A 42. Magyar Filmszemle abszolút győztes játékfilmes alkotása Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmje volt, amely besöpörte a fődíj mellett a közönség elismerését és a kiváló hangtechnikáért járó legjobb hangmérnöki jutalmat. A főszerepet alakító Gábor Éva nem szakmabeli, ez volt az első filmje, s korábban semmi köze sem volt a filmkészítéshez. Nyugodtan mondhatjuk, hogy amatőr, ennek ellenére tökéletes alakítást nyújtott egy különös történetben: Piroskát, a túlsúlyos, érzéketlenné váló ápolónőt személyesítette meg, aki nem tud ellenállni a krémes süteménynek. Az elfekvő osztályon dolgozik, életét körbefonja a halál, így nem is csoda az elidegenedése. Egy napon mégis valami kibillenti egyensúlyából, régi emlékeket próbál felkutatni.
Olyan tökéletestre sikeredett az alakítása, hogy a Moszkvában megrendezésre kerülő kelet-európai filmszemlén neki ítélték oda a legjobb színésznőnek járó elismerést. A szemle előtt Cannes- ba is eljutott a Pál Adrienn című alkotás, ahol szintén elsöprő sikert aratott, szerencsére a magyar közönség is vette a lapot, hiszen eddig már több mint hatezren nézték meg Kocsis Ágnes filmjét, s ennek köszönhetően lehetett a legnépszerűbb magyar alkotás. A felsoroltakból adódóan, egyértelmű, hogy Gábor Éva egyik pillanatról a másikra népszerűvé vált, amit visszafogott örömmel tud csak elfogadni. Valami arra inti, legyen óvatos. A Tarka Világ olvasóival megosztotta történetét, hogy miként került a film vonzáskörébe:
– Kocsis Ágnes rendezőnő hosszas keresési folyamatba kezdett, hogy megtalálja a neki tetsző szereplőt, ugyanis a filmes forgatás kezdete előtt jó másfél évig Európa-szerte folytak a castingok, de nem találták meg a nekik tetsző figurát. Végül egy közösségi portálon feladott hirdetésen keresztül egyik kollégánk futott rá a hirdetésre, és ő nevezett be engem a válogatásra.
–Ön pedig elvállalta?
– Meglehetősen szkeptikusan mentem el a válogatóra, nem fűztem hozzá különösebb reményeket, csupán a második kör után éreztem, hogy nagyon-nagyon szeretném ezt a szerepet megszerezni. Persze akkor még magáról a forgatásról nem túl sokat tudtam, amiről később kiderült, hogy nem egy sétagalopp, de kimondhatatlanul vágytam rá, hogy enyém legyen Piroska szerepe. Amikor Ági felhívott, hogy közölje velem, együtt fogunk dolgozni, örömömben majd ki ugrottam a bőrömből.
–Milyen volt a forgatás?
– Nagy kihívás volt ez számomra, teljesen tudatlanul érkeztem meg, de amint ott kiderült a helyszínen, erre nem is lehet túlságosan felkészülni. Nehéz volt, megterhelő, nagyon sok szempontból, de óriási élmény, ami egy életre szól, s mondhatom, beleszerettem a filmkészítésbe.
–Könnyen ment a szövegtanulás?
– Igen, nagyon. A forgatás előtt volt egy hosszabb próbalehetőség, ez tökéletes volt arra, hogy megszokjuk egymást az operatőrrel, a rendezővel, s utána már az sem okozott gondot, hogy az arcomtól két centiméterre volt a kamera és mindössze tizenöt centiméterre az operatőr.
–A sminkeléssel is minden rendben volt?
– Nem éppen, a bőröm nem nagyon tűrte a sminket, szinte ugyanúgy, mint a kígyónak rendszeresen lehámlott a bőröm, váltottam a bőrömet, de a végén a sminkessel arra is rájöttünk, hogy mit kell tenni, hogy ne történjen ez meg. Az volt számomra a legfurcsább, hogy a forgatáskor nem időrendi sorrendben vettük fel a dolgokat, hanem az elején a végét, a végén a közepét, és így tovább, ehhez hozzá kellett szoknom.
–Egyébként mi a foglalkozása?
– Távközlési cégnél dolgozom a médiában, egy rádiónál vagyok hírszerkesztő-bemondó, tehát merőben más műfajban, a rádiózás és a média távol áll a film világától.
–Újságíróként foglalkozott a filmmel?
– Természetesen igen, ezért tartottam is attól, hogy majd a Pál Adrienn sikereiről nekem kell majd beszámolnom vagy mondjuk a külföldi fesztiválokon való részvételről, s emiatt egy kicsit furcsa helyzet alakul majd ki, de szerencsére ezt megoldottuk.
–Pedig inkább újságírónak tartja magát, s ezért nem lehet nehéz egy olyan filmről tájékoztatni a nyilvánosságot amelyben ön is szerepel.
– Szó sincs róla, nagyon sokat tudnék mondani a fesztiválokról filmezésről, de szerénységből nem teszem.
–Valószínűleg álmodni se merte, hogy egyszer színésznő lesz önből, s úgy hírlik most is tiltakozik, ha azt mondják önre, hogy színésznő. Annak érzi magát?
– Csak azt tudom mondani, hogy én nagyon szeretném annak érezni magam, de úgy gondolom, hogy egy szerep után ez önáltatás lenne. Ezt emlegettem Cannes-ban és Moszkvában is. Akkor is, amikor az utóbbi helyen átvettem a legjobb színésznőnek járó díjat, s egymás után adtam az interjúkat, mindenkinek azt nyilatkoztam, hogy nem vagyok színésznő, mígnem az egyik újságírónő megfogta a kezemet és a következőket mondta: „Itt van a filmfesztiválon, díjat nyert, mindenki önt ünnepli, akkor ne mondja többé hogy nem színésznő, hiszen filmben játszik és nagyszerű szerepet alakít.” Mondhatom, jólesett, de a helyzeten mit sem változtat. Most, miután a filmszemlén is sok-sok díjat nyert a Pál Adrienn, reménykedek. Talán a következő hónapokban majd normalizálódik Magyarországon a filmszakmának a további sorsa, rendeződik a helyzet, és készülhetnek tervek, lehet filmekben gondolkodni, s ha lesznek újabb produkciók, akkor talán valakinek eszébe jutok majd én is. Higgyük azt, hogy megtalálnak majd.
–A filmbeli szerepe szerint egymás után falja a krémest. Szereti ezt a süteményt?
– Ami a filmben volt, az nem krémes, még csak nem is hasonlított rá. Nagyon érdekes egyébként, hogy a süteményeknek is castingja volt a forgatás előtt. Meglehetősen sok elvárásnak kellett megfelelnie a filmben főszerepet játszó süteménynek. Például megfelelő módon kell törnie, cuppannia, roppannia a harapáskor. Az íze borzasztó volt. A végén már rá se bírtam nézni. Egyfajta rizses, túrós, tejszínes süti ez, amelyben óriási őszibarack konzervdarabok vannak, zselés a teteje, jobb ha nem mondok többet róla, egyáltalán nem ízletes.
–Szereti az édességet?
– Nem mondanám magam édesszájúnak, de nincs ellenvetésem egy-egy jó süti ellen.
–A családja, hogy fogadta ezt az egész filmesdit?
– Először kicsit szkeptikusak voltak, a férjem azt mondta, mit akarsz te fiam, ne viccelj már, nem vagy te oda való. A forgatás alatt is még ott tartottunk, hogy ez borzalom, ugyan minek csinálom, ők csak azt látták, hogy hullafáradtan érek haza, és hogy fél évig egyáltalán senkivel sem tudtam kommunikálni. Azután, amikor végre megnézték az elkészült alkotást, tudatosodott bennük, hogy ez milyen nagy munka volt. Azóta a kislányom is megérti. Akkor egy kicsit nehéz volt, mert el kellett neki magyarázni, hogy nem három anya van, egy a filmben, egy a rádióban és egy otthon, hanem ez mind egy és ugyanaz. Mára megértette, és azt hiszem, büszke rám.
–A férje elfogadta, hogy színésznő is a felesége?
– Nagyon nehéz volt összeegyeztetni a dolgokat, de reménykedek abban, hogy sikerült megtalálni az egyensúlyt. Amíg eddig eljutottunk, azt a kapcsolatunk nagyon megérezte. Nem csoda, hiszen azt nem könnyű elfogadni, hogy az egyik fél évre eltűnik. Remélhetőleg a film utóélete maximálisan kárpótol majd mindannyiunkat.
