– Ott volt a láda, benne az arany. Mind elvettük. Mind elherdáltuk. Elszórtuk ételre, italra és örömlányokra. Minél több fogyott el, annál biztosabban éreztük: az ital nem csillapít szomjat, az étel hamuvá lesz a szájunkban, és a világ összes örömlánya sem csitíthatja vágyainkat. Átkozottak lettünk, Mrs. Turner – meséli Barbarossa kapitány A Karib-tenger kalózai című filmsorozat első részében a magát Elisabeth Turnernek kiadó Elizabeth Swann-nak. A jelenet néhány nappal nagyböjt kezdete előtt elevenedik fel gondolataimban, amikor arról elmélkedek, miről lenne érdemes lemondani a következő negyven napban, és miért lenne ajánlott mindezt megtenni. Talán azért, mert mi, a világ előrehaladottabb részén elő emberek jelenleg éppolyan elátkozottak vagyunk, mint a Fekete Gyöngy legénysége?
Gondoljunk csak bele, néhány generációval korábban, nagyszüleink, dédszüleink idejében nem volt ott a boltok polcain a rengeteg édesség, ital és mesterséges táplálék. Nem volt minden második sarkon étterem, vendéglő, gyorsétkező. Nem állt ott szórakoztatás céljából minden második szobában egy televízió, és nem volt minden kézben mobiltelefon, a figyelmünkért tolakodó alkalmazások tömegeivel. Ha aktív dohányosok vagyunk, emlékezzünk vissza, mennyivel nagyobb örömet nyújtott a cigaretta, amikor napi egy doboz helyett csupán néhány szálat szívtunk el. Ha rendszeresen fogyasztunk alkoholt, emlékezzünk vissza, mennyivel több örömet okozott korábban, amikor csak kivételes alkalmakkor tettük azt. Amennyiben rendszeresen járunk étterembe, idézzük vissza, milyen érzéssel töltött el bennünket, amikor csak elvétve adott erre lehetőséget számunkra az élet. A tudatos lemondásra sokkal nagyobb szükség van ma, mint a világtörténelem során bármikor. Ha aztán még utóbb valaha kényelmesebb élet és puhább kenyér is jut részünkül: annál ízletesebb lesz az, miután mértékkel éljük életünk. Nem ez azonban az egyetlen pozitív aspektusa ám a lemondásnak: a böjt alkalmat ad rá, hogy rövid időre az egészséges és a jó dolgok felé forduljunk. Édesség- vagy alkoholmentes étrend, a dohányzás befejezése, adott esetben a panaszkodás és a káromkodás tudatos mellőzése a beszédünkből – ezek a leggyakoribb ilyen jellegű vállalások. Gyakorlatilag lehetetlen lenne ezeket következetesen és örökre beépíteni a mindennapjainkba, de ha próbatételként csak belátható időtartamra szól a lemondás, már érdekesebb az ügy. Egyfajta önvizsgálat, amelyben kiderül, mekkora a függőségünk mértéke, mi az, amiről nem tudunk lemondani, és arra milyen mértékben van szükségünk.
Minden böjtben benne van, hogy megkérdőjelezi a mindennapi rutinokat, újra figyelmessé tesz, méregteleníti a testet vagy a lelket, esetleg mindkettőt. És mindenekelőtt: a böjtnek van utóhatása! Nem ritka, hogy valamely, a böjti időszakban felismert nézőpont később beépül a mindennapjainkba, de legalábbis érzékenyebbek leszünk a téma iránt. Ráadásul, aki eléri a teljes kötetlenség állapotát, az valóban mentes lehet a félelemtől, és sérthetetlennek érezheti magát. Az áldozat és a veszteség nemes dolog. Lemondani valamiről, amit szeretünk, ez a keresztény elhivatottság legfőbb bizonyítéka. A lemondás nemcsak elvesz tőlünk, hanem hozzá is tehet valamit az életünkhöz. Nem az a fontos, mit tagadunk meg magunktól, hanem az, hogy ezt miért tesszük. Ha ugyanis olyasmi a cél, amitől jobbak, szerethetőbbek leszünk, akkor a veszteség groteszk módon nem ellop valamit, hanem ellenkezőleg: általa teljesedünk ki igazán.
Nyitókép: Pixabay
