2024. szeptember 14., szombat
BÁCSKOSSUTHFALVA

Ösztöndíj-támogatás egyetemistáknak

Tizenkét szerbiai gólyát, illetve Magyarországon nulladik évfolyamon tanuló fiatalt támogat a bácskossuthfalvi helyi közösség ebben a tanévben 5-5 ezer dinárral, tíz hónapon keresztül. Ez a gesztus már legalább két évtizede hagyomány a településen – tudtuk meg Seffer Attilától, a helyi közösség tanácsának elnökétől, aki Fazekas Róbert tanácselnök-helyettessel együtt szólt a megjelent diákokhoz, illetve a szüleikhez.

A pályázaton szinte az egyetlen feltételünk, hogy legalább öt éve bejegyzett bácskossuthfalvi lakcíme legyen a diáknak. A tanulmányi eredménnyel kapcsolatban nincsenek követelményeink. Nekünk az az elvünk, hogy minden hallgató, akinek joga van rá, támogatásban kell hogy részesüljön. Nagyon örülünk annak, hogy az idén ilyen szép számban jelentkeztek a kiírásra, mivel a múlt évben csak nyolcan nyújtották be a kérvényüket. Az ösztöndíjért cserében nyáron, a vizsgaidőszak után mi is számítunk a fiatalok segítségére. A támogatás fejében 15 munkanapon át napi hat órában önkénteskedniük kell a diákjainknak. Természetesen nem a legnehezebb munkákkal terheljük meg őket. Ezek a köz érdekében a falu szépítését szolgálják majd. A helyi közösség 60 ezer dinárt különít el a helyi járulékból erre a célra. Érdekességként említem meg, hogy az Állami Számvevőszék illetékesei a faluvezetés 2014-es költségvetését vizsgálva értetlenkedtek az ösztöndíjunkkal kapcsolatban, de miután mindenről megbizonyosodtak, megállapították, hogy a folyamat a törvényes feltételeknek megfelelően zajlik.

A Torok családban három gyermeket nevelnek, Katrin a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar elsőéves hallgatója, anyukája, Éva képviselte a család legidősebb gyermekét az aláírásnál.

 – Nagy segítség ez a családunknak, illetve a gyerekeknek is. Szülőként egyetemista lányunk mellett egy 16 hónapos kisfiút és egy középiskolás gyermeket nevelünk. A Szabadkára utazás, illetve a bentlakás is költségekkel jár, és az egyetemen is akadnak kiadások – mindenképpen lesz helye ennek a havi 5 ezer dinárnak.

Móricz Melani Szegeden gyermek- és ifjúságvédelmi szakirányban folytatja felsőfokú tanulmányait. Délelőtt óvónőként dolgozik, délután tanul.

Ez kétéves szakosítás, amivel alkalom szeretném adtán magam kipróbálni a pedagógiai hivatás más területein is. Illetve abban bízom, hogy a jelenleg végzett munkámban is kamatoztatni tudom majd a megszerzett ismereteket.  Bízom benne, hogy a mi kis közösségünk boldogulása érdekében lesz alkalmam idehaza gyümölcsöztetni a tudásomat.