2025. január 31., péntek

Kiosztottak hatvan gyermek autóülést Verbászon

A személygépkocsiban csak minden második gyermek utazik biztonságban

A község Közlekedésbiztonsági Tanácsa és a Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség közös akcióját követően 60 gyermek autóülést osztott ki a verbászi önkormányzat.

A pályázatra azok a szülők jelentkezhettek, akiknek gyermeke az idén májusban, vagy júniusban született, a szülők legalább egyike gépkocsi-tulajdonos és valamelyikük bejegyzett lakóhelye Verbász község területén van. A gyermek autóülések megfelelnek az európai szabványoknak. A jelenlévők számára a közlekedésbiztonsági ügynökség képviselői előadást tartottak, melynek célja a közlekedésben résztvevők, köztük a babák és a gyermekek biztonságának javítása, és az általános közlekedésbiztonság magasabb szintre emelése volt.

− A Közlekedésbiztonsági Ügynökség tanácsadással is foglalkozik, így ma az egyik ilyen gyermekülésen bemutattuk a jelenlévő szülőknek, hogy mire kell külön odafigyelni annak használatakor. Külön kitértünk arra, hogy amíg a jármű mozgásban van, fontos, hogy a gyermek a biztonsági övvel bekötve megfelelő módon üljön az ülésben, így esetleges baleset esetén az ülés a lehető legnagyobb védelmet nyújtja. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség munkájával aktívan hozzájárul a gyermekek biztonságának növeléséhez, és az év folyamán az önkormányzatokkal együttműködve országszerte előadásokat tart a szülők számára a gyermek autóülések fontosságáról és azok biztonságos használatáról. A statisztikai mutatók sajnos nem olyanok, mint amilyeneket szeretnénk, ugyanis sok szülő helytelenül használja a gyermek autóülést – mondta Filip Živković, a Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség képviselője.

Tijana Aleksić, Verbász alpolgármestere és a helyi Közlekedésbiztonsági Ügynökség koordinátora elmondta, hogy a községi költségvetésben 450 ezer dinárt különítettek el gyermek autóülések beszerzésére, de a Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség is biztosított autóba szerelhető üléseket:

− 35 gyermek autóülést az önkormányzat, 25-öt pedig az országos Közlekedésbiztonsági Ügynökség adományozott a fiatal szülőknek. A Veljko Vlahović Egészségház sürgősségi osztályától és a szülésfelkészítő tanfolyam szervezőitől kaptuk meg az idén májusban és júniusban született babák névsorát, ezúttal ők, azaz szüleik kaptak gyermek autóülést. A statisztika szerint a közúti balesetek során több gyermek veszíti életét az autóban utasként, mint gyalogosként vagy kerékpárosként, ami azt jelenti, hogy a felelősség az őket szállítókra hárul. Különböző oktató tanfolyamokon szeretnénk a szülőknek a gyakorlatban bemutatni, hogyan kell megfelelően beszerelni az ülést, és hogyan kell helyesen a biztonsági övvel lekötni a gyermeket. Ez csupán egyike azoknak a programoknak, amelyeket a községi Közlekedésbiztonsági Ügynökség az év folyamán megvalósít – mondta Tijana Aleksić.

A bemutatón megtudtuk, hogy hároméves korú gyermekek esetében a szülők 70 százaléka használ gyermek autóülést, az ötéves gyermekek utaztatásakor pedig mindössze 50 százalékuk, ami annyit jelent, hogy minden második, illetve minden harmadik gyermek nem utazik biztonságban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: (Fotó: Paraczky László)