2024. december 22., vasárnap

Faültetés Kishegyesen

A Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának kishegyesi szervezete faültetési akciót tartott. Szélvédő sávot ültettek a Verbászi út vége és a hulladéklerakó udvar közötti út mentén. Losonci Blanka, a fórum elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a hétvégi akciónak voltak előzményei.

– Nagy sikernek könyveltük el az áprilisban megtartott fásítást, ezért úgy döntöttünk, hogy az idén másodjára is élünk ezzel a lehetőséggel. Kishegyesen 100 darab amerikai kőrisfacsemetét ültettünk el, a célunk egy szélvédő fasor kialakítása volt. A Vajdaság Erdei Közvállalatnak köszönjük a facsemetéket, és köszönet az önkénteseknek is, akik segítették akciónkat, és köszönet a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testületnek, hogy vállalták a fák locsolását – számolt be Losonci Blanka, majd arról is szólt, hogy mintegy 15 személy vett részt az akcióban. A községi ifjúsági fórum jelenleg részt vesz a Nők Kishegyesi Fórumának és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület adománygyűjtésén is – tudtuk meg az elnöktől.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kecskés Endre felvétele