2024. szeptember 9., hétfő

Kevesebb állami föld, kevesebb bevétel

Ismertették Topolya 2020. évi költségvetésének tervezetét

Csekély érdeklődés mellett zajlott tegnap Topolya község 2020. évi költségvetési tervezetének nyilvános közvitája a községi képviselő-testület tanácstermében.

Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana

Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana

Jövőre Topolya büdzséje, az előzetes számítások alapján, várhatóan 2 milliárd 81,6 millió dinárt tesz ki, ami négy százalékkal kevesebb, mint az idei keret. A 15 helyi közösségben elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre, utak, járdák kiépítésére, felújítására szánják a legtöbb összeget, továbbá a vízvezeték és a szennyvízelvezető rendszerek megépítése, bővítése is tervben van. A község pályáztatási rendszerén keresztül nagyobb támogatásra számíthatnak a társadalmi szervezetek, emellett a regionális hulladéktároló működtetésére, valamint idegenforgalmi célokra és a szennyvíztisztító kiépítésére is jelentősebb tétel jut, ezenkívül a község igyekszik rendszerezni a személy- és diákszállítást is. Kislinder Gábor községi elnök ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az idei községi keretet a tartományi és a köztársasági költségvetési forrásokból kapott tételek tették tartalmasabbá, elkészült például a diákotthon és a bajsai fürdőmedence.

– Jövőre 400 milliós összeget tesz ki a Vénusz kiépítése és a szennyvíztisztító lesz a másik nagyobb beruházás. A hotel kiépítését külső pályázati pénzekből igyekszünk megoldani, és ez esetben is több száz milliós tételről beszélünk. Reményeink szerint jövőre tudjuk élvezni az ipari parkba történt befektetésünknek a gyümölcsét, hiszen ha az új gyárak beindítják a munkát, akkor az további bevételt hoz az önkormányzat számára – nyilatkozta a községi elnök, aki a szennyvíztisztító berendezéssel kapcsolatban elmondta, hogy a napokban jár le a kiépítésére kiírt közbeszerzési pályázat. A kiírásra többen is jelentkeztek, és ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor hamarosan aláírhatják a kivitelezővel az együttműködési szerződést.

Fekete Ildikó, az önkormányzat költségvetési és pénzügyi osztályvezetője elmondta, hogy a 2020-ra vonatkozó költségvetési tervezet ugyan 4 százalékkal kevesebbet tesz ki, mint az idei, de nem jelenti azt, hogy ez egy végleges adat.

– Köztudott, hogy a költségvetést a bevételek alkulásával összefüggésben évente többször is módosítani kell, ezért ez az összeg valójában csupán egy kiindulási pont. Amit hangsúlyoznék, hogy az állami földek bérbeadásából származó bevételeink a korábbiak felére csökkentek, hiszen a vagyon-visszaszármaztatási folyamatnak köszönhetően nagyobb mennyiségű területek kerültek vissza a jogos tulajdonosokhoz. Ez azt jelenti, hogy a kiadásokra szánt költségeket is a realitások talaján kell kalkulálni – tudtuk meg, mint ahogy az is kiderült, hogy az előttünk álló években Topolya csak a hosszú távra megkötött bérleti szerződésekből befolyó összegekre számíthat.

– A községi költségvetés 50 százalékát eddig is az adókból befolyt összeg tette ki, illetve a szabálysértési eljárások során befizetett összegek. A keresetek utáni bevételekre továbbra is számíthatunk, és optimizmusra ad okot, hogy a gazdasági kalkulációk alapján növekvő tendenciát mutatnak a fizetések, és az ipari zónában hamarosan újabb munkahelyek nyílnak, illetve a községi adóosztály a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a jogi személyek adótartozásainak behajtására – nyilatkozta a pénzügyi osztály vezetője, és elárulta azt is, hogy jövőre, szabadkai mintára, a levegő összetételét mérő berendezés épül Topolyán. Erre a költségvetésből 2 millió dinárt különítettek el.