Ha olvasóink termőföldjeiken munkálatok közben gyermekre vagy fiatalra lesznek figyelmesek Tóthfalu, Orom vagy éppen Bogaras környékén, ne gondoljanak semmi rosszra. Sőt ellenkezőleg, kérdezzék meg, hogy szükségük van-e friss vízre, némi harapnivalóra, mert minden bizonnyal a Jézus Barát Gyalogtúra résztvevőivel futottak össze, akik csütörtök estig keresztül-kasul járják szűkebb régiónkat. A létszámot tekintve, a Jézus Barát Gyalogtúra hosszú évek óta Vajdaság legnagyobb katolikus tábora. 2003 óta szervezik meg a 12–18 éves korosztálynak. Az idei tábort Tóthfaluban tartják, ahova kedd este látogattunk ki.
A túrázók jó része megfáradva éppen akkor ért vissza a tóthfalui plébánia területére, ahol egy karéj görögdinnye elfogyasztása után új erőre kapva készülődtek a tisztálkodáshoz, a vacsorához. A legmerészebbek közülük „belekóstolhattak” a helybéli tűzoltók meglepetésébe is, azok ugyanis ciszternából vízzel fecskendezték le azokat, akik akarták.
– Az alapvető küldetésünk az, hogy azt az örömöt, amit Jézus közelében tapasztalunk, továbbadjuk a gyermekeknek, hogy nekik is részük legyen Isten örömében – mesélt a táborról Balcsák Szilárd atya, a tábor vezetője és szellemi kiötlője, és hozzáfűzte, hogy a gyermekekkel csoportvezetők foglalkoznak, akiket képzésen készítettek fel a teendőkre.
Az atya elmondta azt is, hogy a táborba elsősorban szerényebb körülmények között élő gyerekeket hívnak meg, s az ott töltött idő alatt Isten van számukra az első helyen. Arra is hangsúlyt fektetnek, hogy segítsék őket a barátkozásban, hogy el tudják mélyíteni a kapcsolataikat. A táborban okostelefont és egyéb kütyüket nem használhatnak, ezzel is segítve őket az egymással, illetve a Jóistennel való találkozásban.
– Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy ezek az eszközök az emberi kapcsolatokat inkább rombolják, mint építik. Így többet beszélgetnek, felszínre kerülnek az igazi értékeik, és a túrán az önértékelésük is javul. Elsősorban kiskamaszokkal dolgozunk, akik már befejezték az általános iskola ötödik osztályát, de még nem töltötték be a 18. életévüket, és ilyenkor sokszor önértékelés-hiányban szenvednek, ezért is szerves része a táborunknak a gyalogtúra – mutatott rá az atya. Lényegében a táborlakók vezetőikkel naponta 15–20 kilométeres távokat tesznek meg, de valamikor többet is. Persze mindezt fokozatosan.
Balcsák Szilárd elmondta azt is, hogy a csoportvezetők év közben is arra törekednek, hogy tartsák a kapcsolatot a gyermekekkel.
– Ezt a tábort nem reklámozzuk, nem hirdetjük az újságokban. Az a célunk, hogy a középiskolások kilépjenek a komfortzónájukból, s megtapasztalják, milyen nagy öröm másokért élni, másoknak örömöt szerezni. Ez teszi igazán széppé az életet. A másik célkitűzésünk pedig az, hogy a középiskolások személyesen vegyék fel a kapcsolatot ezekkel a családokkal, s ezáltal sok esetben belátják, hogy ők igazából egészen jó körülmények közepette élnek, ugyanakkor születik bennük egyfajta szociális érzékenység is.
Az atya elmondta azt is, hogy akikkel eddig együtt dolgozott, azok közül nyolcan választották a szerzetesi életet, közülük többen is olyan körülmények között szolgálnak a katolikus egyházban, ahol kizárólag rászorulókra fókuszálnak, velük dolgoznak egész nap.
Szilárdban az erdélyi Márton Áron-imatúra megtétele után merült fel az ötlet, hogy tartományunkban is kellene szervezni egy hasonlót. Legelőször 2003-ban rendezték meg a tábort, amelyben a csoportvezetőkkel együtt mindössze huszon-egynéhányan voltak. Ehhez képest az idén közel százhetven gyermek, mintegy negyven csoportvezető és hét-nyolc szakácsnő vesz részt a tábor életében, 2019-ig minden évben két váltást is szerveztek a hatalmas érdeklődés miatt.
A tábor élete mindennap reggel fél hétkor ébresztővel kezdődik, utána reggeli torna, majd tánccal egybekötött zene és éneklés, ima és a reggeli következik. A túrára fél kilenc körül indulnak. A nap meleg részében árnyékos, hűs helyen ünnepelik a szentmisét, majd pedig visszasétálnak a táborba, ahol különféle aktivitásokat tartanak, és mindennap körbejárnak egy adott témát. A táborlakók hétfőn az oromi katolikus templomba látogattak el, kedden Bogarason voltak, ahol megtekintették az épülőfélben lévő templomot, szerdán pedig az Utasi Jenő atya által működtetett tanyára látogattak el.
Sterbik Laura csoportvezető Péterrévéről érkezett a táborba, és a keddi túra után úgy nyilatkozott, hogy nagyon elfáradt, de jófajta fáradtságot érez.
– Fizikailag eljutottunk a határainkra, mert eddig jó sokat túráztunk, viszont nagy öröm, hogy a megtett séta lehetőséget ad az ismerkedésre, barátkozásra – mondta. Hozzáfűzte, hogy számára nagyon felüdítő, hogy a táborban nem kell követni a külvilág eseményeit, ehelyett az adott pillanatnak élhetnek, ami számukra a táborban, körülöttük megadatik. Laura évekkel ezelőtt barátnője buzdítására vett részt először a tábor munkájában, és azóta rendszeres visszatérő.
