Sokan azt mondják, hogy Újvidék különleges város. Talán azért, mert történelme, amely a Péterváradi sánc körül keletkezett település története, a XVII. századtól egy dinamikusan fejlődő település képét mutatta, amelyhez nagymértékben lakosságának többnemzeti összetétele is hozzájárult. Már az első leírásokból is kitűnik, hogy annak ellenére, hogy a Duna mellett felépült város lakosai okosan gazdálkodtak, annak fejlődése és igazi, modern várossá való válása, csak a XIX. és XX. század fordulóján kezdődött el. Ebben azonban Újvidék nem volt egyedül, hiszen mindez elmondható volt az ország peremén elhelyezkedő városokra, így Zomborra, Szabadkára és Becskerekre is, említsük csak a tájainkon fekvő településeket.
A fejlődés a kiegyezést követő időszak jellemezője volt, amit a közlekedés, elsősorban a vasúti közlekedés beindulása és elterjedése csak fokozott. Már az 1830-as években beinduló, rendszeres gőzhajó forgalom is mozgásba hozta ezeknek a területeknek a gazdasági fejlődését, de az igazi előrehaladást a vasúti hálózat kiterjedése hozott. A Budapest–Zimony vonal 1883-ban érte el Újvidéket, és a gyors- és személyvonatok menetrendszerű közlekedésének beindulása, nem csak a helybeli üzletemberek, kereskedők, hanem a vonaton szállított áru forgalmát is lehetővé tette. S ez gazdasági fellendülést is jelentett egyben. A polgárság gazdagodott, s ezzel, a városukat illetően az elvárásaik is nőttek, s igazi városias életmódot, a város kommunális berendezését várták el, amit nem volt egyszerű megvalósítani, hiszen a feltételeket Újvidék fekvése, a Duna partjának mocsaras, vizenyős területe diktálta. Ezért – nem meglepő –, hogy Újvidéken is a századfordulón mind gyakrabban került napirendre a városi vízvezeték és szennyvíz elvezetésének-csatornázásnak kérdése, az utcák aszfaltozása és kövezése, valamint igen gyakran, nyári témaként, a portalanítása, a nagy területű vizenyős részek lecsapolása és a városi közlekedés megszervezése. Tehát mindaz, ami a városi életmód velejáróját jelentette. Az, ami viszont hiányzott, az a város tervezett fejlődését előirányzó elképzelések és előírások voltak. S minden, ami erre vonatkozott, nem nagyon tért el attól, amit az 1885-ban, az úgynevezett Szauter-féle térkép tükrözött.
Az első „városszabályozási” pályázatot 1908-ban írták ki, amelyen 3 egyenlő díjat ítéltek oda Francsek Imrének és Berczeller Lipótnak, Paloczi Antalnak és Kopeczek Györgynek, valamint Wälder Józsefnek. Azonban ez a terv nem az ő elképzeléseik alapján készült el. A városbővítési tervet – Lovra Éva kutatásai szerint – Szesztay László műegyetemi magántanár és Palóczi László készítette el a felmérésekkel együtt, 1910/1911-ben. Mivel több városban is dolgozott a tervező, Újvidék városbővítési terve a temesvárira hasonlít. Terve szerint Újvidék városmagja körül is egy tehermentesítő gyűrűt kellett kialakítani, amely a kis térbe zsúfolt városmagját, az állandó Duna-híd szükségességét, a lakásviszonyok kérdésének megoldását látta elő. Tervüket, az akkori európai várostervezésben alkalmazott sugárutak és „ringek” – körutak jellemezték. Ezek a tervek, amelyek nem térnek el az 1900-ban meghozott építészeti rendelettől, amely három építési zónát irányozott elő, nemcsak az új utcák nyitását tartalmazta, hanem a régi szűk utcák, valamint a zsákutcák megnyitása mellett a parkok, kertek, kialakítását és a város fásítását is, ugyanakkor a szabálytalan utcák kiegyenesítésével pedig a kövezést, aszfaltozást karbantartást szerették volna megkönnyíteni.
A városrendezési tervek, amelyek az új utcák, és belső körutak nyitását, és a már meglévő utcák szélesítését, többek között új terek nyitását és parkok létesítését irányozta elő, amely „nagy terheket rótt Újvidékre”, és a megvalósításához szükséges pénzekkel a város nem rendelkezett. De a tervet azért tovább gondoltatták, és abban megjelentek a polgárok számára nélkülözhetetlen piacok, játszóterek, középületek, ipari és gyártelepek, és a várostulajdonát képező területen egy „központi temető” helye is. Ez az a kor, amelyben a város szívében a szecessziós építészet gyöngyszemeit építették fel. A város központján túl, a tervekben szereplő tisztviselő telepen, kihasználva a zöldövezet nyújtotta lehetőséget és előnyt, a városi polgárság szecessziós épületei kiépülésének helyszínei és a Újvidék „modernség”-felé való törekvésének példái lettek.
