fölénnyel nyerte meg a 3. Megasztárt, egy évvel később pedig már Magyarországot képviselhette dalával, az Aprócska Blues-zal a legrangosabb európai popfesztiválon, az Eurovíziós Dalversenyen Helsinkiben, megszerezve a kilencedik helyet a huszonnégyes mezőnyben, és nem mellékesen a szakmai zsűritől megkapta a Legjobb Dalszerző díjat. Koncertek, fellépések sorozata következett, hét szólólemez (amelyek közül egy háromszoros, három kétszeres, egy egyszeres platinalemez, kettő pedig „csak” aranylemez) és tízzel több olyan hanghordozó, amelyen közreműködik. Időközben 2011. november 16-a óta önálló estet is tart a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, amelyet eddig több mint ötvenezren láttak, mindeközben szívesen mesél a gyerekeknek is. Megannyi jótékonysági esten bizonyította már segítőkészségét. A közelmúltban alapítványt hozott létre, hogy segíthessen a hátrányos helyzetű diákokon.
Legutóbb is egy jótékonysági est szünetében tudtunk beszélgetni vele a Fonó Budai Zeneházban. Jó vele felidézni dióhéjban az első egy évtizedet, illetve kifaggatni terveiről.
– Az valahogyan természetes és egyértelmű dolog számunkra, akik eljöttünk otthonról, Vajdaságból, hogy segítsünk, amiben tudunk azoknak a közösségeknek, intézményeknek, akik jelenleg is komoly anyagi gondokkal küszködnek. A műsoron kívül az is nagyon fontos, hogy az ünnepek előtt, alatt, egy rövid időre össze tudjunk jönni mi vajdaságiak, találkozni, beszélgetni, minden jót kívánni egymásnak, szóval ez egyben egy nagyon jó közösségformáló esemény, és nagyon örülök, hogy mint fellépő itt lehetek minden évben. Családias eseménnyé kezd alakulni az egész. Érdekes, hogy vannak olyanok is közöttük, akiknek nincs is vajdasági kötődésük, mégis úgy érzik, hogy szeretnének itt lenni, szeretnék támogatni a határon túliakat. Ez valahogy mindig megmelengeti a szívemet, olyan jó, hogy ilyen sokan össze tudunk fogni.
Ezen az esten egy mesével lepted meg a legkisebbeket. Közel áll hozzád ez a világ, a jó értelemben vett színészkedés?
– Azt nem mondanám, hogy színészkednék, de van egy estem a Pesti Színházban, ahol mindig a saját szavaimmal mondom el a dolgokat, idézem fel életem momentumait. Arra azért figyelek, hogy ez ne legyen színészkedés. Énekesnő vagyok, és azzal is szeretnék a jövőben foglalkozni. Tény és való, hogy nagyon szeretek beszélni. Ezért úgy döntöttem, hogy ezen a jótékonysági esten nem énekelni fogok, mert úgy érzem, hogy ez a gyerekeknek szól elsősorban. Nem komolykodok, hanem mondok nekik egy jó kis mesét. Úgy láttam, hogy tetszett nekik. Nagyon nehéz a gyerekek figyelmét fenntartani, és elcsípni őket, elég rendesen készülnöm is kellett erre a mai estére. Lehet, hogy legközelebb valami gyerekdalt énekelek majd nekik. Igyekszem, hogy mindig egy kicsit más legyen, ne ugyanazt a műsort adjam.
Immár tíz éve annak, hogy megtetted az első igazi nagy lépést karriered során. Jelentkeztél a Megasztár tehetségkutató versenyre, és meg is nyerted azt. Egy évtized távlatából hogyan tekintesz vissza erre?
– Nagyon fontos lépés volt ez számomra, és soha nem fogom megbánni. Azt gondolom, jó, hogy mertem vállalkozni, felülni akkor arra a vonatra. Teljesen a feje tetejére állítottam a saját kis világomat, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, mert egyrészt sokat tanultam, másrészt viszont azért, mert el mertem indulni, és meg mertem valósítani azokat az álmokat, amelyeket dédelgettem. Úgy látom, hogy azzal, hogy nem engedem el ezeket az álmokat, és megyek, megyek és megpróbálom utolérni őket, valahogy annyira egyértelművé vált az az út, amelyen járok. Tény, hogy már az elején nagyon határozottan meghúztam a határokat, hogy mi az, amit szeretnék csinálni, képviselni. Nagyon örülök, hogy azonnal belevetettem magam a munkába, elkezdtem írni a saját szövegeimet, dalaimat. Nagyon jóleső érzés, amikor egy koncerten ezrek, tízezrek énekelik a dalaimat, ezek mind olyan visszajelzések, amelyek szerintem a legfontosabbak a zenésznek, énekelik-e a dalaidat vagy sem. Hála Istennek, lekopogom – énekelik a dalaimat.
Az eddigi munka megkoronázásának is tekinthetjük a hamarosan sorra kerülő koncertet az Arénában. Hogyan készülsz, mire számítasz február 27-én ekkora közönség előtt?
– Az az igazság, hogy pont tíz éve készülök rá, mert amikor megnyertem a Megasztárt, megfogadtam, hogy egy napon visszajövök ide, de akkor már a saját közönségem lesz itt, és a saját dalaimat fogom énekelni. Várom azokat az embereket, akik követnek és azóta is figyelnek. Úgy döntöttünk, hogy megünnepeljük ezt a tíz évet. Nagyon nagy látvánnyal, meglepetésekkel készülök. Természetesen három dal erejéig vendégem lesz Presser Gábor, ugyanúgy, mint Boban Marković és zenekara, hogy a balkáni hangulat is meglegyen, de nem akarjuk otthon hagyni az elmúlt tíz év meghatározó dalait sem. Legyen akkor ez tényleg egy közös ünneplés. Lesz Most élsz, Ederlezi, tehát mindazok a dalok, amelyeket annyira szerettek tőlem, és persze a saját slágereim. Nagyon örülök, hogy a közönségem elfogadja mindkét énemet, a pop-rockos és a lírai énemet is. Ezeket mindig belegyúrom a műsoromba. Mind szépen becsomagolva lesznek ott az Arénában. Most azon dolgozunk, hogy Vajdaságból buszok induljanak a koncertre. Több mint valószínű, hogy Újvidékről Kishegyes, Topolya, Szabadka érintésével, illetve Zentáról indul busz. Még folynak az egyeztetések, de mindenképpen tud jönni onnan is, aki szeretne.
Tapasztalataid szívesen osztod meg a fiatal pályakezdőkkel. Létrehoztál egy alapítványt is, igaz nem elsősorban énekeseknek.
– Igen, ez a Gábriel Angyalház Alapítvány. Tavalyelőtt a születésnapomra hoztam létre, mert úgy éreztem, hogy szeretnék visszasegíteni olyan embereknek, olyan diákoknak, akik hátrányos helyzetűek, és csak egy kis segítségre van szükségük, ahhoz, hogy el merjenek, el tudjanak indulni az álmaik útján, mert hogy anno nekem is kellett az a kis segítség. Elég volt mondjuk egy vonatjegy ára, ahhoz, hogy ott tartsak, ahol most tartok, és megfogadtam a jó Istennek, hogy ezt egy szép napon visszahálálom, így jött létre az alapítvány. Eddig már hat diákot támogattunk, és remélem, hogy egyre nagyobbak és nagyobbak leszünk, hogy minél több fiatalnak tudunk segíteni, a matematikustól kezdve a történészig, szobrászig, festőig, zenészig. Mindenkinek, aki tanulni szeretne, de nincs meg rá az induláshoz szükséges anyagi háttere. Nem csak a határon túlról jelentkezhetnek. Nemrégiben egy budapesti fiú például számítógépet kért a továbbtanuláshoz, és sikerült megoldani a problémáját.
Visszatérve tízéves zenei karrieredhez, elmondhatjuk, hogy bármelyik hanghordozó, amit kiadtál, a legrosszabb esetben is aranylemez lett. Számíthatunk-e újabb lemezre?
– Az Aréna-koncert anyagát mindenképpen szeretném rögzíteni, kiadni, nyilván lesznek olyan dalok is ezen a CD-n, amelyek eddig még nem jelentek meg ilyen formában, emellett két projektum is fut pillanatnyilag a fejemben, amelyekből szeretnék lemezt csinálni.
Mint ismeretes Helsinkiben ott voltál az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az elmúlt néhány évben tagja voltál a magyar válogató – A Dal – zsűrijének. Tudnál-e tanácsot adni az indulóknak?
– Az Aréna koncert miatt nem tudtam vállalni idén a zsűriben való részvételt. Tanácsot adni sosem egyszerű, és nem is igazán lehet. Dalokat versenyeztetni nem könnyű dolog. Nem jelenti azt például, ha valaki nem jut el a fesztiválra, hogy rossz az általa előadott dal. Attól még lehet belőle nagy sláger. Ez a rendezvény ugyanis mint tudjuk nem az előadók, hanem a dalok versenye.
A nagy érdeklődésre való tekintettel február 26-án Magdi ráadás koncertet tart, ugyancsak az Arénában. A közönség ugyanazt a műsort és ugyanazokat a vendégeket láthatja, mint az egy nappal későbbi rendezvényen.
