2024. szeptember 12., csütörtök

Új bútor a pobedai rendelőbe

A vizesblokk és a mellékhelyiségek felújítását is tervezik – A topolyai önkormányzat mintegy 5 millió dinárt különített el a kistelepülések egészségügyi ellátásának javítására

Önkormányzati eszközökből felújították Pobedán a rendelőt. Az általános orvos heti három alkalommal rendel ott. Dr. Vikor László, a helyi közösség tanácselnöke elmondta, mintegy 500-an laknak a három településen, mely ehhez a helyi közösséghez tartozik.

Pobedának 250, Svetićevónak 180, míg Kavillónak 70 állandó lakosa van. Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere tegnapi látogatása során elmondta, hogy az önkormányzat a költségvetésében 5 millió dinárt különített el a kistelepülések egészségügyi ellátásának javítására. Korábban a pobedai rendelőt 500 ezer dinárból már kívül-belül sikerült felújítani, ezek a munkálatok tavaly be is fejeződtek. Az új bútorzat megvásárlását követően még a vizesblokk és a mellékhelyiségek felújítását is tervezik. A polgármester szerint erre is hamarosan sor kerülhet majd. Kislinder hangsúlyozta ez alkalommal is, hogy az önkormányzat kiáll azon elv mellett, hogy a kistérségi kisrendelők nem szűnhetnek meg. Szavatolni kel ugyanis, hogy az ott élőknek is megfelelő egészségügyi ellátásban kell részesülniük. Surányi Imre, a helyi közösség tanácsának alelnöke is jelen volt, amikor az új bútorokat, a székeket és a kis asztalkákat, valamint a fogasokat leszállították. Surányi szerint kiemelkedően fontos az egészségügyi ellátás színvonalának fenntartása, hiszen, sajnos ezek a települések is elöregedőben vannak mostanára.

A kistelepülésen folyamatosan gondolkodnak a fejlesztéseken, a jövőről.

Az új bútor átadásán jelen volt Mészáros Heléna is, aki korábban a helyi közösség munkatársa volt, egy ideje pedig már Topolya község önkormányzatának gazdaságfejlesztési és idegenforgalmi tárcavezetője, ugyanakkor továbbra is tagja a pobedai helyi közösség tanácsának. Úgy vélte, a helyi önkormányzatnak a hozzá tartozó kistelepülések támaszaként kell működnie. A népesedési politikának pedig nemcsak a gyermekvállalási kedv ösztönzése, hanem az egészségügyi ellátás feltételeinek javítására és más, az életminőség javítását célzó intézkedésekre is fókuszálni kell.

Vikor végül arról is tájékoztatott, hogy szeretnének a jövőben komolyabban foglalkozni a falusi turizmussal. Ez egy kitörési pont lehet a kistelepülések megtartása felé. Elkészítettünk egy tervet a következő időszakra. A település központjainak felújítását már korábban sikerült megvalósítani.

– A falusi turizmus központjába a svetićevói tavat állítottuk. Ez a mesterségesen kialakított víztározó ugyanis mind fürdőzésre, vízi sportok űzésére, mind horgászásra egyaránt alkalmas. Vajdaságban a Ludasi-tó mellett itt honos a legtöbb madárfaj, így a természetbarátok számára népszerű úti céllá válhat – mondta.

A tervek között szerepel a Tanyaszínház otthonául szolgáló Kavilló központjának felújítása is.

Topolya községet huszonhárom település alkotja. A pobedai helyi közösség a központtól, azaz Topolya városától földrajzilag a legtávolabb eső hely. A három kistelepülésen a 2011. évi népszámlálási adatok szerint még 800-an laktak, mára ez majdnem megfeleződött. A helyi közösség három települése igen jó együttműködést alakított ki, de az önálló helyi közösségként működő környező településekkel is jó viszonyt ápolnak. Helyben nincs iskola, a diákok többsége Gunarasra jár, illetve néhányan a törökfalusi iskolában tanulnak.