2024. december 22., vasárnap

Díjesővel kezdődött a Kukoricafesztivál

Magyarkanizsán három napon át éltetik a hagyományokat

Négyszáz rajz érkezett be a pályázatra, melyet a Kukoricafesztiválra hirdettek. Ezek megjutalmazásával kezdődött el a háromnapos rendezvény, ami a néphagyományok megőrzése köré épül. A díjak kiosztása mellett a résztvevők egy szép kiállítást is megtekinthettek, mely a Tegezek és magázok nevet viselte.  A Tisza Néptáncegyesület és a Magyarkanizsai Íjászkör kézműves műhelymunkáin készült tárgyak olyan értékes, kizárólag kézzel készített bőrmíves és nemezdarabok, amik ritka kincseket képeznek.  A fesztivál szervezőinek nevében Mikuska Judit a helyszínen, a Cnesa OMI előcsarnokában elmondta, hogy a tizenhetedik Kukoricafesztiválra nagyon gazdag programmal készültek.

– A fesztivál célja a kukoricához kapcsolódó szokások, hagyományok felelevenítése, melyet összekapcsolunk a tevékenységünkkel, mely a népzene és a néptánc. Családokat mozgatunk meg a kicsiktől a nagyokig az ősz közepén – mondta a Tisza Néptáncegyesület, a szervező nevében Mikuska Judit.

A pénteki megnyitót a Bodros tamburazenekar talpalávalójával folytatták a helyi általános iskola udvarán, ahol bárki táncra is perdülhetett. A szombati napon reggeltől estig programok várják Magyarkanizsán a látogatókat, érdemes részt venni a Kukoricafesztiválon, mert olyan gazdag programkínálattal készültek a szervezők, melybe akár nézőként, akár aktívan is be lehet kapcsolódni.

A megnyitón az ének se maradhatott el (Fotó: Jenei Klementina felvétele)

A megnyitón az ének se maradhatott el (Fotó: Jenei Klementina felvétele)

10.00–10.30 között énekes-táncos hívogatóra kerül sor a városban a külföldi és hazai vendégegyüttesek részvételével

11.00-kor A XVII. Nemzetközi Kukoricafesztivál hivatalos, ünnepi megnyitója következik a Kisparkban.

Egész nap Kézműves kirakodóvásár és alkotóműhelyek várják a látogatókat.

11.30–13.00 között játékos vetélkedőket szerveznek a Kisparkban

15 órakor Eredményhirdetések következnek - az ügyességi vetélkedők és A legfinomabb görhe pályázat díjkiosztója (Városháza előtti tér)

15.30–17.00 között érdemes lesz kilátogatni a városháza elé: Helyet, helyet nekünk is… – a külföldi, valamint környék- és községbeli vendégegyüttesek táncos, zenés, énekes bemutatkozása látható majd.

17.00–18.00 órakor tökvicsori-faragás zajlik a kisparkban. Este hétkor pedig

a Vajdasági népzenészek gálaműsora következik a Művészetek Háza Nagyszínpadán. Ezt követi a táncház.

Október 16-án, vasárnap

17.00 órakor Néptáncgála a műsoron– a meghívott külföldi és hazai néptáncegyüttesek közös gálaműsora a Művészetek Háza Nagyszínpadán.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás