2024. december 22., vasárnap

Tiltás helyett helyettesítés

A hitet próbára tevő időjárás közepette zajlott le Töröktopolyán a templombúcsú

A napos, kellemes időjárás ellenére Töröktopolyán, a Nagybecskereki Egyházmegye egyetlen Mária-kegyhelyén augusztus 14-én, vasárnap este az ünnepi szentmise előtt megnyíltak az ég csatornái, eleredt az eső. A több száz hívő azonban, aki elzarándokolt a kegyhelyre, hogy a délután folyamán Szűz Mária közbenjárását kérje, kitartott, és a templomba vonulva várta meg, hogy elvonuljon a zápor. A szabadtéri szentmise kezdetére ki is sütött a nap, de a felhők az égen többször is megtréfálták a zarándokokat, akik hogy bizonyítsák kitartásukat és hitük erejét, esernyővel és esőkabáttal is készültek.

– A jó hitet próbára tevő idő van – jegyezte meg szentbeszéde kezdetén Pál József Csaba temesvári megyés püspök. – Amikor azt látjuk, hogy már-már beborul, és mi továbbra is kitartunk, akkor Isten kegyelmében biztosan nem fogunk csalódni – tette hozzá a püspök, majd kitért az ünnep lényegére is, hogy ezen a két napon a boldogságos Szűzanyát ünnepeljük, akit a szent fia testestül-lelkestül felvett a mennyországba.

Homíliájában a püspök atya kitért az egyházra károsan ható médiának a világra és a családra gyakorolt befolyására is. Szavai szerint észre sem vesszük a közösségi médiában ránk leselkedő veszélyeket.

– Az internet sok családtól elrabolja az időt, nincs idejük egymásra, se a közös imára, se a közös ünnepre. A televízió, az internet és a mobiltelefon sok helyen már családtagnak számít, néha már fontosabbak is, mint a család tagjai. Ilyen magatartás mellett ezek az eszközök kiveszik a részüket a gyermekek neveléséből, illetve elneveléséből. Vannak keresztény szülők, akik megpróbálnak saját életük példájával gyermekeiknek egyensúlyt teremteni, hogy az informálódás, a kommunikáció eszközei ne váljanak a családi harmónia szétzilálóivá. Elengedhetetlenül fontosnak tartják, hogy ne a tiltás, hanem a behelyettesítés legyen a nevelőeszközük. Nem elvesznek valamit a gyermektől, hanem valami szebbet, nemesebbet ajánlanak fel nekik, így azok a családban magukba szívják a keresztény légkört. Mert igazából csak az életpélda nevel. A szülők itt az árral szemben úsznak, időt kell szakítaniuk ugyanis a családra és egymásra is. A család melegsége ösztönzi a gyermekeket stabilitásra, teszi őket ellenállóbbá a külső káros hatásokkal szemben. A szülők sokszor lemondanak a luxuscikkekről, hogy ne kelljen sokat dolgozni, ezáltal marad idejük a családdal és a gyermekeikkel lenni – hangsúlyozta a püspök atya.

(Fotó: Vidács Hajnalka)

(Fotó: Vidács Hajnalka)

Pál József Csaba elszomorító példára is felhívta a hívek figyelmét. Amikor a gyermek a családban kiszorul az első helyről, amikor az a fontos, hogy a stabil anyagi háttér meglegyen, és azután jöhet majd a gyermek, de az az azután nem jön el sosem ezekben a családokban.

– Az elmúlt idő sosem tér vissza. Nincs idejük a gyermekkel beszélgetni, és egy idő után majd a gyermek nem akar beszélgetni velük, máshol beszéli meg a dolgait, nem mindig üdvös módon. Minden szülőnek fel kell tennie önmagának azt a kérdést, hogy akarja-e megvédeni és megélni a keresztény értékeket. Ha jól válaszolunk a kérdésre, akkor valószínűleg jól fogjuk felnevelni a következő generációkat – fogalmazta meg intelmeit Pál József Csaba azzal kiegészítve, hogy az első keresztény generációk is így nevelkedtek, és ha életünkben Isten van az első helyen, ez ma is lehetséges.

Az ünnepi szentmise gyertyás körmenettel zárult, a kétnapos búcsúi program pedig a hétfő délelőtti szentmisével ért véget.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás