2024. december 22., vasárnap

Nagy ünnepre készülnek Kúlán

Juhász György atyát 50 évvel ezelőtt szentelték pappá

Templombúcsúra készülnek a kúlaiak, ez mellett pedig még egy igen jelentős évfordulót ünnepelnek, hiszen Juhász György helyi plébános vasárnap tartja aranymiséjét, azaz 50 évvel ezelőtt szentelték pappá.

A kúlai római katolikus templomot Szent György tiszteletére szentelték fel és két évvel ezelőtt ünnepelte fennállásának 250. évfordulóját. Juhász György atya elmondta, Szent György vértanút sok helyen tisztelik, országok védőszentjeként is ismert:

− Szent György több országnak a védőszentje, így Oroszországé, Angliáé és valószínűleg más országoké is. Vértanúként ismert, vagyis kiállt a keresztény hitért. Példát mutat, hogy tudjunk, merjünk, akarjunk kiállni, és ha kell megküzdeni, vagy akár áldozatot is hozni hitünkért. A másik jelentős esemény pedig az, hogy vasárnap, április 24-én többszörös jubileum lesz, ugyanis 50 évvel ezelőtt, március 19-én szentelt pappá Zvekanović Mátyás püspök, az első önálló szentmisémet pedig április 9-én tartottam meg Csantavéren. Kicsit összezsúfolódtak a dolgok, mert közben névnapom is lesz, így vasárnap délután 5 órakor ünnepi szentmisét tartunk, amelyen mindezt egyszerre ünnepeljük meg, illetve ezen a szentmisén kívánok hálát adni Istennek minden áldásért, amit tőle kaptam az elmúlt években – fogalmazott a kúlai plébános.

Szavai szerint az ünnepségre meghívást kaptak a szabadkai egyházmegye papjai, és számít arra, hogy közülük 30-40 eljön az ünnepi szentmisére, és a csantavéri rokonságot is várja. A kúlai egyházközség, valamint az énekkar tagjait is meghívta, a püspök atya viszont nem tud eljönni, mert vasárnap három helyen is bérmálkozás lesz.

−A szentmisére és az azt követő ünnepi vacsorára meghívást kaptak azok is, akik bármilyen módon segítik a templomot, és annak karbantartását. Mindenkit nem hívhatok meg, mert egyszerűen nem férnénk be a templomba és a plébániára sem. A vacsorát a Népkörben tartjuk, és örülnék, ha a szentmise után oda is minél többen eljönnének a meghívott vendégek közül – mondta Juhász György kúlai plébános, Duna menti főesperes.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás