Egy graffiti szerint zenéről írni egy kicsit olyan, mint építészetről táncolni. Mert szavakban s szövegben lehetetlen visszaadni azt a varázslatos vidámságot, vagy éppen fájdalmat, amelyet a zenészek előcsalnak hangszereikből, az énekes pedig a torkából.
A Magyar Szó Lapkiadó jóvoltából a közelmúltban megjelent Nagy Tibornak, a neves újvidéki zenésznek, a Blues Halter zenekar vezéregyéniségének, a Gyógyírként ható blues című könyve, amely által –legalábbis szerény véleményem szerint – sikerül az olvasó elé varázsolni a csodálatos blueszenének a megjelenését és fejlődését, kezdve a rabszolgák dalától, a vallási dalokon és az archaikus formákon át egészen a modern kifejezésig. Arról, hogy a szerző hogyan is került a blueszene bűvkörébe, hogyan született a kiadvány, s természetesen mi fán terem a Blues Halter, a zentai Mojo Klubban megrendezett könyvbemutató alkalmával beszélgettünk el.
– Idősebb testvérem fertőzött meg a zenével, oly módon, hogy mindenféle műfajt megszólaltatott lemezjátszóján, kezdve a klasszikus rocktól (Led Zeppelin, Free), a dzsesszen (Miles Davis) át egészen a dzsessz-rockig, azaz a fúziós zenéig (Mahavishnu Orchestra, Weather Report). Engem leginkább az Allman Brothers Band zenéje nyűgözött le. Amikor először hallottam az In memory of Elizabeth Reed című zeneszámot, megfogadtam, hogy egy napon én is le fogom játszani ezt a dalt. Nagyon tetszett ez a southern rock zenei stílus. Tudniillik, ebben ötvöződött a rock, a blues a country és a dzsessz-zene egyaránt. Lehet, hogy tudatalattimban ez maradt meg, mert a Blues Halter idővel ezeket a stílusokat ötvözte. Az első igazi blues szerzemény, ami lenyűgözött, az Boz Scaggs Loan me a dime című előadása volt.
Thinfinger Maha, a könyv recenzense, azt írja a bevezetőben, hogy téged eddig úgy ismertünk, mint a Blues Halter együttes frontemberét, aki csökönyösen ápolta a blueszenét. Miért érez egy zenész késztetést arra, hogy könyvet írjon, s honnan származik az egész projektum ötlete?
– Előbb jött a zenélés, és utána kezdtem csak el érdeklődni az iránt, hogy kik is a dalok szerzői, s valójában mi is rejlik a dalszövegek mögött. Tulajdonképpen a művészetek iránti őszinte és nyitott érdeklődésem segített ahhoz, hogy fényt derítsek a blues mivoltára. Tudni kell, hogy az afroamerikai négerek külön nyelvet beszélnek a fehér emberekkel, s más nyelven szólnak a testvéreikhez. Kutatásom során sok könyv került kezem ügyébe, ami ezzel a tematikával foglalkozik. Ezeket főleg Amerikából szereztem be, mivel nálunk sajnos nem adtak ki erről szóló könyveket. Ezekben fantasztikus dolgokat találtam, s rájöttem, hogy a blues nemcsak zenére költött szöveg, hanem magát az életet, emberi sorsot jelenti, ami mindannyiunkat érint, függetlenül attól, hogy milyen a bőrünk színe. Ekkor döntöttem el, hogy jómagam is papírra vetem a blueszenével kapcsolatos gondolataimat. Egyáltalán nem volt könnyű dolgom, mivel a zenében a hangok, az írásban viszont a szavak szabják meg a mondanivalót, és sok érzést nehéz szavakban kifejezni. Lényegében a vidékünkön élő embereknek is szeretném bemutatni ezt a zenét, érzést, mivel ez idáig szűkebb pátriánkban nem jelent meg semmilyen kiadvány a bluesról. Mint zenész hiányoltam ezt, mivel minden más stílusról, legyen az rockzene, dzsessz vagy éppen újhullámos zene, jelentek meg már könyvek. Amikor nekiláttam az írásnak, még fogalmam sem volt róla, milyen nagy fába vágtam a fejszémet...
A könyv, ahogyan már te is megemlítetted, egyfajta űrt tölt be a zenével foglalkozó kiadványok körében. Szerény véleményem szerint szűkebb pátriánkban a blueszenén kívül a rock- s az alternatív zenének sincs meg a kellő fóruma. Szerinted mi az oka ennek a mostoha viszonyulásnak, és létezik-e egyfajta kiút ebből a helyzetből?
– Szerintem a nép mentalitásában rejlik a megoldás. E régió lakossága, persze tisztelet a kivételnek, eléggé konzervatív felfogású, és nehezen tud befogadni egy idegen kultúrát és annak kifejezésformáit. Sokszor azt hangoztatják, hogy nem értik a szöveget, vagyis az angol nyelvet. Véleményem szerint a kiút éppen a könyvemhez hasonló kiadványok megjelentetésében van, de szerintem elsősorban az élőzene, s persze különböző klubok és fesztiválok megrendezése is sokat lendíthet az egészen, végül is ezek azok a helyek, ahol ezek a zenei stílusok felcsendülhetnek.
Mennyire vagy elégedett a könyv fogadtatásával?
– Mindazok a személyek, akik kézbe vették és elolvasták a könyvet, pozitívan nyilatkoztak róla. De az a gyanúm, hogy sokan még nem is tudnak róla, hogy létezik ez a kiadvány. Tudniillik, nem vagyok megelégedve a könyvnek a kiadó által történő népszerűsítésével. Úgy vélem, hogy még csak ezután fogják majd az emberek felfedezni a könyvemet.
Rólad tudni kell, hogy egy lassan negyed százada működő, blueszenekar vezetője, énekese és dalszerzője vagy. Kérlek mesélj a zenekarodról...
– A mostani felállás már ki tudja hányadik inkarnációja a legelső Blues Halternek. Az eredeti felállásból csupán én maradtam meg egyedül, de mindig voltak olyan zenészek, akik szeretettel közreműködtek zenei elképzeléseim megvalósításában. Számtalan zenész robogott keresztül az együttesen, s számtalan fellépés van mögöttünk, kis klubkoncertektől kezdve a nagyszabású fesztiválokig és rádiós-, illetve televíziós szereplésekig. Az együttes merészen kipróbálta a blues számtalan kifejezésmódját. Tíz évvel ezelőtt az archaikus blueszenét akusztikus hangszerek, mosódeszka, szájharmonika és tangóharmonika kíséretében adtuk elő. Az együttes hangzását egyedi Blues Halter hangzásként lehet meghatározni, mivel a zenei stílusok, amelyek keverednek benne (nagyvárosi blues, dzsessz, rock, gospel, soul és funky) egyedivé és összehasonlíthatatlanná teszi másokkal. A zenekarban jelen pillanatban Karcsi basszusozik, Nešo a left hand gitár bűvésze, és Željko a dobos. Én pedig gitározom és énekelek.
Esetetekben mi a hosszú élet titka?
– Mint ahogy minden másban, a szeretet az, ami összetart minket. Ez alatt elsősorban a zene iránti szeretetre gondolok. Ha nem szerettük volna azt amit játszunk, nem maradtunk volna meg.
Mindannyian mellékállásban zenéltek. Mennyire tudjátok összekötni a fellépéseket a családdal és a napi gályázással?
– Jómagam főállásban az újvidéki Forum nyomda sofőrje vagyok, Karcsi és Nešo eladóként dolgoznak egy zenei szaküzletben, Željko pedig hajóskapitány. A zene számunkra egyfajta szelepet jelent, amin kiengedjük a mindennapi stressz okozta nyomást, és pozitív irányba tereli gondolatainkat. Be kell vallanom, hogy már nemegyszer előfordult, hogy csupán a fellépésen, a pódiumon találkozunk, de ekkor is gond nélkül koncertezünk.
Nico Christiansen, a Livin' Blues Experience énekese nyilatkozta egyszer, hogy a múltunk az egy öreg könyv, amiből tanulhatunk, és mindenünk amink van, az a jelenünk itt, és sohasem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Ezzel szemben, ahogyan mindannyiunknak, nektek is vannak elképzeléseitek és céljaitok, amelyet meg szeretnétek valósítani. Számodra mik azok a dolgok, amelyeket a tarsolyodban érlelsz a blueszene kedvelők számára?
– Mindenekelőtt május végén a Budapesti Nemzetközi Könyvvásáron is bemutatják a könyvemet. Tudomásom szerint Magyarországon eddig nem jelent még meg eredeti forrásmunka a blueszenéről, csupán angol nyelvű könyvek fordításait adták ki. Ezenkívül tervben van a könyv szerb nyelvű kiadása is.
