A tiszaszentmiklósi Szőke Lajos (1946) megszakításokkal hét évet dolgozott Svájcban 1973 és 1980 között, közben itthon művelte a földeket, majd amikor felhagyott a földgyalulással, elkezdte a régi használati eszközök, kézi szerszámok összegyűjtését és közben a bánáti környezetében hallott tájszavakból is mintegy kétszázat lejegyzett.
Szőke Lajos (Gergely József felvétele)
– Idénymunkás voltam, szakács a végzettségem és hol volt munkám, hol nem, a hét év alatt öt munkaévem van Svájcban. Itt jöttem össze a mostani feleségemmel, Árok Arankával, aki szintén kint dolgozott. Neki is van egy fia, meg nekem is, de ők külföldön próbálnak boldogulni. Korábbról is ismertük egymást Arankával, ő is idevalósi. Vannak unokáink, Arankának már dédunokája is van, úgy történt, hogy Arankának ikerunokái születtek, másnap meg nekem született egy unokám.
A földműveléssel kénytelen voltam idősebb koromban teljesen felhagyni, mivel szívinfarktusom volt. Ekkor eldöntöttem: mindent eladok, gépeket, két traktort, kapcsolható eszközöket, kivéve a régi kézi szerszámokat. Földeket sem hagytam meg, azokat is eladtam, mert egyik fiú sem akart földesztergályos lenni, akkor meg minek. A tartalékokból meg egy kis nyugdíjból eléldegélünk idős korunkra itt Tiszaszentmiklóson.
Jártamban-keltemben följegyzem, gyűjtöm a helyi jellegű tájszavakat, amelyeket az itteni nép használt, de mára már csak a legidősebb bánáti őslakosok ismerik, de már ők sem igen használják. Eddig már több mint kétszáz érdekes szót jegyeztem fel, bár nem mind csak a mi bánáti tájegységünkre jellemző, de ritkán hallani őket.
A húsvéthoz kötődően például Bánátban még használják a kókonya kifejezést, ami nem más, mint a húsvéti sonkával, sonkalében főzött tojás. Mifelénk a létra is inkább taroglya. Amikor egész kicsi dolgokról beszélünk, akkor az makulányi, mákszemnyi. Valamikor sokan szőttek nádból árnyékolót, ez a haszuka (szőtt anyag, damaszt is lehet). Gyerekkorunkban kacskázni (végén hegyes fadarabra bottal ráütöttek, az felpattant és a bottal elütötték) és szerettünk cömbézni is, bekötött szemmel fogócskázni, de ezek mára feledésbe merültek. Jó játék volt a huhukozás is, amikor A sárgolyót belukasztva földhöz csaptuk és nagyot pukkant (sárpuska). A bufogtató nálunk nem más, mint a félhold alakú szárvágó. A tehén ellés után pár napig kurácás tejet ad. Nálunk a hámfa az kisefa. Az asszonyok sokáig csak kasztrojban, öntöttvas lábasban főztek, hogy csak néhány érdekes helyi tájszót említsek.
ELFELEJTETT ESZKÖZÖK, SZERSZÁMOK
– A garázsban és az eresz alatt felaggatva száznál is több különféle régi, 50–100 éve használt, nagyrészt feledésbe merült eszközt, szerszámot, hétköznapi használati tárgyat gyűjtöttem össze. Csak sarlóból van öt-hatféle, a nagyméretűvel az erdei sarjhajtásokat irtották, a gyékény vágására fogazott sarlót használtak mifelénk. A kolomptól a fa kerepelőig, sokféle, köztük egészen ritka és különleges eszköz birtokában vagyok. Ilyen például a kézi malomkövekhez hasonló, csak kisebb méretű őrlőköveket tartalmazó daráló, amellyel valamikor házilag a kukoricát darálták meg és azt főzték, sütötték, hiszen voltak ínséges időszakok, háborúk.
Érdekes például, hogy a múlt század harmincas éveiben Szerbiában kötelező volt kerékpárokra is rendszámot rakni. A kormányra kellett erősíteni az egyik oldalán sorszámmal, a másikon oldalán pedig évszámmal ellátott tenyérnyi, négyszámjegyű rendszámtáblát. Akkoriban még nem sok bicikli futkosott az utakon, a rendszámuk alapján tartották őket nyilván, nem is volt őket könnyű ellopni.
Amikor a katolikus templomunk tetőszerkezetét javították, a padlásról egész pótkocsira való kacatot takarítottak le. Szerencse, hogy ott voltam és megláttam a hulladék közt egy szépen díszített sárgaréz, áldoztatáskor használt ostyatartót, rézüstöt, kis boros kannát rézből, meg ostyasütőt. Az azóta közlekedési balesetben elhunyt Fiser plébánosunkat megkérdeztem, hogy elvihetem-e ezeket a kidobásra szánt régi eszközöket.Ő beleegyezett – mondta a sok érdekes, megőrzésre ajánlott eszközt a gyűjteményében tudó Szőke Lajos.
A helyi Piros Tulipán Hagyományápoló és Környezetvédő Egyesület és a VMSZ helyi szervezete néhány éve már azon fáradozik, hogy egy tájházat alakítsanak ki Tiszaszentmiklóson, ahol Szőke Lajos bácsi gyűjteménye jelentőségéhez méltó és kiállításra alkalmas elhelyezést kapna.
