2024. szeptember 12., csütörtök

Családsegítő program Topolyán

Rászorulókat támogató új szociális rendszer kezdi meg működését a községben

Családsegítők közreműködésével igyekeznek a jövőben nagyobb hatékonysággal felzárkóztatni azokat a topolya községi gyermekes családokat, amelyek életkörülményeik, szociális hátterük miatt vagy valamilyen betegségből adódóan számos nehézséggel szembesülnek.

Az intenzív családsegítő programmal kapcsolatos megbeszélés résztvevői (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az intenzív családsegítő programmal kapcsolatos megbeszélés résztvevői (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az április 1-je után induló családsegítő rendszerrel kapcsolatban tartott tapasztalatcserével gazdagított megbeszélést a községi Szociális Védelmi Központ a köztársasági és a Tartományi Szociális Védelmi Intézet munkatársaival. Jasmina Zimonjić, Topolya és Kishegyes Község Szociális Központjának igazgatónője köszöntőjében elmondta, hogy a szolgáltatás konkrét célja mihamarabb kimozdítani az érintetteket egy-egy nehéz élethelyzetből.

– Elsősorban a megkülönböztetésnek kitett, mentálisan sérült vagy más fejlődési rendellenességgel küzdő gyermekekről és felnőttekről gondoskodó családokra összpontosítunk majd, illetve azokra az életközösségekre, ahol szenvedélybeteg vagy krónikus betegséggel küzdő egyén él, vagy gyakori a családon belül erőszak. Nagyon jól bevált a fejlődési gondokkal küzdő iskolás gyermekeket kísérők alkalmazása, 33-an vannak községben, de sokkal nagyobb lenne rá az igény – mondta el az igazgatónő.

Topolya község szociális tanácsosa, Farkas Ármin arról számolt be, hogy a családsegítők gyakorlatilag a szociális központ meghosszabbított kezeként működnek majd, elősegítve a helyi közösségek, az egészségügyi intézmények vagy akár az iskolák irányába történő kommunikációt.

– Egy fiatal és perspektivikus, szerb és magyar nyelvű csapat kezdi meg április 1-jén a munkát, és más községek jó tapasztalatai alapján abban reménykedünk, hogy példaként lesz említhető a topolyai modell az egész ország számára. A kezdeti lépések után idővel az a terv, hogy a programba bevonjuk valamennyi, a szociális központ nyilvántartásában szereplő családot. A programban részt vevő családok az esetvezetők ajánlása alapján kerülnek a figyelem középpontjába – fogalmazott Ármin.

A programban részt vesz Fontányi Andor pszichológus, aki elmondta, hogy az alapvető célja ennek a folyamatnak, hogy a sérült egyének vagy a nehéz körülmények között élő gyermekek életében minőségi változás álljon be.

– Ezzel az innovatív elképzeléssel közvetítőn keresztül, intézmények bevonásával történik a segítségnyújtás, vagy a sérült egyén visszaillesztése a családi közegbe, bizonyos okból távol töltött idő után. Az előzetes tervek alapján fél éven keresztül legalább 25 egészségügyi vagy más nehézséggel küzdő topolyai család esetében alkalmaznánk ezt a módszert – mondta Fontányi.

Az intenzív családsegítő program három éve zajlik az Országos Szociális Védelmi Intézmény koordinálásával. Topolyán a község indítványozására valósítják meg, a Topolyai és a Kishegyesi Szociális Védelmi Központ közreműködésével, illetve a NORE civil szervezet kivitelezésében. Topolya 1 millió 470 ezer dinárt szán első lépésben a program megvalósítására, az országosan több község bevonásával zajló családsegítő rendszer támogatására a múlt évihez hasonlóan az idén is 700 ezer dinárt irányozott elő a minisztérium.

A megbeszélésen jelen volt még Nenad Stojanović és Ljiljana Popović az országos Szociális Védelmi Intézet képviseletében, a Tartományi Szociális Védelmi Intézetből Snežana Djorić és Jelena Mandić, továbbá Milana Počuča, a bácskossuthfalvi Otthon defektológusa, Bogdan Uzelac szociális munkás, valamint Vanja Runjo defektológus.