Csík János (Molnár Edvárd felvételei)
Beszélgetés Csík Jánossal, a Csík zenekar vezetőjével és Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz frontemberével
A kecskeméti Csík zenekar neve Magyarországon már húsz éve ismert a népzenét szeretők körében, de amióta beengedték a rockot és a dzsesszt is dalaik közé, olyanokkal is megismertették az általuk szeretett magyar népzenét, akik talán sosem kerültek volna közel ehhez a műfajhoz.
A Senki nem ért semmit... című lemezük 2007-ben Fonogram díjas, legújabb albumuk, a 2008-ban megjelent Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen... pedig platinalemez lett. A népzene és a könnyűzene kapcsolatáról Csík Jánossal, a zenekar vezetőjével, énekessel, prímással és Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz zenekar frontemberével, basszusgitárosával beszélgettünk a szabadkai Interetno Fesztiválon.
Lovasi András
CSJ: Hála Istennek jó szívvel jöttem Szabadkára, ugyanis többször jártam erre. Vajdaságban pedig sok jó barátom van, a zenészek között elsősorban. Sokat dolgoztam Bakos Árpáddal, illetve a Csalóka zenekarral is. Játszottunk már Magyarkanizsán a Dreschkvartettel, de a Dombos fesztiválon is megfordultunk. A közönség mindig nagyon jól fogadott minket, de az volt a legkedvesebb pillanat, amikor egy ízben velünk énekelték a dalokat. Tényleg érezhettük, hogy a közönség jól, őszintén jól érzi magát.
LA: Egyedül jöttem, sokat gondolkodtam, mindenhonnan elkéstem, összevesztem egy-két emberrel. Persze miattam. Kellemes volt az utazás, viszont lassan jöttem, hiszen egyszer-kétszer megbüntettek a szerb rendőrök, azzal a pisztolyukkal. Csak kiugranak a bokorból és ennyi. Kétszer játszottam a Kispál és a Borzzal Zentán a Nyári Játékokon, egyszer itt Szabadkán a Népkörben, de játszottunk Adán is, még a Kiscsillaggal egyszer Kishegyesen. Most már szinte minden évben valamilyen formában átjutunk. A vajdasági közönség rendkívül lelkes. Tavaly nyáron a legjobb koncertünk, vagy legalábbis a nekünk legjobban eső koncert, az itt volt Zentán. Ehhez nyilvánvalóan közönség kell.
- A Csík zenekar az elmúlt 20 évben az autentikus népzenétől eljutott a világzenéig és különböző rockzenekarok dalait, mint például a Kispál és a Borz, a Tankcsapda, vagy a Quimbi dalait is átdolgozza.
CSJ: Ez egy elég régi történet, mint maga a világzene is. Magát a gondolatot, hogy ötvözni kell a népzenét és a rockzenét, a magyarországi zenekarok közül a hetvenes években az Illés együttesnél láthattuk. Sok jó példa volt és sok szerencsétlen próbálkozás is. A kilencvenes évek közepénA kor falára című lemezünkön egy erdélyi mezőségi lassú cigány táncdallamot először autentikus megszólaltatással játszottunk, utána egy dzsesszzenekart kértünk meg, hogy folytassa, végül újból visszatértünk az autentikus megszólaltatásra. Ez volt a kezdete annak, hogy megpróbáljuk megszerettetni a magyar népzenét azokkal, akiknek nincs alkalmuk, vagy esetleg kevés lehetőségük van megismerni. Ez sajnos elsősorban Magyarországra jellemző. A próbálkozás ugyanakkor szerencsés, sikeres és sok embert megmozgató gondolattá vált. Később sokan azt gondolták, hogy új stílust hoztunk létre. Szerintem ez nem igaz, de az biztos meglepő mindenkinek, hogy a mi esetünkben a népzene öleli magához a rockzenét. Ilyenre még nem volt példa. De ugyanígy a tradicionális blues is megszólal a műsorunkban, miközben persze őrizzük az autentikus magyar népzenét.
- Lovasi Andrással és a Kispál és a Borz zenekarral miként született meg a kapcsolat?
CSJ: Az egyik prímás kollégám, aki egyébként gitáros is, egy furcsa véletlen folytán találkozott Egerben Lovasi Andrással, aki épp akkor készített egy lemezt és kérdezte tőle, nem ismer-e egy hegedűst. Erre mondta, hogy igen, ő az. Így aztán barátság alakult ki és elvitték lemezeinket utazásaikra és annyiszor meghallgatták, hogy a végén azt mondták, beteszik a Kispál és a Borz műsorába is. Így is lett, majd utána jött az ötlet, hogy mi is játszhatnánk Andrisék dalait. Mindez nem a mi személyes sikerünk, hanem a népzene magyar sikere. Olyan ereje és szépsége van ennek a muzsikának, hogy azt is meg tudja hatni, aki nem is számítana rá. Egyszerűen szép.
LA: Valamikor 2001 táján találkoztam Szabó Attilával, a zenekar egyik prímásával, és éppen hegedűst kerestünk az egyik dalunkhoz. Egyébként ő volt az első ember, akivel Egerben találkoztunk. Elkezdünk beszélgetni, főként gitárokról, hiszen gitárosként ismertük, majd mondtam neki: Figyelj, nem ismersz egy hegedűst? Erre azt mondta: Igen, én az vagyok. Feljátszotta két nap múlva a dalt és rövidesen már együtt léptünk fel. Az volt az első ilyen együttműködés, majd később a Csík zenekar néhány tagja, valamint Szali, a Pál István „Szalonna”, csatlakozott a Kispál zenekar akusztikus koncertjeihez vonós trióként. Ezzel párhuzamosan néhány éve Jani felkért, hogy írjak egy amerikai gospelhez magyar szöveget. Ugye ez volt a Senki nem ért semmit című dal, valamint ezen az albumon a Csík zenekar átdolgozott három Kispál-dalt is. Közös ötletünk volt, és kíváncsiak voltunk, hogy népzenei hangszerelésben, hogy lehet mai dalokat megjeleníteni. Talán a személyes hitelességüknél fogva a Csík zenekar az, amely leginkább olyanná tudja változtatni ezeket a dalokat, hogy jobb lesz mint az eredeti. Na jó, mondjuk ki, a feldolgozás akkor jó, ha jobb mint az eredeti. Vagy legalább is más. Ezeket a dalokat hallva mindenki felkapta a fejét és amiatt is jó ez, mert így sokan a népzene felé fordultak. Legalább is az ifjabb generációból hallhatóan sokan.
- András, milyen a Csík zenekarral játszani?
LA: Egyrészt jó, másrészt érdekes az a mértéktartás, az állandó kontroll, amellyel vigyáznak, hogy ne csináljanak magukból popsztárt és valamilyen módon az önazonosságukat megtartsák, hitelesek legyenek maguk számára, ugyanakkor meg kell tanulni kezelni azt a sikert, amely egy népzenekarnál nem megszokott. Ezenkívül természetesen sok mindent tanulok tőlük, például ahogy ők muzsikálnak, ahogyan a zenéhez állnak. Attilától tanulok gitározni, hiszen ő zenetanár is, és nekem, mint újra gitározni kezdő embernek nagyon sok mindent tanított. Hangzásokat, technikákat, meg hasonlót. Tanulok, tanulok. Ugyanakkor Attilával már a harmadik közös színházi munkánkat csináljuk. Attila írja a zenét én meg a szöveget. Tavaly a Katona József Színháznak egy darabjához írtunk dalokat, majd a pécsi Egyetemi Színpadnak egy Móricz-darabhoz, most meg az Állami Bábszínháznak írunk egy viszonylag hosszabb dalsorozatot.
- András, nap mint nap fellépsz a Kispál és a Borzzal, a Kiscsillaggal, vendégeskedsz a Csík zenekarban, de emellett színházaknak is írsz dalokat. Hogy bírod mindezt erővel?
LA: Erővel bírom, de van egy pont, amikor az ember elaprózódik. Az utolsó két-három évben a saját dolgaimra annyira nem jutott idő. Ezért azt tervezem, hogy a következő év elején három-négy hónapra otthon maradok és dalokat írok. Vannak morzsák, amelyeket most már be akarok fejezni. Sok ötlet felgyülemlett az évek alatt, de egyszerűen nem volt időm dalokká formálni.
- Amióta rockzenei feldolgozásokat is játszik a Csík zenekar, a fiatal, a népzenét talán nem is ismerő korosztály is a zenekar rajongótáborához csatlakozott. Hogyan érinti a zenekart ez a siker?
CSJ: Soha se volt célunk, hogy slágereket gyártsunk, vagy korosztályokat, rétegeket érintsünk meg. Ennek ellenére nagyon jó azt látnunk, hogy a koncerteken a tizenévestől, az idős korosztálytól, az érdeklődési köröktől, műfajoktól függetlenül mindenki együtt tud ülni és hallgatni. Ez a legnagyobb varázs, és ha ennyi embert megérint a muzsikánk, igenis, amíg lehetséges, játsszuk tovább a magyar népzenét, hiszen így él, és élni fog.
- Hogyan sikerült az esti koncert?
LA: Jó volt! Szeretek a Csíkkal játszani. Havonta egyszer-kétszer játszunk közösen és az mindig izgalom, ugyanis addig rendszerint elfelejtem, milyen volt az előző fellépés. Amikor pedig újra megbeszéljük hol is vagyok, mikor jövök, mit csinálok, kiderül, hogy picit változott az egész műsor. Kihívás együtt fellépnünk.
CSJ: Aki itt volt, az érezte, hogy a közönség abszolút lelkesen és örömteli módon fogadta. A zenésznek mindezt a színpadon nem csak látni, vagy hallani jó, hanem erőt és lelkesedést ad, hogy máskor is szívesen eljöjjön. A közönség szeretete igazolja, hogy jó úton járunk. Jó egészséget kívánok mindenkinek!
