2024. december 22., vasárnap

Télűzés Adorjánon

Jöjjön a tavasz, vesszen a tél!

Adorján utcáit szombat délután a farsangi fánk illata járta át, a gyermekkacajok és a zeneszó közepette sok szép színes jelmezbe öltözött kisgyermek sorakozott a Művelődési Otthon épülete előtt. Bicskei Ibolya a Szőke Tisza Művelődési Egyesület elnökségi tagja, a település egyik óvónője és a rendezvény főszervezője elmondta, mivel várták a gyermekeket a tavaszköszöntés alkalmával.

– Hagyományt teremtettünk ezzel az eseményünkkel, ugyanis már 2006 óta igyekszünk minden évben megszervezni. Előző években sokkal, zajosabb és hangulatosabb mulatsággal készültünk, van egy zenekarunk, akik kísérni szoktak bennünket a rendezvény során, idén azonban ezt sajnos nem tudtuk megvalósítani, így gépi zenére kellett hagyatkoznunk. A gyerekeket olyan zenés játékokkal vártuk, mint a farsangi fánk evő verseny és a székfoglaló. Ezt megelőzően pedig farsangi felvonulással és kiszebáb égetéssel űztük el a telet. Az idei évben az első hagyományőrző rendezvényünk, ez a farsangi mulatság, ezt követően a húsvét várás következik, a nyári időszakban, mint minden évben idén is népi játékokat szervezünk, az évet pedig a karácsonyi készülődés zárja majd. Minden ilyen jellegű hagyományőrző rendezvényünket a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács és az adorjáni helyi közösség támogatja – tette hozzá a főszervező.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

A nagy ricsaj mindenképp a tél kiűzésének egyik alap pillére, mind e mellett a kiszebáb készítése során a régi hagyományoknak megfelelően, minden betegség és rossz dolog a bábbal együtt ég el. A tavasz a zord időjárás végét és valami új kezdetét jelenti, ennek reményében űzték a telet ma Adorjánon is.

– Én Batmannek öltöztem csak lányban, azért választottam ezt a jelmezt, mert nagyon szeretem a szuperhősöket. Már sokadik alkalommal veszek részt a farsangon, előző években hercegnőnek és boszorkánynak öltöztem – mesélte nekünk Kata, aki az adorjáni általános iskola harmadik osztályos tanulója.

Ezen régi hagyományaink ápolása valódi érték egy ilyen kis közösség számára. A szülők és a gyermekek egyaránt jól érezték magukat a rendezvény során. Több, mint 300 darab farsangi fánkot sütöttek a Szőke Tisza Művelődési Egyesület tagjai, ami a mulatság végére egytől egyik el is fogyott.

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amit ITT tekinthet meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás