(fotó: Hoffmann Artúr)
Még a filmszemle kezdete előtt véletlenszerűen összefutottam Cserhalmi György színművésszel, aki a játékfilmes zsűri elnöke volt, s nyomban interjút kértem tőle, aki emlékezvén a Magyar Szóra, nyomban kötélnek is állt. De azután szó szót követett, s úgy döntöttünk, hogy inkább talán a filmmustra befejezése után kellene beszélgetnünk, így négy nappal elnapoltuk az interjút. Biztos voltam benne, hogy a zárórendezvényen alkalmunk lesz hosszasan beszélgetni, de tévedtem: majdnem meghiúsult a leghőbb vágyam, hogy Cserhalmi Györggyel összegezhessük a szemle termését. Az Uránia Filmszínház bejárata előtt sikerült utolérnem, már éppen távozóban volt, fél lábbal a taxiban. Félénken kérdeztem tőle, emlékszik-e a megbeszéltekre.
– Már hogyne emlékeznék – csapott a fejére, s félvállról odaszólt a taxisnak, hogy várjon, mindjárt jön, nekem meg intett, hogy üljünk le valahol beszélgetni. Boldog voltam, madarat lehetett velem fogatni, de egyben feszült is, hogy majd rövidre fogja a mondandóját. Nos, a következő interjú kerekedett belőle:
Filmszínészként először volt a zsűri elnöke. Nem lehetett egyszerű feladat.
– Azért érdekes ez a megbízatás számomra, mert megtisztelő, és csak az a megtisztelő, amiben felelősség van. Ahogy tűntek el a napok, ahogy egyre több filmet láttunk, úgy nőtt mindenkiben a felelősségérzet. Ez egy becsületjáték volt arról, hogy nem alkuszunk meg, és végül mégis arra kényszerültünk, hogy valamiféle kompromisszumot hozzunk, hogy mindenki megkapja a magáét. Természetesen egyértelmű volt a zsűri döntése, de néha kell kötni apró kompromisszumokat, amíg nem változtatják meg a lényegét a dolognak. Ez egy szerkesztés volt vagy szerkezet, amivel meg kell tanulni élni.
Milyen volt a filmtermés?
– Ez most nem egy nagy termés, mennyiségileg, viszont minőségben annál inkább. Volt két fantasztikusan kiemelkedő film, amelyeknek komoly esélyük van a világ filmszínházaiban is: Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein terve és Kocsis Ágnes Pál Adriennje. Az operatőrökben meg dúskáltunk. Egyik jobb, mint a másik. Ami fantasztikusan jó érzés, de az is kiváló, hogy a vágás, a technika, a hang mennyit fejlődött az utóbbi időben. Ezt annyira jó nézni és az ember külön élvezi egy-egy vágás vagy megoldás kimenetelét. Szenzációs.
Élvezte a munkát?
– Ezt nem élvezni kellett, hanem figyelni, de nagyon, minden rezdülést nyomon követni. Ilyen értelemben, hogy valaki ezt élvezetnek hívja, én nem, én azt gondolom, hogy ha egy zsűriben vannak pozitív tulajdonságok, és szinte csak azok vannak, attól az ember valahogy boldog lesz, az meg más, mint az élvezet.
Ahhoz, hogy az zsűri elnöke lehessen, bizonyára feltétel volt, hogy egy filmben sem szerepeljen, nem nevezhetett a szemlére.
– Természetesen ez kizáró ok volt, amit be kellett tartani. De ez nem azt jelenti, hogyaz utóbbi időben nem forgattam. Nemrégiben Pozsonyban voltam egy filmbemutatón, de csináltam egy másik filmet is, ami most készült el, még csak az utómunkálatok maradtak hátra. Talán a jövő évben kerül a mozikba. S, ha minden jól megy, akkor ebben az évben még forgatok legalább két filmet.
Az öt nap alatt, még tartott a szemle, mi volt az ön számára a legszebb pillanat?
– Az amikor nem volt szemlei kötelezettségem és élvezhettem a társaságot. Amikor csak ültünk benn és zsűriztünk, ilyenkor elsősorban a zsűri társaságát élveztem, sülve-főve együtt voltunk, négy helyes papas és volt egy gyönyörű nő is közöttünk (a játékfilmes zsűri tagjai voltak még Urbán András szabadkai rendező, Gasparik Attila, marosvásárhelyi színész, Tána Dimitrova, a Prágai Magyar Kultúrközpont koordinátora és Vivi Dragan Vasile bolgár operatőr – az újságíró megj.). Nehéz volt közlekedni a szemle idején az emberek között, mert mindenkivel kellett váltani néhány szót. Természetes, hogy érdeklődtek, szerettek volna megtudni valamit, udvariasan el kellett hárítani a dolgokat, ami nem egyszerű ilyen helyzetben. De egy idő után leszoktattam mindenkit az érdeklődésről.
Roppant frappánsan megoldotta a gálán a szereplést, az unalmas és hosszú értékelő beszéd helyett József Attilához nyúlt, két versét is elszavalta.
– Amikor csak tehetem, József Attilához fordulok, mert bölcsebb mindnyájunknál.
Sikert aratott vele.
– Nem szereplési vágyból tettem, csak azért mert jobban kiváltotta a helyzetet, mintha én mondtam volna bármit is.
Epizódszereplőt nem tüntettek ki díjjal. Mi ennek az oka?
– A rettenetes pénzszűke volt az ok a szervezők részéről.
Miért éppen a színészeken kellett spórolni?
– Spóroltak ők máshol is, mondjuk a zeneszerzőkön és az első filmeseken.
A filmszemlére nyomtatott kiadványt lapozva, a versengő tévéfilmek között rábukkantam egy névre: Cserhalmi Sára rendezőére. Neki is volt alkotása a szemlén. Van valami köze hozzá?
– Ő az én lányom, igen van közöm hozzá.
Első alkalommal volt a szemlén?
– Nem, már két-három filmmustrán részt vett. Egyelőre kisebb filmmel, mert most fejezi be az iskolát rendező-operatőr szakon, s éppen ezúttal készítette el a diplomafilmjét, de ez már a következő szemlén kerül majd csak bemutatásra.
Ön instruálta, hogy rendező legyen, ne színész?
– Az én lányomnak ez a harmadik diplomája, elvégezte a filozófiát, azután kulturális kommunikációt is, s most itt tart a rendezés irányába vette az utat. Nem szoktam őt irányítani, inkább ő engem.
Talán a jövőben, a gyakorlatban is irányíthatja egy nagy játékfilmben?
– Ez már megtörtént korábban, de csak munkacímet tudok mondani az alkotásról, ami annyira zengzetes: A gyalázat fénye, egyébként a témáról nem beszélek, mert nem veszem el az ő kenyerét. Az ő filmjéről beszéljen ő.
Akkor bízzunk abban, hogy a következő filmszemlén láthatjuk majd, ha lesz egyáltalán?
– Szerintem igen, hiszen megígérte az államtitkár úr, hogy jövőre is lesz filmszemle. Voltunk legalább 500–600 akik hallottuk és tanúsíthatjuk.
Bizonyára nem lehetett mindegy ilyen zűrzavaros időkben vezetni az öttagú nagy játékfilmes zsűrit...
– Január óta tudtam, hogy én lesz a zsűri elnöke, de nem volt ez különösebben nehéz számomra, mert én ilyenkor kizárom magam az ügyből, nekem más dolgom van, engem csak a filmek érdekelnek, semmi más nem izgat.
Vannak izgalmas szerepei mostanában?
– Nekem eddig is és ezután is csak azok vannak, voltak és lesznek.
Mi foglalkoztatja most leginkább?
– Most az, hogy elmegyek a falumba. A Dunán túl lakom, egy nagyon pici faluban, amelynek 62 lakosa van. Elfogyott a vetemény, újra kell ültetni, ez lesz most a feladatom.
Mindez bizonyára relaxációnak is jó...
– De ez egy nagyon komoly életvitel. Nő a paradicsom, a paprika és minden egyéb, amit az ember olyan nagy szeretettel gondoz, mint minden mást a környezetében. Én húsz éve ezt csinálom, párhuzamosan megy a szerep és a kerti munka. Ez a természetes része az életemnek. Ugyanolyan fontos, mint megcsinálni egy szerepet.
És a színház most mennyire fontos?
– Jelenleg két helyen játszom, Pesten a Radnótiban és Debrecenben a Csokonaiban. Szerződött tag vagyok. Annyit játszok, amennyit pontosan szeretnék. Benne vagyok abban az életkorban (63 éves – az újságíró megj.), amikor az ember azt teheti, amit az igényei diktálnak. Már nem szeretek sokat játszani. Keveset, de jól.
Szokott visszautasítani felkérést?
– Hát igen.
Van ennek következménye?
– Még soha nem volt.
A visszautasítás miatt nem hanyagolták?
– Ha igen, akkor foglalkoztatott más. De ilyesmi az én életemben nem volt. Egyébként is, hogy ha itthon nem dolgozom éppen, akkor Prágában vagy Szlovákiában forgatok.
Nem jelent gondot a nyelv?
– Nem.
Máshova is szokott még külföldre járni?
– Korábban igen, szoktam elég gyakran, de az utóbbi időben mind kevesebbet, talán az olaszoknál és itt-ott Németországban akad ez-az.
Hogy szeretne élni?
– Így ahogy most, ez így tökéletes.
