Egy született pedagógus a nyugdíjaztatása után sem fordít teljesen hátat a pályájának. Halász Ilona tanárnő, a pacsériak Csöpi tanárnője, több évtizeddel nyugállományba vonulása után is szívét-lelkét beleadja a falu képzőművészeti életének fellendítésébe. Az általa vezetett amatőrfestő-csoport Pacsér neves szülöttje, Szilágyi Gábor nevét viseli, ahova az ifjak mellett főleg a közép-korosztálybeliek, illetve a szabadidővel már bővebben gazdálkodó nyugdíjasok járnak. Egy-egy szerda este mintha Csöpi tanárnő szellemes, könnyed iskolai rajzórái elevenednének meg a művelődési ház termében. Jelenleg a március 18-ai báljukra készülnek. Ottjártunkkor be-betértek a falusiak belépőjegyet venni, mert az est folyamán a tombolán – az egyéb más értékes nyeremények mellett – esélyük nyílik majd hazavinni egy-egy itt készült alkotást is.
Kókai József, az egykori diák körülbelül öt évvel ezelőtt kérte fel a tanárnőt a képzőművészeti szakkör vezetésére. Akkor még csak sejteni lehetett, hogy milyen nagyszerű csapat kovácsolódik össze. József elárulta, hogy még az 50-es évek végén koptatta a padot Csöpi tanárnő rajzóráin, és igen magas követelményeknek kellett megfelelnie. Mint „példás diák” ma is hozza-viszi a tanárát a foglalkozásokra. Megtudom tőle azt is, hogy a szakkör tagjai közül más is lázadó volt diákéveiben az iskolai rajzórákon. Csöpi tanárnővel Ikraš Zlatko is sokat vitázott, akit ma a faluban nemcsak a szorgalmáról ismerik, hanem képzőművészeti tehetségéről is.
Szerdáról szerdára egyre jobban kifinomul a 15 helybeli, és a szomszéd faluból érkező lelkes amatőr keze munkája. Egyre ügyesebbek az ecsettel vagy krétával tett mozdulatok – mutat rá a tanárnő, és hozzáteszi, hogy egy-egy falunap szinte már elképzelhetetlen lennea kiállításuk nélkül.
– Nagyon büszke vagyok a pacséri „gyerekekre”, a családomra! Több évtizedes pedagógusi pályám során sokan voltak, akiknél kimagasló tehetség mutatkozott. Köztük vannak olyanok, akik a vizuális kultúra valamelyik ágában tudtak érvényesülni képzőművészként, keramikusként vagy iparművészként belföldön és egészen távol a szülőfalujuktól. Vannak azonban olyanok is, akiknek nem volt lehetőségük kibontakozni a művészetben. Több egykori – sikeres pályát befutott – diákom tervezi kiállítani a faluban a közeljövőben – mondja a tanárnő.
A csapat tagjai a festők báljának javára egy-egy képet ajánlanak fel tombolaajándékként. Helena Živanović elárulta, hogy a zenés mulatság szervezéséből mindenki kiveszi a részét. A belépőjegy 400 dinárba kerül, a Calipso zenekar húzza a talpalávalót, és bár a belépőjeggyel vacsora nem jár, de a szorgos kezeknek köszönhetően némi ropi lesz az asztalon, amihez az innivalót meg tudják venni a vendégek. A tombolából és a belépőjegyekből befolyó pénzből szerzik be az éves festékkészletet és a vásznakat.
Szakmány Fárbás Magdolna Bácskossuthfalváról jár át a foglalkozásokra.
– Már az iskolában megszerettem a képzőművészetet. A gyógyszerészet azért lett az életem része, mert a szüleim nem tekintették tisztes szakmának a festészetet. Nyugdíjas éveimben tudok rá időt szakítani. Akrillal és olajfestékkel szeretek festeni a legjobban, elsősorban tájképeket.
Szombathy Julianna képzőművészeti alkotókedvét a csoport hozta meg. Miután a gyermekek kiszálltak a családi fészekből, beiratkozott Budapesten egy képzőművészeti tanodába. A képzéseken elsajátított tudást igyekszik megosztani alkotótársaival.
– A szerdai nap mindnyájunk számára felüdülés. Hihetetlen, hogy egy kis faluban ennyien összejövünk és lelkesen, nagyszerű hangulatban, egymást buzdítva alkotunk.
Mivel a falu jó hírét számos helyre eljuttatták már a pacséri amatőr festők, ezt a helyi közösség igyekszik jutalmazni: a közelmúltban festőállványokat kaptak, annak érdekében, hogy az amatőr képzőművészeti csoport minél több igényes képpel gazdagítsa a pacséri és a környékbeli otthonok falait.
