A vendéglátóiparról szóló napokban meghozott törvény alkalmazásáról beszélgettek Kishegyesen a Kátai- tanyán az érdekeltek. A szabályzatokat az önkormányzatok szintjén kellene meghozni— mondják a részvevők.
A tanyai vendéglátásnak megvannak a maga sajátosságai s nem lehet rákényszeríteni a vendéglátóipari követelmények túlnyomó részét, mert akkor elveszti sajátos varázsát. A napokban elfogadott törvény ugyan jól meghatározza a falusi és tanyai turizmust, de rá is vonatkoztatja a műszaki felszereltségre, egészségügyi és higiéniai szabályokat, amelyeket főleg a tanyákon nem lehet és valószínűleg nem is kell teljesíteni. A törvény ugyan rendelkezik egy a falusi és tanyai turizmus sajátos feltételeit meghatározó rendelettel, de kérdés ki lehet-e javítani a törvényt ezzel a dokumentummal.
A kishegyesi Kátai-tanyán tartott megbeszélésen, amelyen részt vettek a vendéglátással foglalkozó tanyatulajdonosok, a vendéglátóipari szervezetek képviselői, valamint a minisztérium képviselői, többször elhangzott az is, hogy ezt a szabályzatot sem szerbiai szinten kellene meghozni, mert az így kialakuló uniformizálódás is a sajátos varázs kárára mehet, vagyis az szűnhet meg ezáltal, ami miatt az emberek a tanyai vendégházakat választják. És természetesen az sem biztos, hogy ugyanolyan szabályoknak kell alávetni a szerbiai erdei faházakat mint a vajdasági tanyákat. A törvény értelmében a tanyai konyhákra is ugyanazok az előírások vonatkoznak, mint az ötcsillagos szállodák konyháira, külön hűtőben szabad csak tárolni például az élelmiszert és külön a zöldségeket, áramnak kell lennie, csapvíznek, a szobák magassága nem lehet alacsonyabb 2,3 méternél, s mindezek tetejébe a tanyatulajdonos nem is adhat számlát, vendégét rá kell kényszerítse, hogy a legközelebbi városban az idegenforgalmi szövetségben fizesse be a szolgáltatást. Nem is szólva arról hogy az élelmiszert is ugyanolyan állategészségügyi és egyéb vizsgálatoknak kellene alávetni, mint a szállodákban.
A tanyatulajdonosok természetsen nem akarják kivonni magukat az alapvető egészségügyi és higiéniai feltételek alól, hisz nyilvánvaló, hogy ezeknek eleget kell tenni. Tudni kell azonban, hogy ez a szolgáltatás legtöbb esetben kiegészítő tevékenység a parasztgazdaságok számára s csak kevesen vannak akik ezt fő foglalkozásként űzik. Európában, ahol ennek külön figyelmet szentelnek, sokkal rugalmasabbak a rendelkezések s fejlődik is az ágazat, évi 12 milliárd euró forgalmuk volt ezeknek a vendégházaknak, de közvetve forgalmuk ennek a duplája. Szerbiában is sokat jelenthetne, hiszen a lakóépületek majd kilencven százaléka falusi jellegű, s az ágazat felfejlesztése jelentősen hozzásegíthetne a falun való megmaradáshoz és az életfeltételek javításához.
