2024. augusztus 2., péntek

Díjazott női ruhát varrtak

Az adai Műszaki Iskola ruhakészítő-szabó szakos diákjai sikeresen szerepeltek a nemzetközi tanulóversenyen

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara november derekán negyedik alkalommal szervezte meg Győrben rendhagyó tanulóversenyét, a Szakmák harmóniáját, amelynek idei témája a Megújuló hagyományőrzés a Kárpát-medencében címet viselte. A megmérettetésen fodrászból, kozmetikus-sminkesből és női szabóból álló 16 középiskolás-csapat vett részt Romániából, a Vajdaságból, Magyarországról és Horvátországból.

Az idén első alkalommal vettek részt határon túli csapatok, köztük két vajdasági, amelyben összesen 14 középiskolás diák és 6 szaktanár szerepelt. A Fehér, piros, kék menyecske leszek én, valamint a Mákvirág elnevezésű vajdasági csapatokban vegyesen szerepeltek az adai Műszaki Iskola ruhakészítő-szabó diákjai, a Szabadkai Egészségügyi Szakközépiskola fodrász- és kozmetikustanulói, valamint a szabadkai Vegyészeti-technológiai Szakközépiskola textil szakos tanítványai.
Az adai középiskola textilszaktanáraitól, Péter Zsivity Zsuzsannától és Kosik Klárától megtudtuk, hogy a versenyen a csapatok kisfilmmel, zenei aláfestéssel, színpadi látványelemekkel és saját ruha-smink és koreográfia együttessel léptek fel a zsűri előtt.
A tehetségkutató versenyen a sminkesnek, fodrásznak és női szabónak tanuló diákok csapata készítette elő és öltöztette fel azt a modellt, amely aztán a kifutón magán mutatta be a csapat alkotásait. A Fehér, piros, kék menyecske leszek én csapatból a szabadkai Marina Braskov modell kategóriában a második díjat érdemelte ki. A szaktanárok közölték, hogy a modell ruháját két adai ruhakészítő-szabó diák, Horvát Gabriella és Jaksa Beáta varrta népi motívumok felhasználásával, akárcsak a Mákvirág csapat által bemutatott ruhát. Kosik Klára és Péter Zsivity Zsuzsanna elmondta, hogy a ruhakészítő-szabó diákok számára nagyon fontosak az ehhez hasonló versenyek, mivel ezen megtapasztalhatják, hogy milyen lehetőségek rejlenek a szakmában, ami iránt van érdeklődés, bár mostanság nem tartozik a legnépszerűbbek közé.