Olyan világnak vagyunk a tanúi, amikor az addig sziklaszilárdnak hitt elméletek kopnak rongyosra, a fiatalok mind kevésbé értékelik az idősebb korosztály által megteremtett szellemi értékrendet, a szerényebb vagy gazdagabb anyagi javak utáni rohanás pedig eltéríti az őseik által megkezdett útról a jövő reménységeit. Egy pozitív példát szeretnénk bemutatni. Pacsérnak – a vidékünkre oly jellemző megpróbáltatások ellenére – még mindig akadnak rejtett tartalékai. Ezt bizonyítja a falu művelődését éltető csapat kitartó ténykedése, amely Komáromi Gizella vezetésével új színezetet kapott, és máris friss lendülettel vetették bele magukat a munkába. – Karácsonykor szinte hagyománnyá vált, hogy a citerazenekar és a vegyes kórus színesebb produkciókkal kedveskedik a Pacsér TV nézőinek. Olyan alkalmi műsort készítünk az idén is, amelyben kis jelenetek, idézetek, versek, különböző hangszerszólók teszik változatossá az előadásunkat . Az új év pedig a vidámságé: egy spontán mulatós egyveleget szeretnénk rögzíteni az évzárón.
Miben különbözik a Pacsér Művelődési Egyesület munkája egy másik vajdasági településen működő ilyen jellegű szervezet tevékenységétől?
Kazinczy Paszterkó Diana
– Falunkban csaknem száz tagja van a művelődési egyesületnek, a gyerekektől kezdve a legidősebb korosztályig. A legkorábban alapított csoportunk a citerás szakosztály, ugyanis ennek a hangszernek felénk nagy hagyománya van. Lehetséges, hogy kevesen tudják, de Pacséron zajlott az első Durindó. Ez egy pacséri kezdeményezés volt annak idején, és erre büszkék is vagyunk. A citerások mellett ott vannak a dalos kedvű hölgyek és urak, vagyis a vegyes kórus. Megszakításokkal ugyan, de próbálnak a gyermekciterások is, Aranyszál néven pedig kézimunka tagozata is van az egyesületnek.
A legfiatalabb szakosztályunk a lelkes és igen aktív amatőr festőinket tömörítő csoport, amely már öt éve működik csaknem 15 taggal Imrics Halász Ilona nyugalmazott képzőművészet-tanárnő vezetésével. A szakosztály megalakulásakor szinte magától adódott a lehetőség, hogy falunk neves szülöttje – Szilágyi Gábor festőművésznek a nevét veszi fel.
És hogy különbözik-e egyesületünk munkája más hasonló szervezetek tevékenységétől? Véleményem szerint ezeket az egyesületeket mind lelkes, helyi emberek alkotják, akik szabadidejük egy részét arra szánják, hogy megtanuljanak valamit. Éltessék és továbbadják hagyományainkat, és egy-egy fellépésen nyújtani tudjanak valamit a közösségnek. Így van ez nálunk is. Az, hogy a próbák jó hangulatban telnek, és közben jól is érezzük magunkat, csak hab a tortán.
Az interjút olvasva sokan gondolhatják, hogy „ott Pacséron könnyű”, mert rátermett emberek segítik a munkájukat. Nos, valóban olyan „könnyű”?
– A művelődési egyesület szakcsoportjai a Kultúrházban tartják a próbákat, megfelelő terem áll rendelkezésünkre. A működésünket erejéhez mérten támogatja a helyi közösség, illetve a topolyai községi önkormányzattól is részesülünk javakban – a község területén működő többi művelődési egyesülettel megfelelő arányban. Persze az tagadhatatlan, hogy jól jönne a nagyobb támogatás. Viszont a panasz helyett a kezünkbe vesszük a sorsunkat és mondjuk, például pályázunk. Valamint igyekszünk élni az egyéb lehetőségeinkkel. A festőcsoportunk minden évben szervez bált, a bevételt pedig anyagvásárlásra fordítjuk.
A közeljövőben merre mutatkoztak be?
– Jelen vagyunk a különböző szemléken, népdaltalálkozókon, falunapokon, hagyományápoló rendezvényeken és azokon az eseményeken, amelyre meghívást kapunk. És mi nyitottak vagyunk az együttműködésre. Eredményes kapcsolatot ápolunk a környező falvak és testvértelepülések művelődési egyesületeivel, de a határon túl is vannak barátaink.
Milyen repertoárt visznek magukkal a fellépésekre?
– Ez az alkalomtól függ. Általában népdalcsokrokat állítunk össze. Igyekszünk a faluban lejegyzett népművészeti értékeket is belevinni a műsorunkba. Legutóbb katonadalokkal léptünk közönség elé.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet vezetésével néhány évvel ezelőtt összegyűjtötték és lejegyezték a vajdasági magyarság településeire jellemző egyedülálló szellemi értékeket. Ki gondolta volna, hogy a helyi csigatészta-készítés is egy ilyen kuriózum. A pacséri citerának is van hagyománya, ezt hogy sikerül éltetni?
– Citerazenekarunk több mint negyven évvel ezelőtt alakult Végel János és Vörös István vezetésével. Abban az időben nagyon sok elfeledettnek hitt citera lekerült a padlásról, és egymás után derült ki az emberekről, hogy tudnak játszani ezen a hangszeren. Sajnos, az alapító tagok közül már sokan nincsenek közöttünk, de a citera szeretete úgy tűnik a kisebb hullámvölgyeket eltekintve töretlen. Négy évvel ezelőtt tartottunk először Pista bácsi, a néhai alapító tag emlékére népzenei találkozót több vendégcsoport részvételével. Azóta ez az évente megszervezésre kerülő rendezvény egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A tény pedig, hogy a tagok hétről hétre összejönnek a próbákra – gyakran hiánytalanul – magáért beszél.
Önöknek hogy sikerül megszólítani az új és leendő tagokat?
– Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt év áttörést jelentett számunkra e téren. Ugyanis először készítettük közösen a helybeli református egyház presbitériumával a karácsonyi műsort. A presbiterek egy része azóta is tagja az egyesületnek. Ugyanakkor minden érdeklődő számára nyitottak vagyunk, és aki úgy érzi, hogy szeretne részese lenni bármelyik szakcsoportunk működésének, szeretettel várjuk. Hiszen a kultúra nem kiváltság, hanem közösségünket összetartó szükséglet – mondta végül Komáromi Gizella.
