Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben! Ugye, mindenki emlékszik a szignálra, amelyet annak idején nap mint nap hallhattunk a Kossuth rádióban, a Déli Krónika után, még akkor is, ha nem rajongtunk különösebben a klasszikus zenéért, pontosabban még akkor is, ha gyermekekként nem is nagyon tudtuk, hogy miért rajongunk igazán, inkább csak próbáltuk megismerni a világot és azon belül annak minél több elemét, ilyen szempontból márpedig kifejezetten hasznos volt a komolyzenei vetélkedő, amelyet hallgatva kissé irigykedve figyeltük a játékosok válaszait, értetlenül állva az előtt, hogy honnan tudják a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket a műsorvezető egy-egy zenemű kapcsán feltesz nekik, na meg persze azon ábrándozva, milyen jó lenne, ha egyszer majd a mi zenei műveltségünk is elérné vagy legalább megközelítené az övékét.
Egészen kicsi koromban, ha jól emlékszem, még a műsor címét sem értettem, tagolatlanul próbáltam értelmezgetni, úgy pedig valamiféle idegen csengésű kifejezésként hatott, lehet, hogy ez még izgalmasabbá tette számomra, nem tudom már, azt viszont igen, hogy még a műsorvezető nevét is félreértelmeztem, igaz, nem tudatosan, hiszen távol állt tőlem az ilyesmi, sőt távol áll még ma is, csupán a gyermeki naivitás és a tudatlanság különös találkozásából fakadó játékosság folytán.
Mindenesetre a műsornak köszönhetően sok zeneművet fel tudtam ismerni akkoriban – ami nyilván relatív, hiszen ami nekem gyermeki fejjel soknak tűnt, az lehet, hogy másnak semmiség lett volna –, és ennek később az iskolai zeneórákon is hasznát vettem, mostanra viszont, annak ellenére, hogy sokan azt mondják, amit gyermekként megtanul az ember, azt jó eséllyel sosem felejti el, nagy valószínűséggel sokkal kevesebbet tudnék, hiszen jó ideje nem foglalkozom ilyesmivel.
Itt lenne az ideje pótolni ebbéli hiányosságaimat (is), merült fel bennem a minap a gondolat, és meglepetésemre alig néhány nappal később azt olvastam valahol – remélem, valóban olvastam, nem csupán az álmaimban találkoztam a hírrel, mivel olykor előfordul, hogy hasonló bizonytalanság folytán kénytelen vagyok időt és energiát nem kímélve ellenőrizgetni egy-egy gondolat, mondat vagy információ helytállóságát, hiszen azért mégiscsak jobb biztosra menni, ha lehet –, hogy újraindul az egykor nagy népszerűségnek örvendő Ki nyer ma? című komolyzenei vetélkedő, amely az eredeti szándékát megőrizve a jövőben is a játékos edukációt kívánja majd szolgálni.
Az MTVA közleményében emlékeztetett arra, hogy a Kossuth rádió napi komolyzenei vetélkedőjét 1969 és 2007 között sugározták, először a Hungária Kávéházból, később pedig az Astoria Szálló halljából, a műsor szignálját, amely összesen 9725 alkalommal csendült fel, Tamássy Zdenkó Erkel Ferenc-díjas zeneszerző komponálta, maga a műsor pedig Czigány György ötlete alapján jött létre, és a hallgatók elsősorban hozzá is kötötték, annak ellenére, hogy rajta kívül számos híresség is vállalta a játékvezetői szerepet. Az alkotók azt is elárulták, hogy az újjászületés egyfajta korszerűsítéssel is jár, aminek köszönhetően annak érdekében, hogy minél többen be tudjanak kapcsolódni a műsorba, a Ki nyer ma? telefonos játékként indul majd újra a Bartók rádióban. A műsorvezetők a tervek szerint először három-három rövid kérdést tesznek majd fel a játékosoknak, azt követően felcsendülnek a közismert zeneművek részletei, majd jön a válaszadás, amelyet követően értelemszerűen az nyer, aki mindhárom kérdésre helyes választ ad, ám amennyiben valakinek ez csupán két esetben sikerül, kap egy pótkérdést, és ha arra is helyesen válaszol, akkor ugyancsak megkapja a megérdemelt jutalmát. A nyereményeket egyébként a műsor készítői úgy igyekeznek majd összeállítani, hogy a játékosok a legnagyobb magyar koncerttermekbe is eljuthassanak általuk, megteremtve ezáltal önmaguk számára a klasszikus zene nyújtotta különleges élmények megélésének lehetőségét.
S hogy mindezzel ki nyer a legtöbbet? Ma, azaz rövidebb távon talán az, aki játszik, és aki a felkészültsége alapján a leginkább megérdemli, holnap, azaz hosszabb távon viszont remélhetőleg mi, mindannyian, feltéve persze, ha úgy döntünk, hogy odakapcsolunk, hiszen – ahogyan mondani szoktuk – a döntés továbbra is a mi kezünkben van.
