2024. december 22., vasárnap

Máriát dicsérve

Templombúcsú és ünnepi kiállítás Verbászon

A verbászi római katolikus templomot 1884-ben a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén szentelték fel, a templom búcsúját azóta minden évben december 8-án tartják. Az ünnepi szentmise déli 12 órakor a harangok megkondulásával kezdődött. A mise kezdetén Szabadi Károly atya köszöntötte a jelenlévőket, szólt az ünnep jelentőségéről, és elmondta, tizenegy éve teljesít szolgálatot Verbászon.

– Szeplő nélkül fogantatott szűz annyit jelent, hogy Mária Ádám egyetlen ivadéka, aki makulátlan, és aki a mi anyánk, édesanyánk és oltalmunk. Az ő ünnepén a legszebbet kívánjuk minden kedves hívőnek, aki ma velünk van, és Máriát jön dicsérni – fogalmazott.

Az ünnepségre Óbecséről, Temerinből, Szenttamásról, Kúláról, Ókérről és Bácsföldvárról érkeztek hívek.

A szentmisét msgr. Miocs József, a Paulinum rektora celebrálta. Szabadi Károly plébánoson kívül jelen volt még Zsúnyi Tibor szenttamási és Brasnyó Ferenc kishegyesi esperes, valamint ft. Balažević Dušan diakónus.

Az ünnepi szentmisét követően a mintegy 80 hívő a verbászi múzeumba vonult, ahol ünnepélyes keretek között megnyílt az immár hagyományos karácsonyi kiállítás. A jelenlévőket a Szirmai Károly Művelődési Egyesület nevében Paróczi Mária, az egyházközség nevében pedig Szabadi Károly atya köszöntötte. A kiállítást szerb nyelven Tijana Aleksić, Verbász polgármester-helyettese, magyar nyelven pedig Miocs József atya nyitotta meg.

Paróczi Mária egyebek között elmondta, tekintettel arra, hogy az elmúlt évben a járvány miatt elmaradt az ünnepség, az egyesület Aranykalász kézimunkacsoportja folyamatosan dolgozott a kiállításon, amelyen a kézimunkák mellett hagyományos karácsonyi díszek, művészi alkotások, valamint az ünnep hangulatát idéző tárgyak sokasága látható.

– Tavaly nem tudtunk kiállítani, ezért elég sok új kézimunkát mutatunk be a közönségnek, ezek egy része kézműves termék, másik része pedig hímzés. Magyarországi műhelymunkán is részt vettünk, ahol sok új dolgot tanultunk, ezeket később megcsináltuk és ma kiállítottuk – mondta Mária.

A polgármester-helyettes a jelentős ünnep alkalmából elmondta, Verbász az egyik legnagyobb multietnikus közösség az országban, az itt élő népek és nemzetiségek békés egymás mellett élésének példaképe.

‒ A Szirmai Károly egyesület nagyon sokat dolgozik a hagyományok ápolásán, azok megőrzésén és továbbadásán a jövő nemzedéknek. Nagyon szeretnénk, hogy ez a jól bevált gyakorlat továbbra is fennmaradjon – hangsúlyozta Tijana Aleksić.

A városi múzeumban csütörtökön indult és keddig tart az óvodások és az általános iskolások hagyományos karácsonyi műhelymunkája, amely a délelőtti és a délutáni órákban zajlik. A kiállítás pedig minden munkanapon reggel 9-től 17 óráig tekinthető meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás