Csak pár napra hagytam el Újvidéket, de mire visszaértem, az egykori Német utca (ma Ćirpanov utca) sarkán, már-már kultikussá vált, sarki mindenes bolt nyitott ajtaja helyett lelakatolt rácsokkal elzárt ajtó fogadott. Úgy látszik, hogy ezen a tavaszon sor kerül az egykori Német utca utolsó házainak a lebontására, folytatódik az egykori, volt világ eltűnésének a folyamata.
A boltoknak is, mint a piacoknak a helye, előre meghatározott. A helyek és helyszínek, vagy boltnak, piacnak valóak, vagy nem. Ez, az – igaz – nem is olyan régmúltra visszatekintő utcasarok az egykori Menrath kert helyén épült fel, és a valamikori Újvidék egyik sajátos részét képezte. Arról a térről van szó, amelyik az egykori Vásár utca (Branislav Nušić utca) és a Német utca kereszteződésénél állt. A Német utca, az első világháborút követő időszakban, 1923-ban kapta új elnevezését, azt megelőzően Nyúl utcának és Bem utcának hívták, és a 19. század második felében a város Nyugat felé irányuló terjeszkedésében jött létre.
Ez, az akkor fontossá vált utca, a Futaki úttal párhuzamosan, a Duna melletti, környező településekből a városba költözködő, igazi, sváb családok utcája lett. A lakossági összeírások tanúsága szerint itt, foglalkozás szerint, szorgalmas mesteremberek, zömében, kőművesek, ácsok, kertészek, cipészek, asztalosok, bádogosok, szobafestők, napszámosok, kocsisok és segédmunkások éltek. A nők pedig háziasszonyok, szolgálólányok, varrónők és mosónők voltak. Az órások, rendőrök, nevelőnők és egy mérnök családja már tehetősnek számítottak. A házak tágasak voltak, és gyakran több család élt bennük egy házszám alatt. Akik itt éltek, gyakran emlegették a két utca kereszteződését, hiszen az akkor Menrath kertnek nevezett téren közülük sokan játszottak az ott álló eperfa árnyéka alatt, és az ott lévő kútnál, amely a múlt század hatvanas éveiben is még állt.
A Menrath kert környékét már a XX. század első felében beépítették, és annak ellenére, hogy zömében kertes házak épültek, a környéknek városias kinézést kölcsönöztek. A valamikor városszélinek számító utcákban, így az akkori Bem utcát keresztező Vásár utcában is, sajátos élet folyt. Lévén, hogy a Vásár utca és a Futaki út sarkán még a 19. században felépült kaszárnya állt, de az utca folytatása, itt is, szorgos mesteremberek világa volt. Mai szemmel a legérdekesebbnek talán Marinello Ferenc, majd fia Marinello Lajos cukrász és cukorka műhelye számított, amelybe be-be lehetett szaladni pár szem cukrot vásárolni.
Annak ellenére, hogy az egykori utcák már nagymértékben megváltoztatták kinézésüket, az utcasarki bolt, az előtte tavasszal rózsaszín virágdíszbe öltözött parkosított rész, és a két, még ha nem is olyan értékes épület lebontásának ténye, végérvényesen tudatosította mindenkiben, aki a városnak ebben a szegletébe járt-kelt, hogy egy új korszak kezdődik. Mint ahogyan új korszak kezdődött erre, az utcakereszteződésre néző Domino kisvendéglő lebontásával, a Móricz András által működtetett borbélyüzlet bezárásával, aki arról volt híres, hogy a ma már szintén lebontásra(?), felújításra váró Park szállóban élő Zilahy Lajost, az írót, járt borotválni és nyírni. Ma már, a város szívének számító rész, egy sajátos és bensőséges világ tűnik el nemcsak házaival, hanem emberi kapcsolataival, kis, a serényen dolgozó emberek élettörténeteivel. Ahogyan ma Európában mondanák erre, az eltűnő világok jelenségére: sajátos Atlantisz, amely csak az emlékezetben fog élni. Bezárt a sarki bolt, eltűnt az előtte álló kút, cukorkát sem gyárt a Marinello-féle cukrászat, helyette az ott épülő öt-hat vagy több emeletes házakba új emberek és családok költöznek, mit sem tudva az egykori Német utca és Vásár utcák kereszteződésnél lévő, a Menrath kertben álló, árnyat nyújtó eperfáról, és az ott játszó gyerekekről, a szorgos újvidékiek egykori világáról.
