Február 25-én útjára indult a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora, így már nemcsak olvashatnak, hanem nézhetnek is bennünket. Ezentúl minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A videót a Magyar Szó online felületén és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a beszélgetés szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Mészáros Gábornak biztos nem akad gondja azzal, hogy bárki is elveszítse őt a tömegben, ugyanis csaknem kétméteres magasságával (de lehet, több is) igazán „kimagasló” látványt nyújt. Valamilyen szinten ennek is köszönheti azt, hogy a tavasszal sugárzott Mocsár (Močvara) című sorozatban ő is szerepet kapott, karakterének létrejöttét pedig ő maga ihlette. Erről, a színházi munkáról és a családról beszélgettünk.
Nehezen jött össze ez az interjú. El kell mondani, hogy körülbelül már április eleje óta szervezzük a találkozót. Mindig ilyen sűrűek a napjaid, heteid, hónapjaid?
– Igazából igen, pláne így, hogyha az embernek, ugye, családja van, és még ezzel a szakmával foglalkozik, illetve hivatással, hogy így nevezzem inkább, akkor az idejét nagyon okosan kell becentiznie ahhoz, hogy mindenhova odaérjen. Ez egy olyan időszak, amikor már így az évad vége van, de még mindig készül az új előadás is, de még a régit sem csillapítottuk le magunkban, meg persze aránylag sokat játszunk, így az embernek nagyon okosan kell terveznie, hogy mindenre pont elegendő ideje jusson.
Hogy viseli a családod ezt, hogy néha alig lát? Mert most így az interjú előtt elmesélted nekem például csak a mai napodat, amely szerint keveset voltál otthon.
– Igazából ez nehéz kérdés. A feleségem ápolónő, ezért az ő munkabeosztása valamennyivel szilárdabb, és úgy igazodunk. Ő az öt napból pl. kettőt vagy egyet általában délután dolgozik, és akkor van az, hogy a gyerekeket le kell adni dadushoz vagy valakihez, hogy vigyázzon rájuk, de tulajdonképpen a délutáni időszak az, amikor velük tudok lenni. Vannak olyan napok persze, amikor egy próbánk van vagy délelőtt, vagy délután, és akkor is velük tudok lenni. De hát, persze, mint minden ilyen embernek, számolnia kell azzal, hogy az időbeosztása nem igazán felel meg egy kisgyerek idejének, és sokszor van az, hogy „Apa, ne menj dolgozni!”. De hát ez előbb-utóbb kialakul és elfogadják a gyerekek. Hála Istennek, a feleségem nagyon áldozatkész, hogy erre vigyáz, és odafigyelünk erre, hogy apa is azért meglegyen otthon a gyerekeknek, ne csak az anya.
Min dolgoztok most a színházban, illetve min dolgozol te most a színházban?
– Lovas Ildikó regényét dolgozzuk fel, az Amikor Isten hasba rúg címűt, ami Csáth lányának, illetve az akkori életének feldolgozása. Tulajdonképpen egy rekonstrukció, ami bemutatja azt, hogy ő hogyan viszonyult a szüleihez, hogy nevelkedett, ki nevelte föl, de az egészet Csáth szempontjából is vizsgálja, valamint Csáth felesége szempontjából is, sőt még Csáth szülei is megjelennek a regényben. Nincs adott szerepünk, illetve van egy. Úgy dramatizáltuk a regényt, hogy nagyobb hasábokra osztva összekollázsoltuk a különböző részeket, és így mindenkinek van egy-egy nagyobb monológja, ahol most én igazából az apa Csáthot játszom. Nagyon ugrál időben, térben, és személyben is. Konfúz a dolog, de egy gyönyörű történet alakul ki az egészből. Ezt június 8-án fogjuk bemutatni Újvidéken, igazából az Európa Kulturális Főváros program keretein belül jött létre ez a koprodukció. Újvidékről hárman szerepelnek benne, tőlünk pedig az egész társulat, mind az öten.
Van kedvenc karaktered? Ha visszatekintesz az eddigi szerepeidre. Ki tudsz emelni egyet, vagy mindben megvolt egy pici dolog, ami miatt szeretted.
– Most, ahogy jöttem idefelé, pont azon gondolkodtam, hogy az idén lesz tizenhárom éve, hogy a színháznál vagyok. Az idén fogom megcsinálni a hatvanadik előadásomat, ami hát így számbelileg kimondva elég sok, pláne úgy, ha megnézzük azt, hogy 13 év alatt, akkor talán nem is tűnik olyan soknak. Nálunk, mivel kis csapatról van szó, minden előadásban benne van mindenki, így folyamatosan végig dolgozzuk az egész évadot, és mivel a színházunk egy kísérletező színház, akkor nem mondanám azt, hogy igazán léteznek karakterek, hanem maga a színpadi jelenlét, ami nagyon fontos is.
Hogy jött a Kosztolányi Dezső Színház az életedbe? Mindig ezt képzelted el magadnak?
– Már amikor az egyetemen voltam, tulajdonképpen a Kosztolányi Színház akkori formája megalakult, és egy nagyon menő hely volt – még most is az –, de akkor úgy egyértelművé vált, hogy nekem jobban tetszik ez a vonal, mint az, amit más színházak képviselnek Vajdaságban. Először egy előadásra hívott meg András, a Turbó Paradisóra, ami az első, úgymond, kosztolányis profi előadásom volt, és utána már a következő évadtól szerződést is ajánlott. Még ma is emlékszem arra a napra. Az egyik legboldogabb napom volt. Azt hiszem, mentem épp a buszról hazafelé, és akkor hívott fel András. Annyira boldog voltam, hogy majdhogynem elfelejtettem édesanyám születésnapját, pont aznap volt, április 7-én, és azóta is tart ez a szerelem.
De téged nemcsak a színpadon lehet látni, hanem a nemrég sugárzott Mocsár (Močvara) című sorozatban is. Elég érdekes a történet, ahogy te bekerültél ebbe a sorozatba. Elmeséled nekünk?
– Kezdem onnan, hogy ez az első forgatásom, voltak már próbálkozásaim, de ez volt az első ilyen nagymértékű, amikor is egy teljes nagy stábbal találkoztam. Minden vajdasági, magyar ajkú férfi színészt behívtak Varga Attila szerepére, én is elmentem. A meghallgatás során az adott szövegeket elmondtuk, beszélgetés stb. Egy nap megtudtuk, hogy Róbert kapta a szerepet, s akkor én le is tettem róla. Egy nap a próba után láttam, nem fogadott hívásom van, üzenetek érkeztek, e-mail-ek. Elolvastam az e-mailemet, és azt írták, hogy ugyan nem kerültem bele a szerepválogatásba, viszont a rendezőnek és a szövegírónak, magának a forgatókönyv írójának úgy megtetszett az egész figurám, a karakterem, hogy írtak rám egy külön szerepet. Hirtelen nem is kaptam levegőt, hiszen külön megtiszteltetésnek vettem, és nagyon jólesett, hogy annak ellenére, hogy nem sikerült megkapnom Varga Attila szerepét, mégis valami megfogta őket az arcomban, hangomban, de lehet a magasságom, vagy fogalmam sincs, hogy mi. Végül is egy államügyészt alakítottam, akinek a hobbija az, hogy verseket ír, és általában akkor voltam jelen a sorozatban, amikor találtak egy-egy hullát, és minden hulla fölött elmondtam egy verset, egy pár sorosat, valahol több sorosat is.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
