2025. március 25., kedd

Hamarosan elkezdődnek a munkálatok

A gimnázium épületének több elemét renoválják

A szabadkai polgárok néhány hete felfigyelhettek a Svetozar Marković Gimnázium köré felállított kordonra. A szalagkorlát az iskola teljes hossza mentén húzódik, elfoglalva a gyalogjárda nagyobb részét. A figyelmeztető szalagra egy papír van felfüggesztve, melyen a veszélyes homlokzat felirat áll. Az iskola honlapjának kezdőoldalán olvasható egy közlemény a helyzettel kapcsolatban, miszerint február 26-tól kezdődően az építési felügyelőség biztonsági okokból elrendelte az épület körbekerítését. Mint írják, ez a vakolat időnkénti lehetséges omlása miatt szükséges. A közlemény arra is kitér, hogy a gyalogosok számára szabadon hagytak egy keskeny sávot, ám felhívják figyelmüket, hogy óvatosan közlekedjenek ezen a szakaszon, illetve ne tartózkodjanak hosszasan a falak mellett, főként esőzés és szél idején. Az illetékesek egyúttal kiemelik, hogy a tanulók akadálytalanul használhatják a Petőfi Sándor utca felőli bejáratot. Lapunk felkereste Danilo Popovot, az intézmény megbízott igazgatóját, hogy további információkról kérdezze.
– Napokon belül kiderül, hogy a Községközi Műemlékvédelmi Intézet milyen egyéb teendőt szab meg a munkálatok megkezdéséhez. Reméljük, szerdáig megérkezik a beleegyező nyilatkozat az intézettől, amelyet követően megkezdődhet a munka. Az anyagi keret is biztosítva van már, illetve a kivitelező cég is, a Visinski radnici Kft. szabadkai magánvállalat. Ez a cég végezte a városháza épületén folyó hasonló munkálatokat is. A folyamat során eltávolítják a veszélyes homlokzati részeket, azokat a külső tényezőket, amelyek az olyan problémákat okozzák, mint amilyen a két épület találkozásánál lévő tető beázása. A magyar szecessziós jellegű ornamentikai elemekre viszont vigyázni kell, hiszen a műemlék részét képezik, és történelmileg igen jelentősek. Jelenleg az a cél, hogy a tanulók, a tanárok, az itt dolgozók, illetve az épület mellett elhaladó gyalogosok biztonságát biztosítsuk. A jövőben pedig, reméljük, lesz lehetőség arra is, hogy a teljes homlokzatot felújítsuk – emelte ki az igazgató.

Hozzátette, hogy az intézmény belső udvarai használhatóak, ezeken a területeken nincs semmi veszély. Az iskolavezető reményét fejezte ki, hogy a munkálatok a tervek szerint április közepéig befejeződnek.

Az üggyel kapcsolatosan felkerestük Szűcs Balázst, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatóját is, aki elmondta, hogy az engedélyt a napokban kézbesítik az intézmény számára a munkálatok elvégzésére.
– A téli, fagyos időszakot követően gyakori az ilyen régi épületek vakolatának és díszítőelemeinek állapotromlása. Emiatt történik meg, hogy hullani kezdenek ezek a sérült részek. Nemcsak a gimnázium épületén történik ilyen. Szabad szemmel nem lehet látni, hogy melyek azok a részek, amelyek már megsérültek, ezért végig kell kopogtatni, vizsgálni a teljes felületet, hogy kiderüljön, melyek ezek a pontok. Ez történik a gimnázium esetében is, melyre az engedélyt meg is adjuk. Jelenleg nem lesz homlokzatfelújítás, mert arra nincs pénz, de a sérült részeket, elsősorban az ornamentikát hozzáértően el kell távolítani és szakszerűen tárolni. Amikor úgy adódik, hogy lesz elegendő anyagi keret az intézmény homlokzatának felújítására, a levett díszítőelemeket kémiai analízis alá vetjük, hogy el lehessen készíteni a sérült elemek pontos mását – fejtette ki az intézet igazgatója.
Az eltávolított ornamentikai darabokat a felújításig az iskola köteles egy biztonságos helyen tárolni.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele