2025. március 25., kedd

Épül vagy nem épül?

A központi konyha építése mellett két óvodát újít fel a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény

A napokban megjelent a hír, miszerint a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény konyhájának építkezési munkálataira elfogyott a pénz. A Beta hírügynökségre hivatkozva több hírportál is azt írta, hogy a 2019 óta épülő létesítmény felújításának második fázisára a Moj dom enterijeri szabadkai vállalat háromszor nyújtotta be közbeszerzési kérelmét. Két ízben pozitív elbírálást kapott. A harmadik kérelmet a köztársasági bizottság felfüggesztette, mivel nincs elegendő pénz a költségvetésben. Mint írják, a közbeszerzési portálon közzétett indoklás szerint a Szabadka Város képviselő-testületének 2025-ös évi költségvetésről szóló határozat alapján a központi konyha rekonstrukciós projektum megvalósítására csupán húszmillió dinárt biztosítottak, míg a 2026-ra, 2027-re és 2028-ra előirányzott költségvetésben egyáltalán nem szerepel pénzforrás. A közlemény folytatásában azt írják, hogy egyértelmű bizonyíték van arra, hogy előre nem látható okok adódtak, melyek a folyamat elindítása idején még nem álltak fenn, ám amelyek lehetetlenné teszik a már megkezdett eljárás befejezését.

Az üggyel kapcsolatban felkerestük Veljko Vojnićot, a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatóját, hogy reagáljon a fent említett információkra.
– Valótlan az az állítás, hogy nincs elegendő pénzösszeg a központi konyha építésének befejezéséhez. Mindannyian tanúi lehetünk annak, hogy az ellenzék hazugságokkal építi politikai karrierjét, igyekszik hatalomhoz jutni választások nélkül. Mi ebben az évben elkülönítettük a közbeszerzéshez szükséges összeget annak érdekében, hogy jövőre befejezhessük a konyhát. Emellett még két nagy intézményünk bővítése és felújítása is zajlik párhuzamosan a konyha építésével. Ezek a Mandarin óvoda az Arsenije Čarnojević utcában, illetve a Sanda Marijanović óvoda a Harcosok Sorakozója lakótelepen. A pénzösszegek biztosítva vannak ezekre a munkálatokra, a kivitelezőktől függ, hogy mikor fejezik be ezeket az épületeket. Ha minden jól halad, lehetséges, hogy a Mandarin óvoda még ez év végén elkészül. A konyha építésének eddigi munkálatait a köztársaság által biztosított összegből fedeztük, melynek mintegy húsz százalékát biztosította Szabadka Város. Ám a továbbiakban a befejezéshez való költségeket a város fizeti majd. A helyiségek teljes berendezéséhez szükséges eszközöket már beszereztük, amely a legfontosabb része ennek a fázisnak. Hiszen az ilyen jellegű épületeknél a berendezésekhez mérten építkeznek, a pontos méretek alapján, attól függően, hogy hol vannak a csatlakozók, a vízcsövek, a szennyvízelvezetők. Ezek az ipari méretű berendezési eszközök nem standard szerint épülnek fel, mert minden villamossági vezeték a padlón keresztül fut. Mivel már beszereztük ezeket a kellékeket, így tudjuk, hogy hova kell helyezni a különböző installációkat a falba és a padlózatba. Az ilyen épületek nem általános adminisztrációs létesítmények, ahol oda helyezzük a bútorokat, ahova szeretnék, ahol elektromos csatlakozó van. Ez egy ipari létesítmény, ahol ötezer gyermeknek fognak ételt készíteni, és meghatározott szabályok szerint épülnek. Sokan ezt nem értik meg, amiért nem hibáztatjuk őket, hiszen nem ez a munkájuk. Jelenleg a konyha a régi Sever ATB gyárban van, köszönve az intézmény vezetőjének, Mile Todorovićnak, aki három éven át ingyen adott teret és lehetőséget, hogy az iskoláskor előtti intézményt felhasználó gyermekeknek főzhessünk. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy valamivel hozzájáruljunk a nagy fogyasztású gépek által generált áramköltségekhez, és a helyiség használatához. Így hozzávetőlegesen ezer eurót fizetünk havonta a bérlésért, ami jóval kevesebb, mint bárhol máshol – részletezte az igazgató.

Ottjártunkkor az épülő konyha ajtaja nyitva volt, ami arra utal, hogy valóban zajlanak munkálatok a belső térben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele