Kalap vagy sapka?

Redleréknek ma már Boszniából, Horvátországból és Magyarországról is vannak megrendelőik (Fotó: Molnár Edvárd)

Minden ember olyan kalappal köszönt, amilyen van neki – állítja a közmondás. De mi van akkor, ha valakinek nincs kalapja? Amíg a huszadik század elején nem lehetett olyan nőt, vagy férfit látni az utcán, akinek ne lett volna kalap a fején, ma már szinte csak azok hordanak kalapot, akik korábban megtanulták viselni, vagy azok, akik ki szeretnének tűnni a szürkeségből. Nem csak kalapviselők lettek egyre kevesebben, kalapkészítéssel is kevesen foglalkoznak. Mint azt a Redler házaspártól megtudtuk, az országban mindössze 5 bejegyzett kalapkészítő működik. Észak-Vajdaság területén viszont csak az ő családi vállalkozásuk ápolja a kalapkészítés hagyományát.

– Vajdaság-szerte nagyon sok helyen évekig működött a kalapos manufaktúra. Szabadkán is élt egy hölgy, Irénke néni. Ő volt az utolsó kalaposmester. De dolgozott kalaposmester Zomborban, Magyarkanizsán, Zentán, Csókán, Újvidéken… ezek mind kihaltak. A feleségem még tanulta a kalapos szakmát, de mindketten évekig az építőiparban dolgoztunk magánvállalkozóként. Majd úgy döntöttünk, hogy váltanunk kell, és tulajdonképpen az én fejemből pattant ki, miután már a feleségem készített néhány kalapot az otthoni műhelyünkben, hogy foglalkozzunk ezzel. Egy álomként indult, egyik barátnőnk invitálására, miután a negyedik Interetno Fesztiválon az ő standjára kipakoltunk. Az akkori sikerélményünk ösztönzött minket arra, hogy belevágjunk – magyarázta Redler András vállalkozásuk első mozzanatait. Rámutatott, nem volt könnyű a kezdet, különösen neki, akinek az anyagismereti tudás is hiányzott.

– Ez egy borzasztóan nehéz szakma, hiszen kézimunka – mondta András, majd hozzátette, ők nyersanyagként nyúlszőrt és gyapjúfilcet használnak.

Akiknél a családban hagyomány a kalapviselés, azok pontosan tudják, hogy miből és mit szeretnének

– El tudjuk ugyan készíteni a nyersanyagot, hiszen megvan annak is a módja, de nem készítjük, mert hosszadalmas és időigényes. Külföldről hozatjuk: Magyarországról, Ausztriából, Romániából, Szlovéniából, mert nálunk már senki nem foglakozik az előállításával. Amióta a Begej kalapgyár tönkrement, azóta Szerbiában kalapnyersanyag még mutatóban sincs, sajnos – emelte ki András majd a felesége, Redler Erzsébet folytatta: – Miután megvan a nyersanyag, elkezdhetjük annak megmunkálását. Nedves állapotban fel kell hevíteni, hogy forró legyen, ami után bármilyen fa formára bármilyen alakot el tudtunk készíteni – avatott be minket Erzsébet a munka kezdeteibe. Elmondta, általában rendelésre készítik a kalapokat, és mint ahogy meg vannak határozva a ruhaméretek, a kalaphoz a fejméreteket is le kell venni: a fül feletti körméretet, a homlok magasságát, illetve a tarkó feletti részt is lemérik.

– Mi minden egyes kalapot kézzel készítünk, vagyis az első lépéstől az utolsóig. Mivel természetes anyagokról van szó, néhány napig pihentetni kell az anyagot. Ezután bevarrjuk a megfelelő méretű szalagot, megformáljuk a felső részt. A férfikalapoknál megadjuk neki a szemet, benyomjuk a tetejét, levágjuk a szélét, elszegjük, szalagozzuk, bélésezzük – avatott be minket a kalapkészítés titkaiba Erzsébet, miközben rutinosan a kezében tartva mutogatta végig egy már kész kalapon a megmunkálás fázisait. Hozzáfűzte: – Ennek az egész folyamatnak a legnehezebb része az anyag formára való ráfeszítése, ugyanis nagy fizikai megerőltetést igényel. Tulajdonképpen ezért nem olcsó egy ilyen kalap. Ezt azért emelem ki, mert már feltették a kérdést: mi olyan drága egy ilyen kalapon? Az emberek nem tudják, hogy hogyan és miből készül egy kalap. Azt kell mondanom, hogy a kínai üzletek nagy konkurenciát jelentenek, hiszen az ottani kalapokat a mi munkánkkal hasonlítják össze. Akiknél a családban hagyomány a kalapviselés, azok pontosan tudják, hogy miből és mit szeretnének. A férfiak sokkal igényesebbek, mint a hölgyek, ami a kalapot illeti. Az ügyfeleink többsége férfi, és amikor belépnek az üzletbe pontosan tudják, hogy mit akarnak. Céllal jönnek. A hölgyek pedig sokszor, amikor bejönnek, nem tudják, hogy mit keresnek, vagy mi állna jól nekik – mondta.

– Minden fejfedő egy kihívás. És minden fejfedő egyedi, hiszen nem tudok két egyforma kalapot készíteni. Minden embert, aki viselt kalapot, vagy még nem, meghallgatunk, és tanácsokkal tudunk ellátni – fűzte hozzá András. Felesége folytatta: – Az elmúlt években már annyi tapasztalatot szereztem, hogy olyan esetben, amikor a vásárlónak nincs pontos elképzelése, akkor egyszerű változatot ajánlok. A hölgyek ugyanis nagyon gátlásosak és az első reakciójuk az, hogy: jaj mit szól majd a szomszéd? Ilyenkor csak visszakérdezek, Ön hogy érzi magát? Vagyis a hölgyekkel sokszor a gond az, hogy nem merik az álmaikat megvalósítani – kommentálta Erzsébet.

Nyersanyagként nyúlszőrt és gyapjúfilcet használnak

A házaspár 2007-ben varrott kalapok árulásával kezdte az üzletet, majd nyúlszőrkalapokkal bővült a kínálatuk, ma már hálós anyagból nyári kalapokat is lehet venni náluk, illetve megnőtt az igény a prémes fejfedőkre is. Továbbá régi filckalapokat tisztítanak és újraformáznak.

– Most már sok mindennel foglalkozunk, de még így is nehéz boldogulni. Be kell vallanom, hogy félve vágtam bele ebbe az egészbe, mert attól tartottam, hogy kinek fogok én kalapot meg sapkát csinálni, amikor megvehetik a piacon is. Viszont, amikor már híre ment a dolognak és az idősebb generáció felkeresett minket és elkezdték vásárolni a kalapokat, amit készítettem, akkor a sok nehézség mellett beláttam, hogy lesz valami a vállalkozásból. Azóta pedig megtaláltam magam benne. Örömmel tölt el, ha valaki mosolyogva lép ki az üzletből, vagy már le sem akarja venni a fejéről az új kalapot – mondta kissé meghatódva Erzsébet. Férje hozzáfűzte, hogy szerény kezdet után most már Boszniából, Horvátországból és Magyarországról is vannak megrendelőik. Legtöbben Magyarországról keresik fel őket, amit úgy könyvelnek el, hogy megtalálták helyüket a divat szigorú piacán.