Kérdezték tőlem, miért foglalkozom ennyit azzal a néhány madárral, amit a környezetemben látok, látni vélek. Erre számos okom van, néhányat megemlítettem, néhányat nem. Azt például nem mondtam, hogy ha madarakról írok, akkor legfeljebb a hozzám hasonló természetbarátok szólnak hozzá(m), megosztva velem saját, madarakhoz fűződő tapasztalataikat. Elképzelhető, hogy ha hosszabb ideig beszélgetnénk, más téma is szóba kerülne, de erre én fel vagyok készülve és addigra eliszkolok.
Nagy öröm nekem, ha legfeljebb a természetbarátok szólnak hozzá(m), mert nem kell keresgélni a közös témát, adva van. Ugyanakkor semmibe nem fognak belekötni, hiszen mindenkinek más és más a madarakhoz fűződő élménye, akár ugyanazt a dolgot másként élik meg az emberek, ám ezt természetesnek tekintik, nem ugranak azonnal a másiknak, hogy hej, nem is úgy van az! Nem sárga a cinke mellénye!
Egyebek mellett ezért jó nekem a madarakról írni. Oldott légkör veszi körül azokat, akik időt és energiát szánnak arra, hogy bámulják ezeket az apró, szárnyas jószágokat. Én is érzem, ahogyan kémlelem a levegőt, figyelem, merről szűrődik felém a csivitelés hangja, hogy ez értelmes dolog. És örömmel tölt el ez a felfedezés, nap mint nap, újra és újra.
Remélem ugyanakkor, nem leszek madárbolond. Annyira azért nem érdekel a téma, hogy a megszállotja legyek. Hiszen akkor odalenne az oldottság. És akkor már nem a madárkedvelők szólnának hozzá(m), hanem mindazok, akik rá vannak feszülve a legkülönbözőbb témákra.
Van, ahogyan van, gondoltam magamban. És éppen azon a napon, amikor ezt gondoltam, jött egy ismerősöm, aki közölte velem, hogy az ő udvarában ötven cinke van! Ötven! Ámulva néztem rá. Először nem tudtam, mit is mondhatnék erre. Gratulálok? Az vajon megfelelő reakció? Gratulálok, mondtam. Mire ő bólintott, akár egy győztes hadvezér. Igaza van, hozzám képest mindenképpen győztes. Ötven cinkével a felhőkig repülhet. Azonban mégis csak valami miatt mondta, erre jutottam. Mi miatt? Ezen töprengtem. Aztán bevillant: valamikor karácsony táján arról írtam, hogy négy cinke van az udvarunkban. Ez az igazság. Azóta sincs több. De mi az a négy cinke az ötvenhez képest? Magam is beláttam, bagatell. Ha cinkversenyen vagyunk, akkor valóban az. De ha csak múlatjuk a hétköznapokat és örömmel bámuljuk a csivitelő madarakat, akkor a négy az felér ötvennel.
Azt hiszem.
