2024. december 22., vasárnap

A temeriniek megújították fogadalmukat

Mozsárágyúdörgésre és térzenére ébredtek a helybeliek

Az Illés-napi fogadalmi ünnepet az idén ismét teljes fényében tarthatták meg a helybeliek, a város apraját-nagyját megmozgató esemény immáron 168. esztendős hagyományra tekint vissza. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc utáni meghurcoltatásokat követően, az otthonaikból elüldözött temerini magyarság hamarosan visszatért szülőföldjére, azonban az 1853-as esztendőben, július 20-án hatalmas vihar és jégeső csapott le Temerinre és határára, melynek következtében a termés teljesen elpusztult. A sorozatos természeti csapások, valamint a Szent Illés napján történt hatalmas pusztítás miatt a temeriniek úgy határoztak, hogy fogadott ünneppé teszik július 20-át. Ilyen módon igyekeztek a jövőben megvédeni a termést az elemi csapásoktól. Azóta is él a hagyomány, a helybeliek pedig évről évre többnapos rendezvénysorozat keretében méltón tisztelegnek az ősök emléke előtt.

A település első ismert plébánosa Temeri Lőrinc volt, a Temerinre vonatkozó első írásos adat az 1332. évi pápai tizedlajstromban maradt fenn

A település első ismert plébánosa Temeri Lőrinc volt, a Temerinre vonatkozó első írásos adat az 1332. évi pápai tizedlajstromban maradt fenn

A több napon keresztül tartó, gazdag programot követően tegnap elérkezett az ünnep fénypontja, Illés próféta napja, amelynek a helybeli magyarság, a civil szervezetek együttműködésével már a kora reggeli órákban zászlófelvonással, mozsárágyúlövéssel és térzenével tisztelgett, ilyen módon is jelezve az ünnep jelentőségét. A tegnapi eseményt több közéleti személyiség is megtisztelte jelenlétével, többek között Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Ökrész Rozália, lapunk igazgatónője is. A nap kezdetét jelző programrészben a kerekegyházi huszárbandérium és tüzérek, valamint a TEFU fúvószenekar is közreműködött.

Az új kenyeret a Szent Rozália-plébániatemplomban a délelőtti szentmisén áldották meg

Az új kenyeret a Szent Rozália-plébániatemplomban a délelőtti szentmisén áldották meg

Az idén ismét a korábbi években megszokott ünnepélyes keretek között tarthatták meg az egész települést megmozgató Illés-napot. Az ünnepet az előző évierkhez képest emelkedettebbé tette az, hogy a helybeliek megemlékeztek Kováts Antal temerini tanító és költő születésének 140., valamint halálának 90. évfordulójáról.
Az ünnepi felvonulás a TSK segédpályája elől indult meg, miután a Postagalambászok Egyesülete felröppentette a galambokat. A menet az új kenyeret a 10 órási ünnepi szentmisére kísérte, a Szent Rozália-plébániatemplomba, ahol megáldották azt. A szentmisét követően a hívek megújították fogadalmukat és a civil szervezetek elhelyezték koszorúikat Temeri Lőrinc, a település első ismert plébánosának tiszteletére felállított emléktáblánál.

Törteli László, a Hunor Hagyományőrző Egyesületének alelnöke és az ünnepi menet szervezője elmondta, hogy Illés-napján a helyi magyarság megemlékezik azokról az időkről, amikor őseik az elemi csapásokat követően újraépítették jövőjüket.
– Igyekeztem a régi időkben használt elemeket beleszőni a mostani felvonulásba is. A múltban az emberek, mielőtt betértek volna a templomba, körmenetben vettek részt, és valójában a későbbiekben ebből fejlődött ki a napjainkban már hagyományossá vált felvonulás. Az idén is arra törekedtünk, hogy a felvonulás minél tartalmasabb, színesebb és tömegesebb legyen, ezért pedig igyekeztem több, régi jellegzetességet és hagyományőrző viseletbe öltözött embert bevonni a menetbe – magyarázta Törteli.

Hozzátette, hogy a járvány miatt az előző évekhez képest kevesebb külföldi vendég látogatott el az eseményre, az viszont nagy siker, hogy megtarthatták a menetet.
Pásztor Róbert, a községi képviselő-testület elnöke hangsúlyozta, hogy a történelem viszontagságai ellenére is a helyi magyarság már 168 esztendeje megtartja és megünnepli őseinek fogadalmát.
– Az a nemzet, amely nem tiszteli a hagyományait és a múltját, az nem maradhat fenn. A tartomány területéről és Magyarországról is érkeztek vendégek, együtt ünnepelik a temeriniekkel ezt a jelentős napot – mondta Pásztor.

Szép lányok a nyeregben

Szép lányok a nyeregben

Ft. Szöllősi Tibor plébános az esemény vallási jellegére mutatott rá, nevezetesen arra, hogy az ősök azért imádkoztak, hogy Isten védelmezze és áldja meg őket.
– Most is ezt tesszük, azért imádkozunk többek között, hogy áldja meg a földet, a termést és védelmezzen bennünket minden veszélytől – mondta Tibor atya.
Az Illés-napi programok a késő délutáni órákban folytatódtak a Szent Rozália-plébániatemplomban, melynek során fellépett az Őszirózsa vegyes kórus, majd a Szirmai Károly MME népzenei műsorát mutatta be, amelyet hajnalig tartó mulatság a követett a Vásártéren.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás