A belgrádi Kulturális Dekontaminációs Központ civil szervezet, EU-s támogatással megvalósított Nevezzük azt háborúnak című projektumának az a célja, hogy beszélgetéssorozatot folytasson az 1991–95 közötti délszláv háborúk részvevőivel, köztük az egyszerű emberekkel is, akiket a háborús történések szintén érintettek. Nem az a szándék, hogy azt feszegessék, hogy melyik fél robbantotta ki a háborút, de az sem, hogy felfedjék valakinek az esetleges háborús bűntettét. Egyszerűen csak alkalmat akarnak adni mindenkinek, hogy véleményt mondjon ezekről a véres eseményekről, hogy könnyebb legyen a katarzis.
A projektum megvalósítása öt szerbiai városban történik, köztük Nagybecskereken. Nem véletlenül választották a vajdasági városok közül a Béga menti települést, hiszen innen indult a legtöbb mozgósított és önkéntes a frontokra. Közülük 52-en elestek.
Érdekesnek ígérkezett a nagybecskereki Kultúrközpontban megtartott szerda esti első beszélgetés, melyre meghívták a városban működő két harcosszervezet képviselőit, a háborúellenes aktivistákat és minden polgárt, akinek van valamilyen személyes élménye a kilencvenes évek első felében történtekkel kapcsolatban. Ezzel valójában egyazon oldalra kerültek (volna) azok, akik a kilencvenes években önként vagy mozgósítva, de részt vettek a háborúkban, azokkal, akiknek volt bátorsága, hogy a vérzivataros időkben a háború (és a mozgósítások) ellen emeljék fel szavukat. Ugyanis ma mindkét oldal azt vallja, hogy Szerbia igenis részt vett a háborúkban, és végső ideje, hogy ezt a szerb állam is beismerje. Ez a találkozás azonban elmaradt, mert a beszélgetésre nem jöttek el a harcosok.
Pedig nyilván lett volna mit elmondaniuk azoknak, akik sok esetben kényszerből vállalták a fronton eltöltött 45 napot, nehogy munka nélkül maradjanak – nem sokkal hazatérésük után sokuknak mégis felmondtak, mert tönkrement a vállalatuk. Nagy részük szociális esetté vált, és ma is az. Vagy esetleg a Közép-bánáti katonai különítmény tagjai is megszólalhatnának, akiket személyesen Slobodan Milošević előtt sorakoztattak fel az aradáci réten, mielőtt a frontra vitték őket.
Hogy a harcosok távolmaradása véletlen műve volt, vagy sem, az már a jövő hónapban kiderül, amikor a második beszélgetést tervezik megtartani. Ha a harcosok másodszor sem jönnek el, akkor egyértelművé válik, hogy Nagybecskereken húsz év eltelte még kevés ahhoz, hogy mindenki nyíltan beszéljen a háborús eseményekről.
