2024. december 22., vasárnap
MUZSLYA

Falunap és templombúcsú

Templombúcsút és falunapot ünnepelnek a hétvégén a 132 éves bánáti Muzslyán. Az ünnepséget hagyományosan a falu védőszentjének, Máriának, a napjához közelebb eső hétvégén tartják meg.

A program pénteken este a kamarazenekar koncertjével veszi kezdetét a Szűz Mária Szent neve plébániatemplomban. Szombaton 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise a Szűz Mária szent neve plébániatemplomban, amely egyben Janez Jelen atya, szalézi szerzetes aranymiséje is lesz. A Lehel sportközpontban, mintegy 450 sportoló részvételével, első alkalommal megtartják a Bálity Mihály kézilabda emléktornát. A helyi közösség tanácsa díszülést tart, melyen az egyéneknek és a szervezeteknek átadják az elismeréseket a múlt évben kifejtett munkáért, a Magyar Házban pedig kiállításon mutatkoznak be a helybeli civil szervezetek. Lesz főzőverseny, a művelődési műsorban pedig a helybelieken kívül fellépnek a magyarcsernyei, a magyarittabéi és a tordai néptáncosok, énekesek és együttesek. Szombaton lakodalmi est is lesz, három zenekar fellépésével.

Ilyenkor megkétszereződik a hat és félezer lakosú helyi közösség létszáma.

– A muzslyai búcsú a település legnagyobb ünnepe, régi hagyomány. Erre a napra nem csak a környező településekről jönnek sokan. Ugyanis sokan sajnos, akiknek muszáj volt, elvándoroltak innen a munka, meg a jobb élet reményében, és ilyenkor ők is hazajönnek erre a napra, hogy a szeretteikkel, rokonaikkal, a családjukkal eltöltsenek egy kellemes hétvégét – mondta Palatinus Ervin, a muzslyai HK tanácselnöke.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás