Elérkezett a tavaszi nagytakarítások ideje, ennek rendje és módja szerint a hétvégén nekiláttunk a kinőtt ruhák elraktározásához.
Fotó: Halász Gyula
A gyerekek nem igazán örültek a szombat délelőtti „programnak”, de hamar jókedvre derültek, amikor megtudták, hogy nemcsak pakolásból áll majd a nap, hanem próbálgatni is kell a ruhákat, jók-e még, vagy kinőtték-e azokat. Ilyenkor Csillával szorítunk, hogy minél több ancúg maradjon használatban, persze, ami kicsi, az kicsi, nem lehet a gyerekeket belepréselni, a szelektálás után jöhet majd a tavaszi cuccok bevásárlása. Néhány szeretett ruhától Kata lányom nagyon nehezen akart megválni, valóban nagyon cuki volt bennük, most is ott billegett a tükör előtt, erővel be akarta bizonyítani, hogy nincs ezeknek semmi bajuk, még jók. Mondtam neki, van egy kis bibi: kilátszik a bugyid, te lány! Kata természetesen mindig megfelelő választ talál, szerinte az nem is olyan nagy gond, hiszen az egyik kedvenc énekesnőjének is megvillan párszor az alsóneműje az egyik zeneszámban: „A ketiperinek is néha kilátszik!” Szóval, nem adta fel könnyen, megpróbáltam megmagyarázni, hogy nem lehet úgy járni az oviba, meg az utcára sem, mert nem illik, remélem sikerült valamit elültetni a szürkeállományába, mert nagyon nehezen vált meg a ruhácskától.
A ruhák rendezését kihasználtuk egy általános rendrakáshoz is. Mindegyik szülő tudja, hogy milyen gyorsan összegyűlnek a felesleges „játékok”, amelyek sokszor nem is játékok a szó szoros értelmében, hanem lehet az egy kis Hello Kitty pillepalack vagy üres cukorkás doboz. A rendrakásban is mindenki részt vett, ilyenkor nem történhetnek meg olyan dolgok, mint hétköznap, amikor nincs annyi időnk leellenőrizni, valóban helyére rakták-e a dolgaikat. Van, aki szereti az akciót, van aki kevésbé. Előd fiam nem lelkesedik érte, a hétvégi ruhapakolás már nagyon nehezen ment neki, utána a rendrakás még inkább. Őszintén megkérdezte, hogy minek ez a rend, amikor ő megtalál mindent amúgy is. A morgás után persze ő is segített, ha dünnyögve is. Kata előszeretettel Márk szobájába vitte azokat a játékokat, amelyeket mondtuk, hogy rakjon a helyére, fogta, és becsúsztatta Márk ágya alá. Ez azonban még mindig jobb, mint amikor egy rohadt szendvicset találtunk a polcok mögött. Előd nem ette meg uzsonnáját az iskolában, hazahozta és kipakolta, Katának meg nem tetszett, és „elrakta”. Lányom egyébként is nagyon szereti a rendet, az egyik kedvenc szórakozása a portörlés, de csak nedves zsepivel szereti csinálni, képes órákat szöszmötölni a házban. A rendrakás következő állomása a pillepalackok összenyomása, itt Márk kerül előtérbe, ez az ő privilégiuma, imádja a hét folyamán összegyűlt műanyag flakonok összetaposását. Ha netán valaki megfeledkezne, és összelapítana egyet, Márk olyan flakonhisztit csap, hogy no, nagyon komolyan veszi a dolgot, ez az ő „kötelessége”.
Lényeg a lényeg: a rendrakás egyre sikeresebb akciónak bizonyul az idő múlásával, mindig találunk valami érdekességet, amivel bevonjuk a manókat is, így idővel egyre inkább önállóan is helyére rakják majd játékaikat, ruháikat. Legalábbis ebben reménykedünk…
