Február 25-én útjára indult a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora, így már nemcsak olvashatnak, hanem nézhetnek is bennünket. Ezentúl minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A videót a Magyar Szó online felületén és a YouTube csatornánkon tekinthetik meg, a beszélgetés szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Minden végzős középiskolás életében az egyik legfontosabb döntést a továbbtanulás kapcsán hozzák meg. Vannak olyanok, akik négy év alatt is csak nehezen döntenek az egyetemről, akadnak azonban olyanok is, akik már régóta dédelgetnek egy álmot. Bicók Lea már kiskora óta rajongott az irodalomért, így nem volt kérdés számára, hogy ehhez igazodva képzeli el a jövőjét is. Saját bevallása szerint egyre jobban vonzza a tanári pálya, sőt, már azt is tudja, milyen lenne tanárként. Együtt igyekeztünk bemutatni az újvidéki egyetemista- és kollégistaéletet.
Bár a Magyar Tanszéken magától értetődően magyarul tanultok, de Újvidék többnyire szerb ajkú város. Nem féltél attól, hogy majd szerbül kell kommunikálnod a hétköznapokban?
– Nemigen tartottam tőle, hiszen a középiskolai tanulmányaim során is sok szerb tantárggyal volt dolgom, hiszen Nagybecskereken jártam gimnáziumba, ami inkább szerb ajkú város, és ott már jobban elsajátítottam a nyelvet. Emellett a szomszédom is segített benne, hiszen ő szerb ajkú, valamint szerbtanárnő is, és egy kicsit felzárkóztatott.
Te is MNT-ösztöndíjas vagy, ha jól tudom. Mennyire befolyásolta ez a döntésedet, vagy inkább úgy kérdezem: megerősített-e abban, hogy itthon tanulj tovább?
– Igen, megerősítette, hiszen Újvidéken nemcsak az van, hogy közel vagyok a lakhelyemhez, hanem a Magyar Nemzeti Tanács anyagi segítséget és olyan feltételeket is ad az újvidéki egyetemistáknak, amely nagyban hozzájárul a továbbtanulásunkhoz.
Mekkora segítség ez számodra, hogy havonta kapsz egy bizonyos összeget?
– Nagy segítség, hiszen az otthoni zsebpénzemet ki tudom egészíteni, és úgy tekintek rá, mint a saját keresetemre. Nagyon örülök ennek. Emellett pedig demonstrátor is vagyok, ami még 70 euró az alapösztöndíj mellé.
n A tapasztalatod alapján mekkora segítséget nyújt az itteni egyetemistáknak az, hogy egy idősebb, a saját szakán tanuló egyetemista tud nekik segíteni a tanulásban, a hétköznapokban, az Újvidéken való tájékozódásban, illetve hasonlók?
– Nagyon jó demonstrátorom volt első osztályban, rengeteget segített, és nagyon kedves volt velünk. Minden tantárgyra felkészített, még a vizsgákban is segített. Többször megnyugtatott bennünket, vizsgák alatt, amikor összefutottunk a folyosón, mindig biztatott bennünket, hogy menni fog, de persze a jegyzetei is jól jöttek néha. Később pedig bennem is megfogalmazódott a vágy, hogy én is olyan jó demonstrátor szeretnék lenni, mint az enyém volt. Remélem, hogy a pártfogoltjaimnak ugyanez a véleményük, hogy jó demonstrátor vagyok, hiszen igyekszem mindig a mellettük lenni, amikor valamire szükségük van. Remélem, hogy jó eredményeket érnek el a segítségemmel.
Amellett, hogy a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjasa vagy, az Európa Kollégiumnak a lakója is. Egy korábbi beszélgetés során Snejder-Sára Ildikó, a kollégium igazgatója elmondta a fontos tudnivalókat, így most arra kérlek, hogy kicsit az egyetemista szemével mutasd be az ottani életet. Hogyan néz ki egy hétköznap bent a kollégiumban?
– A kollégiumban mindenkinek megvan a saját társasága, de senki sem zár ki soha senkit. Mindenki nagyon barátságos. A legtöbb dolog mindig lent, a padon zajlik. Mindenki lent kávézik. Délután 6 órakor pedig röplapdmeccs zajlik. A kollégisták futballoznak, sportolnak, szakkörökre járnak, és így zajlik a mi életünk. A szakkörök, illetve a lenti beszélgetés nagyon összekovácsol bennünket, és emellett nagyon jó barátságok születnek a kollégiumban. Nemcsak együtt szoktunk kávézni, hanem később eljárunk bulizni. Így alakul ki nagyon sok baráti kör.
Visszatérve a tanulásra: mi leszel, ha nagy leszel?
– Nagyon nagy álmaim vannak, mint ahogy egy egyetemistánál az lenni szokott. Őszintén: még nem tudom. Valahogy most már egyre inkább vonz a katedra. Nagyon szeretnék tanár lenni, de szeretnék minél nagyobb képzésben részesülni. A mesterképzést meg szeretném csinálni, és utána majd a továbbiakban meglátom, mennyi erőm és kedvem lesz a további tanuláshoz.
Miért vonz ennyire az, hogy tanár legyél?
– Elsősorban nagyon szeretem a gyerekeket, és szeretném továbbadni azt a tudást, amit én kaptam. Általános és középiskolában is nagyon jó magyartanáraim voltak, ők szívvel-lélekkel adták át a tudásukat. Én is azt szeretném átadni a diákoknak, és meg szeretném velük tanítani, miért fontos a magyar nyelv, miért fontos Ady, miért fontos bizonyos írásokat elolvasnunk a későbbiekben, és mihez járul hozzá, ha valaki sokat olvas. Szerintem olyan tanár leszek, akinél sokat kell majd olvasni.
Kiskorodban is ezt a pályát képzelted el magadnak? Vagy volt valami más lehetőség, amikor kislányként arról kérdeztek, mi leszel, ha nagy leszel?
– Kiskoromban gyógyszerész szerettem volna lenni.
És miért?
– Azért, mert nagyon jó illat van a patikában. Ez vonzott engem. Később már természetesen nem amiatt, de hét-nyolc éves koromig azért. Otthon még mindig viccelődünk, hogy azért akartam gyógyszerész lenni, mert nagyon jó illat van a gyógyszertárban.
Mi az, ami később nem vonzott ebben a szakmában? A könyvek ennyire legyőzték a kémiát és a hozzá hasonló természettudományokat?
– Nem hiszem. Mindig is szerettem a kémiát és a biológiát is. Szerintem inkább győzelmet aratott az irodalom. Az olvasás miatt döntöttem úgy, hogy Magyar Tanszékre fogok iratkozni.
