Boris Horvat nagybecskereki akadémiai festő lassan befejezi legújabb alkotását, amely az egykori Proleter kosárlabda klub aranycsapatának öt legjobb játékosát ábrázolja, akik 1956-ban Jugoszlávia országos bajnokai voltak. A falfestmény a Petőfi Magyar Művelődési Egyesület homlokzatára készül, amely arra a kosárlabdapályára néz, ahol egykoron a legendás sportolók is játszottak – jelenleg a Városi Vízművek parkolója található itt. A tervek szerint az Engler Lajost, Ljubomir Katićot, Milutin Minjat, Dušan Radojčićot és Lóci Vilmost ábrázoló falfestmény a hónap végére elkészül és egy szerény ünnepség keretében avatják fel.
– Nagyon örülünk, hogy ez a falfestmény felkerült az egyesületünk székházára. Ugyanis a nagybecskereki kosárlabdacsapat szoros részét képezi a város sporttörténelmének. Ennek külön jelentősége van idén, mivel Nagybecskerek Európa egyik Sportvárosa. Számunkra ez azért fontos, mert ebben a csapatban magyar játékosok is voltak: Engler Lajos és Lóci Vilmos. Ugyanakkor a kosárlabda sport kezdete kapcsolódik az egykori Messinger iskolához, mivel ott születtek az első lépések. Ez ma az egyetlen nagybecskereki iskola, ahol magyar nyelvű tanítás is folyik. Később a kosárlabda fejlődése itt a Petőfi melletti pályán folytatódott. Úgyhogy valahogy mind a két fontos magyar intézményhez kötődik a sporthoz. Nagybecskerek a sportok városa, és hírnevéhez hozzájárultak a magyar sportolók is. Az idei év jó alkalom, hogy őrájuk is emlékezzünk – mesélte Jenovay Lajos, a Petőfi MME elnöke.
Boris Horvat az újvidéki Bogdan Šuput tervezési középiskolát, a klasszikus festészetet, pedig a kamenicai (Sremska Kamenica) képzőművészeti egyetemen fejezte be, a mentora Jelena Sekulić Voljanek volt.
A jelenleg készülő portrék ember nagyságban lesznek megfestve. A falat a festő vászonként kezeli és akril festékkel dolgozik. Maga az ötlet abból fakadt, hogy maradandó emléket állítsanak a legendás csapatról, amely 1956-ban óriási meglepetésre megszüntette a Crvena Zvezda tíz évig tartó egyeduralmát. A kosárlabda akkoriban feljövőben volt, a Proleter pedig egy összeforrt, egységes csapatot alkotott.
A falfestmény akár egyfajta elégtétel is lehet a legendás csapat iránt. Ugyanis már a győzelmi mámor pillanataiban nagy csalódást érte őket: az utolsó, zágrábi mérkőzésünkről hazajövet senki sem várta őket. Többek között a három belgrádi, valamint a zágrábi, a zadari, a spliti, a szarajevói és a ljubljanai csapatot kellett legyőzniük az elsőbbségért. Csak két hónappal a bajnokság megnyerése után fogadták őket az önkormányzatban. Jutalmunk egy-egy karóra volt. A Proleter erejét mutatta az is, hogy megverték azt a román válogatottat, amely előtte legyőzte a jugoszláv csapatot az Európa bajnokságon.
