2024. szeptember 9., hétfő

Tűz az egykori Umetnost épületében

Vizsgálják az elhagyatott gyárépületben keletkezett tűz okát

Folyik a hivatalos vizsgálat azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a tüzet 2019 utolsó hajnalán az egykor jól menő, de a sikertelen magánosítást követően az utóbbi években üresen álló konyhabútorgyár, a topolyai Umetnost elhagyatott épületében. Zorica Rankovtól, a Községi Tűzoltó Szövetség elnök asszonyától megtudtuk, hogy a tűz oltásában topolyai hivatásos egységek mellett részt vettek a Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó-egyesület tagjai is.

Đorđe Trajković fotója

Đorđe Trajković fotója

- Az önkénteseink derekasan helyt álltak a szakképzett tűzoltók mellett ennek az igen komoly szakértelmet és helytállást követelő tűznek az eloltásában. Több órára volt szükség, hogy legyőzzék a lángokat, és másnap is a helyszínen kellett lenni, mert az a veszély fenyegetett, hogy az üszkös gerendákban maradt még parázs, ami további problémát okozhatott volna.

 Rankov felhívta a figyelmet arra, hogy Topolya, lakosságának számát és területét tekintve nagyon kevés hivatásos tűzoltóval rendelkezik. Ezt a hiányosságot igyekeznek orvosolni az önkéntes testületek tagjai, akik kizárólag a községi önkormányzat támogatásának köszönhetően tudnak munkálkodni.

A bútorgyárban keletkezett tűz az értékesítési osztály irodáit érintette, a konyha egy részével, a volt étkezdét megmentették a lángoktól. Az egykor termékeit külföldön is sikerrel értékesítő, elhagyatott gyárépületben jelentős károk keletkeztek, a falak életveszélyessé váltak. A tüzet követően a Komgrad Kommunális Közvállalat munkagépei megkezdték az utcai, elsősorban gyalogos forgalomra nézve életveszélyes épületek bontását.