A hétvégén nagytakarítást és átrendezést végeztünk szerény kis otthonunkban, amiből természetesen a gyerekek sem maradhattak ki. A fölfordulást először a nappali szobában kezdtük, a könyveket le kellett szedni a polcokról, már itt is serénykedtek a kicsik, követelték, hogy a létráról nekik adogassam a könyveket, amelyeket aztán szépen sorba raktak. Lassan alig lehetett megmozdulni a szobában a könyvektől és a fiókok tartalmától, valamit ki kellett találni. A kis manók azzal a nagy ötlettel álltak elő, hogy majd kis utakat alakítanak ki a szobában, hogy kijuthassunk valahogy. Úgy tüsténkedtek, hogy az valami, Csillával a konyhából figyeltük őket, nem is beszéltek, csak egymásra néztek, és minden a helyére került, olyanok voltak, mint akik egész életükben ezt csinálták volna.
Fotó: Halász Gyula
Hagytuk egy kicsit őket, hadd szorgoskodjanak, mire visszaértünk, valóban érdekes labirintusokat építettek a könyvekből, sőt még játékokat is hoztak nagy örömünkre, így azt sem tudtuk, mi volt a polcon, és mi az „idegen test”. A könyvek cipelése közben ráléptem egy sutyiban becsempészett kisautóra, úgyhogy majdnem hanyatt estem a könyvekkel együtt, a sok játékot el kellett takarítani. Ideje volt lassan a szekrények megfordításához, ami után a szoba teljesen másképpen nézett ki, ettől vadultak csak meg igazán, rohangáltak, ujjongtak, nagyon élvezték a dolgot. A szekrények és a kanapé elmozdítása újabb élményeket hozott, nekünk a port és a mögöttük összegyűlt trutyit, a gyerekek számára pedig a rég elfelejtett kisautók meg légórészek viszontlátásának az örömét. A „jaaj ez is megvaaan!” meg „azt hittem elveszett” után következhetett a takarítás, fölmosás. A kicsik azt a feladatot kapták, hogy mossák meg az előkerült játékaikat, mi pedig a többivel szórakoztunk.
Csak akkor vettük észre, hogy már fél egy körül jár az idő, és mi még csak a munka felénél tartunk. Az egész rumli jócskán elhúzódott, nem lett semmi az ebédfőzésből, ezért úgy döntöttünk, átrendezési bulit tartunk. Elődöt elküldtük üdítőért, pizzát rendeltünk, jöhettek a zenei kívánságok, és közben lassan folytattuk a teendőinket, nem siettünk, mert egészen jól éreztük magunkat a kis bolondozás és a kis pakolás közepette. A megtisztított játékokat felsorakoztatták a kád szélére, a könyvek is visszakerültek a polcokra, jöhetett a megérdemelt pizzamajszolás.
Az ebéd után a manók velünk együtt kinyúltak a kanapén, és gyönyörködtünk az „új” szobánkban, igaz a tévét nem nézhettük, mert a tévékábel nem ért el a „távolbalátó-készülék” új helyéig, de sebaj, egész jó megvoltunk nélküle is. Kata és Márk büszkélkedett, hogy a polcon lévő dolgok közül ezt, meg azt is ők pakolták, Előd pedig elmondta, fogalma sem volt, hogy a pókhálózás és a porszívózás ennyire kifáraszthatja az embert.
Seperc idő alatt elérkezett a szürkület, a lustálkodás után nehezen vonultak el „tisztálkodásra”, a nagy „átalakítás” jól kihúzott mindenkit. A „lehető legnagyobb méretű pizza” (így rendeljük meg mindig) vacsorára elfogyott, az esti mese alatt erősödő mély szuszogás pedig azt jelezte, hogy vége a napnak.
